DR. BÉKESI LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Churchill egyik szállóigévé vált mondata így szól: "A Parlament arra való, hogy pokollá tegye a Kormány életét.". Sajátos helyzetben vagyunk, a churchilli mondás megfordult ezekben a hetekben (derültség, taps) - és minden bizonnyal akarata ellenére - , a Kormány teszi pokollá az Országgyûlés életét. Félreértés ne essék, nem a rövid idõ alatt ellátandó, végrehajtandó, képtelenül nagy és óriási felelõsséggel együtt járó feladatról van szó, hiszen azt gondolom, hogy ez az Országgyûlés, ha az elmúlt hónapok gyakorta felesleges vitáira, idõhúzásaira gondol, akkor most örömmel venné, hogy egy, az ország életét alapvetõen befolyásoló törvénycsomagot, amilyen a jövõ esztendõ költségvetése és a hozzá kapcsolódó törvényjavaslatok, alaposan elemezni tud, vitatni tud és végsõ soron meg tud alkotni. Nem ebben van igazán a mi gondunk. Abban van, hogy egy olyan csapdába kerültünk, amelynek a feloldására lényegében nincs lehetõség. A csapda egyik ága, hogy egy valóban rosszul elõkészített, nem konzisztens, rengeteg hibával terhes költségvetési törvényjavaslat áll elõttünk, más oldalról ilyen rövid idõ alatt ennek a törvényjavaslatnak a gyökeres javítása valóban nem lehetséges, ugyanakkor az országnak szüksége van arra, hogy az év végéig vagy nagyon rövid idõn belül jóváhagyott költségvetéssel rendelkezzen. A felelõsségünk pedig e tekintetben, azt gondolom, oszthatatlan. Rendkívül nagy a csábítás - belátom -, hogy egy ellenzéki párt arra az elegáns álláspontra helyezkedjen, hogy távol tartja magát a felelõsség megosztásától, távol tartja magát a konkrét, költségvetési törvényjavaslatot javító koncepcióktól és indítványoktól. Azt hiszem, nem tehetjük meg. Nem tehetjük meg, mert itt nem egyszerûen kormányzati koalíció és ellenzéki pártok felelõsségérõl, hanem - mindenfajta pátosz kerülendõ -, mégiscsak az ország sorsáról van szó. (Taps.) Ezért a mi frakciónk arra az álláspontra helyezkedik, hogy bár tudatában van annak, hogy az elkövetkezendõ rövid idõ alatt a mégoly megalapozott és konstruktív módosítások sem teszik lehetõvé, hogy alapjaiban és gyökeresen változzék meg ez a költségvetés, megkísérel hozzájárulni a kisebbik rosszhoz, ahhoz, hogy legyen elfogadható költségvetése az országnak, és azok a feszültségek, amelyek ma nyilvánvalóak, legalább némileg enyhíthetõek legyenek. Ugyanakkor azonban mi sem tudjuk elhallgatni, hogy bizony a rossz elõkészítésben a Kormány felelõssége óriási. E tekintetben mélyen egyetértek Petõ Iván hozzászólásának kritikus elemeivel. Nem feledheti el az Országgyûlés, hogy a Kormány nem adott lehetõséget ennek a Parlamentnek arra, hogy érdemben vitatkozzék az elkövetkezendõ három esztendõ gazdaságpolitikai programjáról. Itt nem egyszerûen arról van szó, hogy három vagy négy nappal ezelõtt mellékletként osztotta ki a Kormány a 3 éves gazdaságpolitikai programot, hanem sokkal inkább arról, hogy ennek a programnak, amely koncepcionális alapul kell, hogy szolgáljon a jövõ esztendei költségvetéshez, egyszerûen nincs érdemi vitára lehetõsége. Azt gondolom, az sem véletlen, hogy nem kíván érdemi vitát a Kormány az 1991. évi hitelpolitikai irányelvekrõl, amely a jövõ évi pénzpolitikát, monetáris politikát van hivatva befolyásolni. Miként - bár az idõ szorítását értjük - az sem igazán lehet véletlen, hogy a gazdaságpolitikai programmal, a költségvetéssel, a gazdaság dinamizálásával és átalakításával szorosan összefüggõ vagyonpolitikai irányelveket is tegnap kaptuk meg, és majd ezt követõen fogjuk valamikor ugyanígy, gondolom órákon és napokon keresztül vitatni. És talán a legjellemzõbb - és az utolsó idevágó megállapítás -, azt hiszem, példátlan, hogy néhány perccel a költségvetési expozé elhangzása elõtt kapják meg a képviselõk az Érdekegyeztetõ Tanácsban részt vevõ szociális partnerek egyeztetett véleményét, amelynek persze a lényegét a sajtóból már mindannyian tudtuk; nevezetesen sem a munkavállalók, sem a munkaadók nem képesek elfogadni a Kormány által beterjesztett 1991. évi törvényjavaslatot. Ezek azok a paraméterek tehát, amelyek között most vergõdünk, érezve a dolog súlyát, a felelõsség súlyát, és kísérelünk meg valamiféle olyan megoldásra jutni, amely tényleg a lehetõ legkisebb rosszhoz vezet. Tisztelt Ház! Mi szeretnénk konkrétak lenni, én az elsõ hozászólásban a beterjesztett törvényjavaslat - amely valójában 6 konkrét törvényt tartalmaz - két nagy eleméhez, az 1991. évi költségvetési gazdálkodás szabályaihoz és magához az 1991. évi költségvetés tervezetéhez szeretnék szólni. Képviselõtársaim a beterjesztett többi törvényjavaslathoz fognak majd - és a gazdaságpolitikai koncepcióhoz - véleményt fûzni az általános vita keretében. Elõször tehát az 1991. évi költségvetés gazdálkodási szabályairól szólnék. Ezekre, tisztelt Ház, szükség van, de ne feledjék, itt valóban nincs másról szó, mint lényegében arról, hogy egy, a legfontosabb elemeket nélkülözõ államháztartási törvény szabályait ültetjük be az 1991-es költségvetésbe. E tekintetben nem lehet elhallgatni, tisztelt Ház, hogy egy esztendõvel ezelõtt kész volt az államháztartási törvény és reform koncepciója, s igazán nem a Pénzügyminisztérium és a pénzügyi apparátus felelõssége és mulasztása, hogy ez a koncepció azóta sem formálódott elfogadható törvényjavaslattá, illetve az a törvényjavaslat, amelynek nagyon sok eleme most megtalálható az 1991-es költségvetési törvényjavaslatban, pont a lényeget nélkülözi, ami azután visszaüt magára az 1991-es költségvetésre is, nevezetesen az állami kötelezettségvállalás az állami feladatok felülvizsgálatára, elkerülhetetlen szelekciójára és csökkentésére. Ily módon ezek a szabályok lényegében eljárási, munkamegosztási jogosítványi szabályokká csökkennek, amelyeket nem akarok lebecsülni, hiszen ezek szükségesek, de nem azonosak a lényeggel. Miután ez a késés újabb egy évet jelent, olyan lehetetlen helyzet áll elõ, amely lényegében azt jelenti, hogy 1991-ben minden feladatot meg kell oldani, csak kevesebb pénzbõl. Azt gondolom, ennek a konzekvenciáit pedig mindannyian, akik áttanulmányoztuk a költségvetési tervjavaslatot, pontosan látjuk. További kiegészítések nélkül az 1991-es költségvetési gazdálkodási szabályokat nem tartjuk elfogadhatónak. Ezek a kiegészítési indítványok a következõk. Tisztelt Ház! Még egyszer az Országgyûlés nem kerülhet abba a helyzetbe, mint amilyenben jelenleg van, ezért szükséges, hogy már a mostani szabályok közé beépüljenek a jövõ évi költségvetés elfogadásának, tárgyalásának rendjére vonatkozó szabályok, hiszen az év elsõ negyedévében elõreláthatóan beterjesztendõ államháztartási törvény minden bizonnyal 1992. január 1-jével fog hatályba lépni. Addig nem várhatunk, de azt javasoljuk, minimálisan kétfordulós tárgyalásban kerüljön sor az 1992. évi költségvetés elõterjesztésére, ami annyit jelent, hogy a koncepcionális szakaszban augusztus 31-ig tárgyalja meg a Parlament az azt követõ esztendei költségvetés koncepcióját, ezután egy-egy hónapos menetrendekben a bizottságok a fejezetek elõirányzatait, majd a részletes költségvetési elõirányzatot, és végül november 30-áig második fordulóban az 1992-es állami költségvetésre vonatkozó törvényjavaslatot. Azt gondolom, amennyiben ez beépül, most már a Parlament az, amely diktálja a menetrendet, és bármilyen nehéz is a helyzet, nem lesz arra esély, hogy még egyszer ilyen csapdába kerüljünk. A második, tisztelt Ház, üdvözlendõ, hogy új szerkezeti rendben kíséreli meg a költségvetés és az államháztartás elõirányzatait bemutatni a Kormány a Parlamentnek. Azt kell modnanom, minden jó, ami jobb az elõzõ évek tapasztalatainál, és minden rossz, ami elmaradt az elõzõ évek információiból. Jó, hogy fejezetenként a részletes intézményi, gazdálkodószervi elõirányzatokkal ismerteti meg a Házat a Kormány, és ily módon lehetõséget ad - vagy legalább is törekszik arra -, hogy a részletes elõirányzatokról véleményt mondhassunk. Hiba azonban, hogy a fától eltûnik az erdõ, azaz hogy az alapvetõen vállalt állami feladatok legfontosabb funkcióinak elõirányzatait nem mutatja be ez a költségvetési szerkezet. Ágazatonként, fõ feladatonként, alágazatonként nem látjuk, mit fordít a költségvetés egészségügyre, oktatásra, kultúrára, tudományra, sportra, igazgatásra s hadd ne soroljam tovább. Nélkülözhetetlennek tartjuk tehát, hogy ezeket részletezendõ, a szándékokat megtartva a szerkezet kibõvüljön az ágazati mélységû elõirányzatok bemutatásával is, enélkül aligha lehetséges a változásoknak és az elõirányzatoknak, a költségvetés szerkezetének alapos megítélése. Hibának tartjuk, tisztelt Ház, bár belátom jó néhány feltétel e követelmény teljesítéséhez valóban ma még hiányzik, részben pótolni lehetett volna, hogy 1991-re a folyó költségvetés mellé nem társul az állami vagyonmérleg és a folyó tõkejövedelmi mérleg. Az állami vagyon privatizációja elkezdõdött, az államadósság kimutatása, a költségvetési törvényben való rögzítése a Kormány nemes szándékai közé tartozik, növekednek az állami tulajdon utáni osztalékok, a tulajdonváltozás eredménye, illetve az ennek kapcsán megjelenõ államadósság-csökkenés változtatja a folyó költségvetés kamatterheit. Mindezek indokolnák, világosan lássuk, melyek azok a költségvetési terhek - bevételek és kiadások -, amelyek a folyó költségvetéshez kapcsolódnak, melyek azok, amelyek az állami vagyon változásához kapcsolódnak, és melyek azok a jövedelmek, amelyek az állami vagyon hasznosításából állnak elõ. Tudom, a számviteli törvény nem készült el, 1992 elõtti bevezetésének nincsenek meg az esélyei, mégis azt gondolom, hogy a költségvetéstõl különválasztott, világosan bemutatott elõirányzatokkal ebben az átmeneti 1991-es esztendõben is lehetett volna a problémán segíteni. Azt kell mondanom, tisztelt Ház, hogy a gazdálkodási rendben alapvetõen megváltozik a költségvetési szervek gazdálkodási lehetõsége, szigorodnak - a Kormány szándékai szerint - a költségvetési szervek gazdálkodási szabályai 1991-ben. A szigorításnak van racionális alapja, egy dolognak azonban nincs. Úgy vélem, tisztelt Ház, hogy a gazdálkodás liberalizálási lehetõségeinek egy fontos, eddig megvalósult elemét, nevezetesen a költségvetési szervek részére megállapított elõirányzatokon belüli szabad gazdálkodás jogát, nem lenne szabad 1991-ben megszüntetni. Én pontosan tudom, hogy olyan körülmények között, amikor egy költségvetés az állami feladatok végrehajtásához szükséges eszközöket, az ellátandó feladatokhoz szükséges elõirányzatokat hiánytalanul oda tudja adni a feladatok végrehajtását folytató költségvetési szerveknek, akkor teljesen természetes dolog, hogy tételesen és alaposan megköveteli ezen elõirányzatok gazdálkodásával való elszámolást, de amikor esélye sincs annak, hogy a feladatok végrehajtásához szükséges erõforrásokat biztosítsa, akkor azt kell mondani, ha már elég pénzt nem tud adni a költségvetés, legalább a gazdálkodás szabadságát ne csökkentse, s az 1991-es esztendõ ilyen esztendõ. Éppen ezért az a javaslatunk, hogy változatlanul legyen mód - mindaddig, amíg a költségvetés gondjain alapvetõen változtatni nem tudunk - a szabad gazdálkodás lehetõségére a költségvetési szervek körében is. Külön szeretnék arról szólni, tisztelt Ház, hogy vannak úgynevezett kötelezõ elõirányzatok a költségvetésben, amelyet csak a Parlament jóváhagyásával lehet megváltoztatni. Ezek köre - az elmúlt esztendõkben is így volt, s a törvényjavaslatból látszik, most is így van - évrõl évre változik. Fontos elõirányzatok szerepelnek ezek között, olyanok, mint amilyen az önkormányzatok állami támogatásának különbözõ jogcímeken történõ megállapítása, mint amilyen a különbözõ pártok, társadalmi szervezetek állami támogatása. Vannak azonban olyan elõirányzatok, amelyek alapvetõen befolyásolják azt, mi történik, milyen kötelezettségeket vállal az állam a gazdaság finanszírozásában. Hozzájárul-e a veszteségforrások részben történõ pótlásához, hozzájárul-e az export közvetlen támogatásához, a termelõi célú állami beruházások finanszírozásához. Úgy gondoljuk, nem indokolt, hogy ezek a kötelezõ elõirányzatok kikerüljenek a Parlament jóváhagyási jogkörébõl, ezért tehát szükségesnek tartjuk, hogy az ún. támogatási elõirányzatok változatlanul a kötelezõ parlamenti elõirányzatok - tehát a csengõ számok - körébe tartozzanak. Még egy utolsó gondolat ide a költségvetés gazdálkodási szabályaihoz: nyilván a költségvetés - finanszírozási gondjainak enyhítése érdekében - a jóváhagyott éves elõirányzatok idõarányos egytizenketted részét bocsátja majd a tervek és elképzelések szerint a fejezetek, illetve az önkormányzatok részére a Kormány, illetõleg a Pénzügyminisztérium. Azt gondolom, ez nem vitatható, bár helyenként és idõnként okozhat a gazdálkodásban finanszírozási likviditási gondokat. Ha már nem vállalkozik arra a Pénzügyminisztérium, hogy a fejezetektõl és az önkormányzatoktól éves finanszírozási tervet kérjen, és ehhez igazítsa az állami támogatás odaítélését, akkor legalább azt az esélyt meg kell adni, hogy a fejezeteken belül, illetve az önkormányzatokon belül az intézmények megtehessék ezt, és részükre ne egy mechanikus egytizenketted résznyi támogatás jusson havonta, hanem a tényleges szükségleteik - természetesen a költségvetés elõirányzatain belül elhelyezkedõ -, a tényleges kiadások fedezéséhez szükséges elõirányzatokat, illetve támogatásokat kapják meg. A második témakör az 1991-es költségvetés kérdése. Anélkül, hogy a gazdaságpolitikai program elemzésébe belemennék, szeretném, tisztelt Ház, leszögezni, hogy a szocialista frakció teljesen egyértelmûen támogatja azt a törekvést, hogy az eddig követett, sok feszültséggel járó, sok támadásnak kitett, de egyedül eredménnyel kecsegtetõ szigorú és következetes fiskális és monetáris politika folytatódjék a magyar gazdaságban. Nincs más választásunk. Én tudom, ez sokak számára nem szimpatikus dolog. Tudom, ennek vannak keserves következményei, de ha a tisztelt Ház arra gondol, hogy - ez elhangzik gyakorta és teljes joggal, hogy - ebben az esztendõben a gazdaság negatív ereményei mellett vannak pozitívak is, mint például a külkereskedelmi mérlegünk, folyó fizetési mérlegünk alakulása, mint például a gazdálkodó szervezetek gyorsabb alkalmazkodása az exportkényszer hatására a változó világpiaci követelményekhez, akkor azt kell mondani, hogy emögött ez a nagyon sokat szidott, kárhoztatott és sokak által nem szívesen látott restriktív pénzügyi politika húzódik meg. Nagy baj lenne, ha feladnánk. Nincs ilyen szándék, ezt csak megerõsíteni szeretném. A költségvetésnek tehát nyilvánvalóan ebbõl kell kiindulnia. Az igazi baj az, hogy a költségvetés jövõ évi elõirányzatai között számos ponton tetten érhetõ az e koncepciótól való eltérés, méghozzá meglehetõsen markáns eltérés. Hogy ebben a helyzetben, tisztelt Ház, kényszerköltségvetésre van csak az országnak esélye, az egy percig nem lehet kétséges. Hogy e kényszerköltségvetés vagy krízisköltségvetés rossz kompromisszumokon alapul, az sem meglepõ. Nem lehet jó költségvetést csinálni, ahogy erre Hagelmayer István Washingtont idézve rámutatott, és ez különösen igaz 1991-ben. A kérdés csak az, hogy ezek a kompromisszumok és a kényszerköltségvetés adekvát-e hosszú távú gazdasági céljainkkal és a gazdaság rövid távú problémáival. Azt kell mondanom, hogy hosszú távú gazdasági céljainkat több ponton keresztezi, és csak részben felel meg rövid távú gazdasági gondjainknak, azoknak a determinációknak, amelyek között élünk. Ez az alapvetõ problémája a költségvetésnek. Konkrétan mit jelent ez? Tisztelt Ház! Miközben növekszik a költségvetés részaránya a megtermelt nemzeti össztermékbõl - lényegében folyó áron 35%-kal -, és bár látom, hogy államtitkár asszony ezt nem szereti, jó lenne, ha észrevenné: költségvetési tervet, tisztelt Ház, az elõzõ esztendõ tervéhez és nem a várható kiadásaihoz kell hasonlítani. És hogyha az 1990-es költségvetés elõirányzatait vetik egybe a +91-es elõirányzatokkal, akkor 35%-os folyóáras növekedést tapasztalnak. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy miközben csökken a nemzeti jövedelem, miközben csökken a fogyasztás, miközben csökken a reáljövedelem és a reálbér, aközben az állami kiadások folyó áron növekednek és változatlan áron sem csökkennek. Ez pedig praktikusan annyit jelent, tisztelt Ház, hogy az eredetileg megtermelt, a lakosság által, a vállalkozók által megtermelt jövedelmek egy részét a költségvetés, az állam költi el. Ez az alapvetõ probléma. És ez az, ami miatt a költségvetési hiány, a deficit sem egyszerû, hogy is mondjam csak, belsõ egyensúlyi kérdés, hanem annál lényegesen több. Itt térek vissza arra az alapgondolatra, ami miatt kárhoztatható ez a költségvetés. Ilyen helyzetben, mint amilyenben a magyar gazdaság van, végképp megengedhetetlen, hogy az elõzõ esztendõ bázisára úgynevezett növekményköltségvetés épüljön. Igen, teljesen igaza van Becker Pálnak, de nem 1992-re, hanem már 1991-re, hogy erre az esztendõre a feladatokat tételesen felülvizsgáló, úgynevezett nulláról induló költségvetést kellett volna csinálni. Erre ma már nincs esély, tisztelt Ház! Ez napnál világosabb. Ez azonban azt jelenti, hogy miközben egyes területeken az alapfeladatok ellátása is rendkívüli veszélyekkel jár, aközben más területeken éppen a bázis változatlanul hagyása miatt indokolatlan, felesleges, szükségtelen elõirányzatok is vannak ebben az egyébként nagyon feszített, sok-sok keservet hordozó krízis-költségvetésben. Errõl nem szabad elfeledkezni, mint ahogy arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy növekvõ jövedelemcentralizáció mellett megy végbe ennek a költségvetésnek a finanszírozása. Erre nem térnék ki, hiszen az adóvitában errõl sokat beszéltünk, és a részletes vitában erre minden bizonnyal még képesek vagyunk visszatérni. Az igazi probléma az, hogy miközben minden feladatot nagyjából változatlanul próbál megtartani a költségvetés, aközben e feladatok között igazán semmiféle súlypontképzésre nem vállalkozik. Ha már nem szereti a Kormány a prioritásokat, akkor maradjunk a hangsúlyok mellett. Azt gondolom, megengedhetetlen, hogy a krízisköltségvetés terheit lineárisan osszuk el valamennyi területen. Azaz, hogy minden terület egyformán fontos, ami praktikusan annyit jelent, hogy igazán egyik sem fontos. Az egyes blokkoknál mi úgy látjuk, nagyobb mértékben lehet és kell csökkenteni azokat a támogatásokat, amelyek közvetlenül a termelõi szférához kötõdnek. Tiszteljük a 32 milliárd forintos támogatás-csökkentést, de nem tartjuk elégségesnek. úgy véljük, hogy ki lehet mondani, hogy az agrárszféra, valamint a fogyasztói ártámogatásokon kívül a többi termelõi és termelõi jellegû beruházási támogatások csökkentése lehetséges és elkerülhetetlen 1991- ben. Azt gondoljuk, alapvetõen végig kell nézni az önkormányzatok finanszírozási lehetõségeit. Az önkormányzati körben látjuk az egyik legnagyobb feszültséget. Nemcsak azért, mert az önkormányzatok részére tervezett támogatások, az átengedett személyi jövedelemadó az önkormányzati törvényben meghatározott alapfeladatok végrehajtásának 80-85%-át finanszírozza, hanem azért is, mert ez a gazdasági kényszerhelyzet belehajszolja az önkormányzatokat abba, hogy egyébként elviselhetetlen mértékû helyi adókkal terheljék a lakosságot. Ez pedig nem egyszerû gazdasági kérdés, hanem kõkemény politikai, ha úgy tetszik, megkerülhetetlen társadalompolitikai kérdés. Éppen ezért azt gondoljuk, hogy az egész finanszírozási probléma felülvizsgálata szükséges. Elfogadjuk, hogy bár hosszú távon stratégiailag minden bizonnyal visszalépés, de 1991-ben a szélsõséges szóródások miatt a személyi jövedelemadónak csak 50%-a kerüljön az önkormányzatokhoz. Hangsúlyozom, hosszú távon, amikor a nagy szélsõségek tompítására megvan az erõforrás a költségvetésben támogatásokkal, akkor a személyi jövedelemadó átengedését tartjuk az igazán elõrevivõ ügynek. Csak emlékeztetni szeretném a tisztelt Házat, hogy itt nem egyszerûen a szélsõségek tompításáról van szó, ami persze nagyon fontos dolog, hanem arról, hogy inflációs idõszakban a nominálbérek növekedéséhez kötõdõ személyi jövedelemadó nõ a legdinamikusabban, és ebbõl a dinamikusan növekvõ állami bevételbõl nemcsak az önkormányzatok, hanem a központi költségvetés is részesedni akar. Ilyen egyszerû az összefüggés. Még egyszer mondom: +91-ben én ezt nem tudom kárhoztatni. Értem, hogy erre szükség van. De nem tudjuk elfogadni, hogy ez hosszú távú és az önkormányzatok finanszírozásába véglegesen beépülõ konstrukció legyen. Hiányosnak tartjuk, hogy az úgynevezett céltámogatások a megkezdett beruházások befejezéséhez nem adnak elegendõ fedezetet az önkormányzatok részére. Nem ragozom tovább az önkormányzati ügyet, még egyetlen dolgot mondanék. Az a vagyonátadás, amelyrõl az expozéban szó volt, és ami késik, talán még segíthet valamit az önkormányzatok gazdálkodásán, szükség lenne, ha erre minél hamarabb sor kerülne. A lakásfinanszírozásról, tisztelt Ház, külön fogunk szólni, mindössze az összegezett véleményünket szeretném elmondani. Egyik változatot sem tartjuk elfogadhatónak, erre még sor fog kerülni. Ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy nem lehet a társadalom egészére teríteni azokat a terheket, amelyeknek az elõnyeit a társadalom egyes tagjai viselik. Ezért egyetértünk azzal, hogy 1991-ben átlagosan havi 1500 forinttal növekedjék a kedvezményes lakáshitelekkel rendelkezõk kamattérítésének, illetve a törlesztési terheinek a részlete. Ugyanakkor szükségesnek tartjuk, hogy 1991 elején a Kormány dolgozzon ki egy olyan javaslatot, amely +92-tõl képes a személyijövedelemadó-kedvezményekkel, kompenzációkkal egybeépített rendszert életbe léptetni, amely hosszabb távon azokat a különbségeket, amelyeket a jelenlegi három alternatíva +92-tõl a hiteltulajdonosokra, illetve tartozókra jelentene, képes megkerülni, képes csökkenteni. Javaslatainkról konkrétan: úgy látjuk, tisztelt Ház, elkerülhetetlen, hogy a költségvetés bevételei és kiadásai, tehát a nemzeti jövedelembõl való részesedés mértéke ilyen nehéz körülmények között is csökkenjen 1991-ben. A bevételekben kitartunk amellett, hogy a személyi jövedelemadó terhelése nem tartható fenn. Konkrét javaslatunk egy 3%-os tehercsökkentés, amely 29 milliárd forinttal csökkentené a lakossági személyijövedelemadó-terheket. Ebbõl 4-5 milliárd forintnyival tudjuk a bevételkiesést mérsékelni kedvezmények és mentességek szûkítésével a vállalkozási nyereségadóban, illetve a személyi jövedelemadóban. Szükségesnek tartjuk, hogy a fogyasztási adó keretében körülbelül 5 milliárd forinttal csökkenjen a terhelés. Egyetértünk azzal, hogy az Érdekegyeztetõ Tanács keretében elfogadott fix összegû fogyasztási adó kerüljön megállapításra az üzemanyagok tekintetében, de nem tudjuk elfogadni, hogy ez a jelenlegi körhöz képest átlagosan 8,50 forintos üzemanyagár-növelést jelentsen. Ezért ennek a csökkentését ajánljuk, ugyanakkor természetesen tudjuk, hogy a másik oldalon ennek a fedezetét kiadáscsökkentéssel meg kell teremteni. Szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, hogy a központi adók esetében a vámoknál e pillanatban 25 milliárd forintos és az egyéb központi adóknál ugyancsak 25 milliárd forintos be nem hajtott hátralékok vannak kint a gazdaságban. Ez összesen 50 milliárd forint. Ennek az 50 milliárdnak a teljes behajtására persze nincs lehetõség. De ha a végrehajtó szervezetek nem elsõsorban a bevallások bogarászására fordítják az idejüket, hanem megmozdítják ezt a több mint százezernyi adóst, akkor reálisan van arra lehetõség, hogy ennek legalább 20 százaléka, 10 milliárd forint 1991-ben beszedhetõ legyen. Ezek a bevételi elõirányzatokban megjeleníthetõk, így összesen nettó módon 20 milliárd forinttal javasoljuk csökkenteni a költségvetés bevételi oldalát. Kiadási oldalról: a kiadásokban - az a véleményünk - elkerülhetetlen legalább részleges hangsúlyképzés, részleges prioritások megállapítása. Ez nyilvánvalóan csak relatív lehet, hiszen abszolút kiemelésre nincs erõnk. Ennek egyik jó példája, hogy a társadalombiztosítás viszonylag kedvezõ finanszírozási lehetõségei mellett az egészségügy relatív prioritása megvalósul 1991-ben. Ezenkívül még két területet, az oktatást és a szociálpolitikát tartjuk olyannak, ahol nincs lehetõség semmiféle faragásra, ellenkezõleg: szükségünk lenne arra, hogy további elõirányzatokkal növeljük ezeket az elõirányzatokat. Hol vannak azok a területek, ahol mi megtakarításokat látunk? Úgy gondoljuk, tisztelt Ház, elviselhetetlen, hogy egy kényszerköltségvetés közepette a központi és területi igazgatás költségei növekedjenek. Szilárd meggyõzõdésünk, hogy ezeket az 1990-es szinten be kell fagyasztani! (Nagy taps.) Az a véleményünk, nincs lehetõség a védelem kiadásainak olyan mértékû növelésére sem, mint amilyent a költségvetés tervez. (Taps.) Úgy gondoljuk, hogy a termelõi támogatások közül az agrár- és a fogyasztási támogatásokon kívül van lehetõség a támogatásoknak 8 milliárd forintos csökkentésére, ami elsõsorban az eddig hadiipari tevékenységet végzõ ipari vállalatok termelõi támogatására, az úgynevezett kedvezõtlen adottságú termelõszövetkezetek támogatásának csökkentésére és a legalacsonyabb hatékonyságú export-támogatás csökkentésére vonatkozik. Nem tudjuk elfogadni, hogy a decentralizált pénzalapok költségvetési támogatása olyan mértékû legyen, mint ahogy ez a költségvetésben szerepel. Nem megyek bele abba a kérdésbe, hogy mennyire indokolt ezeket az alapokat elkülönítetten fenntartani a költségvetésbõl, de abba igen, hogy azonos funkciókra egyetlen pénzalap létezzen, és ott a költségvetés szerepe legyen szerényebb. Ezért tehát azt javasoljuk, hogy az általános piaci intervenciós alap, a kereskedelempolitikai alap és a befektetési alap kerüljön összevonásra, és 9 milliárdos elõirányzatából 4 milliárdot a Kormány csökkentsen 1991-ben. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az állami tõkebefektetés és állami vagyonrészesedés növelésére a költségvetés folyó elõirányzataiból kerüljön sor. Ez a privatizációból származó bevételek dolga. Itt 4 milliárd forinttal tovább csökkenthetõk az elõirányzatok. És most - tisztelt Ház - négy politikai jellegû, de a költségvetés kiadásait közvetlenül is érintõ tételrõl szeretnék szólni. Az elsõ a már említett központi és területi igazgatásnak az ügye. Tisztelt Ház! Egész egyszerûen elviselhetetlen, hogy ebben a körben több mint 13 milliárd forinttal növekedjenek a jövõ esztendõben az elõirányzatok. Ez képtelenség! Ezt egy nálunk sokkal jobb helyzetben lévõ ország sem engedheti meg magának! Én értem, hogy szüksége van az országnak egy korszerû, ütõképes igazgatásra, de higgyék el, Hegel dialektikája ezen a területen biztosan nem érvényesül! Itt a mennyiség nem fog minõségbe átcsapni. (Derültség és taps.) Sokkal inkább Parkinsonnak lesz igaza: azaz a bürokrácia fog növekedni. (Derültség.) Éppen ezért - tisztelt Ház - megengedhetetlennek tartjuk, hogy részben új kormányhivatalok, részben új, átszervezés utáni területi hivatalok az 1990-es összes igazgatási költségeket növeljék. Megtakarításra van szükség, a létszámok csökkentésére van szükség, s az átszervezéseknek nem a költségek növekedésével, hanem csökkentésével kell együtt járniok. Ezt azért is merem hangsúlyozni, mert két évvel ezelõtt egy ilyen igazgatás-racionalizálási programhoz a Kormány hozzákezdett, és most ez a folyamat 1991-re megszakad. Ez hiba - tisztelt Ház -, megengedhetetlen! Összevont, nagy minisztériumok esetében nem költségcsökkentésrõl, hanem durva költségnövekedésrõl van szó. Ha Önök megnézik néhány minisztérium jövõ évi elõirányzatait, azt látják, hogy a bérelõirányzatok 40-50 százalékkal növekednek. Ez elviselhetetlen. Szükség van a bérek emelésére, szükség van jó szakemberekre, szükség van hozzáértõ vezetõkre, akiknek nincs szükségük arra, hogy mögöttük felduzzasztott siserahad végezze el helyettük a hozzá nem értés miatt a munkát. (Taps.) Külön a védelemrõl, tisztelt Ház. Értjük, hogy ez egy rendkívül nehéz és az új védelmi doktrína hiányában költségvetéssel is nehezen követhetõ probléma. Nem akarjuk tehát azt ajánlani, hogy a +90-es nominális szinten kerüljön befagyasztásra a védelem elõirányzata. Azt azonban fontosnak tartjuk, hogy a növekedés legyen szerényebb, és ne az alapvetõ védelmi kiadások csökkentésére, hanem a védelem keretében finanszírozott kiegészítõ feladatok csökkentésére kerüljön sor. Egyetlen példát hadd mondjak Önöknek. A védelmi ágazatban a Honvédelmi Minisztérium költségvetésében az úgynevezett mûvelõdési, vendégházak és üdülõk béreinek a növekedése 530 millió egyetlen esztendõ alatt! Tisztelt Ház! Ilyen elõirányzatokkal nem lehet komolyan venni, hogy ez a Kormány valóban krízisköltségvetést akar csinálni. Itt minimum 2 milliárd forintos csökkentésre - hangsúlyozom - az alapfeladatok sérelme nélkül van lehetõség, és ezt jó szívvel ajánljuk. Úgy gondolom - tisztelt Ház -, érdemes majd a társadalombiztosítás jövõ évi költségvetésének tárgyalása kapcsán kitérni arra - de mert kiadáscsökkentésrõl van szó, egy mondat erejéig megemlítem -, hogy 2,4 milliárd olyan költségvetési teher szerepel a költségvetésben, amely kétszeres elszámolást jelent. Azt gondolom, hogy ezt sem kellene megengedni, amikor ilyen nehéz a helyzet. Mindaz, amit - tisztelt Ház - felsoroltam, öszszesen a költségvetés kiadásainak 40 milliárd forintos lehetõségét teremti meg a beterjesztett költségvetési javaslattal szemben. Ebbõl a 40 milliárd forintból 20 milliárd forintot ajánlunk a kiesõ nettó bevételek pótlására - tehát nem akarjuk rontani a költségvetés egyenlegét, egyensúlyát -, 10 milliárd forintot javasolunk a szolidaritási alap költségvetési támogatására, és rögtön hozzáteszem: azért, mert elfogadhatatlannak tartjuk, hogy 1991-ben újabb 1+1 százalékkal növekedjék a munkáltatók és a munkavállalók terhelése, és 10 milliárd forinttal javasoljuk az önkormányzatok normatív támogatását felemelni. Ez ugyanis esélyt nyújt arra, hogy 10 milliárd forinttal csökkenjen az a gazdasági kényszer, amely a helyi adók mértékének megállapításával az önkormányzatokra hárulna. Ez a fajta mérleg - tisztelt Ház - nem változtatja meg a költségvetés tervezett hiányát, ugyanakkor azt jelenti, hogy a lakosság terheit 39-40 milliárd forinttal mérsékli a személyi jövedelemadóban, illetve a helyi adókban. Pont azoknak a rétegeknek a terheit, amelyek a legkiszolgáltatottabbak, amelyek a legnehezebb helyzetben vannak. Hozzájárul ugyanakkor a foglalkoztatás gondjainak enyhítéséhez és valamelyest az önkormányzatok finanszírozási biztonságának megteremtéséhez. Azt hiszem, ez három olyan cél, amelyet érdemes méltányolni, amelynek érdekében érdemes az elõbb felsorolt területeken kényelmetlenséggel együtt járó feszültségeket is vállalni. Az utolsó blokk, tisztelt Ház, a költségvetési hiány megítélése. 78 milliárd ez a hiány. Ha figyelmesen megnézik, az ún. összevont államháztartási mérlegben, tehát a konszolidált államháztartási deficit 63,5 milliárd. Minden bizonnyal ez az, ami közel áll a nemzetközi pénzügyi szervezetek igényeihez. Jó, hogy így van, két dologra azonban feltétlenül rá kell irányítani a figyelmet. A hiány, tisztelt Ház, a következõ esztendõkben csak külföldi hitelekbõl finanszírozható. Érdekünk tehát minél kisebb mértékûre visszaszorítani. Minél kisebb legyen ez az egyébként elkerülhetetlen adósságnövekedés, amely bekövetkezik 1991-ben. Miután nagyon nehéz további konkrét elõirányzat-csökkentési indítványokat tenni, mi úgy látjuk, egy eszköz lehetséges - akár év közben is - a költségvetési hiány mérséklésére. Ez pedig, tisztelt Ház, az állami tulajdon privatizációjának gyorsítása. Azt gondoljuk, nem megengedhetõ, hogy csak 50 milliárd forintnyi állami tulajdon privatizálására kerüljön sor 1991-ben. Nem szabad elkapkodni, ebben igaza van az Állami Vagyonügynökség minden tisztviselõjének, de ennyire lassan csinálni azért talán mégsem kellene. Tudjuk, hogy 110 milliárd forintnyi vagyon privatizálása elõ van készítve. Ha azok a törvények, amelyeket a Kormány javasolt a jövõ év elsõ felében, valóban megszületnek, ideértve a privatizációs, a koncessziós törvényt, a jegybankról szóló törvényt, valamint a pénzintézetekrõl és bankokról szóló törvényt, akkor azt gondolom, hogy ez a kör bõvíthetõ a pénzintézetek értelmes privatizációjával is. Nem nagyon látszik igazán veszélyesnek egy 150 milliárd körüli program elõkészítése. Ezt persze nem lehet lebonyolítani január 1-jével, de ha csak 30 milliárd forint effektív privatizálással nagyobb program kerül lebonyolításra, és ezzel csökkenthetõ az állandósságnak a lakásalapkötvény-vonzata, ami után 34%-os kamatot fizet jövõ esztendõben a költségvetés, ez már 10 milliárd forinttal csökkentheti az államadósság utáni kamatokat. Ezzel a 10 milliárddal - ha ezt sikerült megvalósítani - költségvetési hiányt vagy évközi gondokat lehetne enyhíteni, mérsékelni. Nem kellene errõl, tisztelt Ház, lemondani. Végezetül: azt gondoljuk, hogy valóban nem lehet jó költségvetést csinálni, ahogy ezt George Washington mondta. Nekünk tehát nem arra kell törekednünk, hanem olyan költségvetésre, amely elfogadható lesz. Éppen ezért akarjuk benyújtani azokat a módosító indítványokat, amelyek szerintünk hozzájárulhatnak egy ilyen, még elfogadható költségvetéshez, tudva, hogy éppen olyan bizonytalanságoktól terhes a jövõ esztendõ, mint ez volt. Nem tartjuk kizártnak, sõt majdnem biztosnak tartjuk, hogy 1991-ben szükség lesz a majd az elkövetkezõ napokban jóváhagyott költségvetés módosítására. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Homepage