Tartalom Elõzõ Következõ

SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ): Az elõbb a Számvevõszék elnöke felvetette azt a kérdést, hogy vajon én igazat mondok-e vagy nem mondok igazat akkor, amikor azt állítom, hogy a legminimálisabb információt sem kapja meg a költségvetési bizottság a Pénzügyminisztériumban folyó elõkészületi munkálatokról, ami egyébként ellentétes a parlamenti demokráciák szokásaival. Nos, én úgy gondolom, hogy bár sajnos Hagelmayer István nincs most itt, ennek ellenére reagálni szeretnék erre. Úgy gondolom, hogy komolytalan, sértõ és felháborító eljárás ilyet mondani a tények tisztázásának megkísérlése nélkül, tehát kétségbe vonni azt, hogy én igazat mondtam - a tények tisztázásának megkísérlése nélkül. Én a magam részérõl október 14-én levelet írtam+ (Zaj.) De igen, azt mondta, hogy nem tudja, hogy én igazat mondok-e vagy nem mondok igazat, amikor azt mondom, hogy nem kapunk információkat. Én levelet írtam október 14-én a pénzügyminiszter úrnak, amelyben kifogásoltam, hogy nem kapunk információkat. A pénzügyminiszter úr október 20-án kelt - a dátumozása szerint október 20-án kelt -, hozzám november elsõ hete végén érkezett levelében elismerte ezt, és idézem szó szerint a levelet: "Változtatni szeretnék azon a - levélben nagyon szemléletesen leírt - helyzeten, amely zavarokat okozhat az egész társadalmat érintõ intézkedések meghozatalát sürgetõ elváráshoz képest. A jelenlegi együttmûködés minél gyorsabb megváltoztatását, javítását ígérve - mármint a bizottsággal - kérem Önt és az Ön által vezetett bizottságot, hogy segítse elõ, hogy szakmailag minél megalapozottabb intézkedések szülessenek". Tehát a pénzügyminiszter úr ezt elismerte. Ha a Számvevõszék elnöke errõl a kérdésrõl nyilatkozik, akkor igyekeznie kellett volna a tényeket tisztázni. Ezt nem tette meg, és így kétségbe vonni azt, hogy én igazat mondtam - ismétlem -, komolytalan, sértõ és felháborító eljárás. (Zaj és taps.)

Homepage