DR. HAGELMAYER ISTVÁN, az Állami Számvevõszék elnöke: Tisztelt Országgyûlés! Elnök Úr! Akik nem ismerték George Washingtonnak azt a mondását, amely szerint jó költségvetés tulajdonképpen nem létezik, csak elfogadott és el nem fogadott költségvetés, azok megismerkedhettek ezzel a tézissel akkor, amikor valamelyik napilapunk Békesi úrral egy riportot készített, és ezzel vezették be ezt a riportot. Azt hiszem, ezt nemcsak George Washington tudta, aki az Egyesült Államok elsõ elnöke volt, hanem nekünk is tudnunk kell, hogy olyan körülmények között, amikor rendszerváltás van, amikor nagyon sok bizonytalanság között él az ország és az egyes ember, egy igazán megalapozott költségvetést, minden tekintetben megalapozott költségvetést beterjeszteni nem lehet. Nemcsak arra gondolok, hogy komoly problémát okoz az Öböl-válság, nemcsak arra gondolok, hogy a KGST-piac szétesése komoly bizonytalanságot visz a gazdaságpolitikába és a költségvetési rendszerbe is, de gondolok arra is - és ez már talán némiképpen bírálatként is hangozhat, némiképpen csak -, hogy a Kormány viszonylag késõn tudott rövid távú gazdasági programmal jelentkezni, viszonylag lassan készülnek el azok a törvényjavaslatok, amelyek az adórendszer változását szolgálnák. Problémát okoz az is, hogy ismét viszonylag késõn készült el az önkormányzatokról szóló törvény, és ma is komoly problémákat látunk - de ebben nem állunk egyedül - az önkormányzatok finanszírozása tekintetében. Úgy gondolom, hogy objektív és szubjektív okok is magyarázzák, hogy teljes mértékben megalapozott költségvetést a Parlamentnek ez a Kormány most nem tudott benyújtani. Nem tehet a Kormány arról, hogy nem januárban került hatalomra, hanem csak késõbb, tehát nem az év elején tudta elõkészíteni azokat a javaslatokat, azokat a törvényeket, amelyeket most már a Parlament elfogadott, és még mindig nem elegendõ ahhoz, hogy igazi, megalapozott költségvetést lehessen összeállítani. Úgy gondolom, hogy ugyan nagyon sok vita fogja ezt a költségvetést érni, jogosan, de azt hiszem, hogy tisztelni kell a szándékot, hogy ilyen körülmények között - és én elsõsorban a Pénzügyminisztérium apparátusára gondolok - ekkora mennyiségû adathalmazzal dolgozva tudott összeállítani egy költségvetést, és ezért feltétlenül elismerés illeti ezt az apparátust. Gondolom, hogy a képviselõknek alkalmuk volt elolvasni a költségvetésrõl általunk beterjesztett véleményt. Ha volt lehetõségük arra, hogy mintegy ezer oldalt elolvassanak a költségvetésbõl, akkor ezt a húsz- valahány oldalt is át tudták futni. A leírtakat néhány dologgal kiegészíteném: problémát látunk eddig ellenõrzési tapasztalataink alapján a beruházásoknál. Mindenütt, ahol a beruházásokat ellenõriztük - amelyeket az állami költségvetés finanszírozott - , azt tapasztaltuk, hogy indulásnál alacsonyabb mértékû beruházási összeggel számoltak, és ez késõbb rendre több lesz, mint amit terveztek. Valószínûnek tartom, hogy él tovább az a reflex, hogy egy beruházást akkor lehet elfogadtatni, ha viszonylag alacsony költséggel tervezzük, és késõbb, ha már megindult, akkor mit lehet tenni, most már fejezzük be, ugyan lényegesen többe kerül, mint amennyibe került. Ezért mi javasolnánk, hogy a vita során térjenek ki arra, hogy milyen beruházásokat tervez a Kormány, lehet-e ott valamit megtakarítani. Persze ami elengedhetetlenül szükséges, azt nem javasoljuk elhagyni, de ha valami olyanra akadnak rá, ha az késik, akkor nem szenved az ország olyan károkat, amelyek késõbb nem pótolhatók, akkor itt bizony lehetne valamit javítani. Másik észrevételünk az egyes intézmények és fejezetek költségvetési tervének nem kielégítõ megalapozottságára vonatkozik. Háromféle táblát készítettünk a költségvetési adatokból, amelyek más csoportosításban, de ugyanazokkal a számokkal dolgozva, azt hiszem, jól áttekinthetõvé teszik, hogy milyen költségvetési kiadásokat tervez a Pénzügyminisztérium, illetve a Kormány, és hol lehet meditálni azon, mi az, amit el lehetne hagyni. Elsõsorban gondolunk arra, hogy az intézmények finanszírozása átgondolandó. Az intézményeknek az a feladatuk, hogy valamiféle szolgáltatást nyújtsanak a lakosságnak, és ha több mint 500 ilyen intézmény mûködik ebben az országban, akkor azt hiszem, érdemes átgondolni, hogy nem lehetne-e ezeket a szolgáltatásokat vagy ezeknek egy részét vállalkozási formában megoldani, és akkor ez tehermentesítené a költségvetést is. Harmadszor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az anyagunkban javaslatot tettünk - meggondolásra ajánlva - az önkormányzatok egy lehetséges finanszírozási rendszerére. Azt hiszem, minden jelenlévõ, aki itt van, tudja, ebben a rendszerben még komoly problémák is rejlenek. Valamiféle megoldási lehetõségre teszünk javaslatot. Ugyanígy javaslatot teszünk az intézmények ellenõrzési rendszerének a továbbfejlesztésére. Azt hiszem, hogy jó lenne szakmai kollégiumokat létrehozni, amelyek áttekintenék ezeknek az intézményeknek a tényleges munkáját, és javaslatot tennének a Parlamentnek arra, hogy hol lehetne ezeket az intézményeket vállalkozásokba átterelni, hogy ne az állami költségvetést terheljék. Végül szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy számunkra is - mint azt hiszem, minden itt ülõ számára - gondot okozott a költségvetés közel 80 milliárdos deficitje. Azt hiszem, hogy ez nemcsak a magyar állampolgárnak és a képviselõknek fog gondot okozni, de elég nehéz lesz megértetni az IMF képviselõivel - ha sikerül megértetni velük -, hogy milyen gondunk van, ez nagy segítséget jelentene az ország számára. De azt hiszem, törekedni kell arra, hogy a finanszírozási módot úgy próbáljuk megoldani, hogy az mennél kisebb mértékben terhelje a Magyar Nemzeti Bankot, és mennél nagyobb mértékben kellene - amennyiben erre egyáltalán lehetõség van - a pénzpiacon a forrásokat megkeresni. Problémát okoz az is - jó lenne, ha a Pénzügyminisztérium felkészülne arra, bár nem szeretném ezt hinni -, hogy a 80 milliárdos deficit sem lesz elég. Gondoljunk arra, hogy ez a deficit havonta fog halmozódni, és elérkezhet egy olyan idõpont, hogy októberben azt fogja mondani a Pénzügyminisztérium, hogy most már nem tudjuk finanszírozni, akkor most a Magyar Nemzeti Banktól újabb hiteleket vegyünk fel, és akkor ez most már újabb terhet jelent majd kamatban és késõbbi visszatörlesztésben is. Jó lenne tehát valamiféle likviditási tervet készíteni, és ezt is az Országgyûlésnek bemutatni. Még valamire szeretném felhívni a figyelmet: éppen azért, mert nagyon bizonytalan körülmények között készül ez a költségvetés, jó lenne, ha a Kormány negyedévenként beszámolna a Parlament költségvetési bizottságának arról, hogy hogyan áll a költségvetés helyzete. Szeretném jelezni, hogy ez más államokban rendszeres gyakorlat. Az NSZK-ban például sokkal rendezettebb körülmények között is gyakorlat, hogy negyedévenként a költségvetési bizottságnak beszámol a Kormány arról, hogyan áll a költségvetés. Ilyen körülmények között különösen fontosnak tartanánk, hogy ez nálunk is bekövetkezzen, annál is inkább, mivel Soós Károly Attilától többször hallottam, hogy nincs elég információja arról, hogyan is alakul a költségvetés. Nem tudom megítélni, hogy igazat mond, vagy nem mond igazat, vagy a Pénzügyminisztériumnak van igaza, hogy ellátja információkkal, de azt hiszem, hogy ilyen rendszerben elkerülhetõ lenne. Végül még valamit szeretnék mondani. Megértjük a Kormány nehézségeit, és látunk lehetõséget arra, hogy a vita során ez a költségvetés valamivel jobb legyen, de nem látunk lehetõséget arra, hogy rövid hónapok alatt egy radikálisan más költségvetés készüljön el. Államtitkár asszony is elmondta, s igaza van, hogy a nagy rendszerek átalakításához idõ kell, parlamenti megvitatás kell. Ezt nem lehet úgy megoldani, hogy azt mondjuk, márpedig dolgozzatok ki egy másik költségvetést. Én azt hiszem, hogy itt sokat kell még a Parlamenten belül vitakozni arról, hogyan lehet ezeket a nagy felosztási rendszereket megváltoztatni, s akkor lehet majd egy másfajta költségvetést elkészíteni. Néhány törvényre azonban feltétlenül szükség van éppen ennek érdekében. Gondolok itt elsõsorban az államháztartási törvényre. Fájlalom, hogy eddig nem került a Parlament elé az államháztartási törvény, s azt is fájlalom, hogy hivatalosan nem is kapta meg az Állami Számvevõszék. Kapcsolataink segítségével tudjuk megszerezni a Pénzügyminisztériumtól, mert elég közel lakunk egymáshoz, de hivatalosan nem kaptuk meg. Azt is szeretném jelezni, fontos lenne, hogy rendezõdjön a kapcsolat a Parlament, a Kormány és a Parlament különbözõ bizottságai között. Úgy látom, hogy a Parlament költségvetési bizottságával kezd rendezõdni a kapcsolatunk, tudniillik tényleg meghívnak bennünket minden ülésükre, de ugyancsak fájlalom azt, hogy az ellenõrzési jelentéseinket nem vitatják meg. Hadd tegyem hozzá, más államokban a költségvetésnek számvevõszéki bizottságai is vannak, nálunk erre - talán, mert kis ország vagyunk, nem tudom - nem került sor. De arra szerintem lenne lehetõség, hogy számvevõszéki albizottság jöjjön létre a költségvetési bizottságon belül azért, hogy valakik rendszeresen foglalkozzanak azokkal az ellenõrzési jelentésekkel, amelyeket az apparátus elkészít. Szeretném jelezni, ugyanakkor, amikor a Parlamentben ezt tapasztaljuk, több miniszter kedvezõen fogadta a jelentéseinket - Bod Péter Ákos, Für Lajos, Horváth Balázs -, ahol ellenõrzéseket végeztünk, oda elküldtük az ellenõrzési jelentéseinket, s kedvezõen fogadták, pedig - ha úgy tetszik - az õ területüket ért bírálatokról volt szó, de azt hiszem, hogy megértik, az õ munkájukat is segíti az, ha felhívjuk a visszásságokra a figyelmet. Úgy gondolom, hogy talán lehetõség lesz a jelek szerint arra - még a héten, amikor a költségvetési bizottság meg fogja vitatni az Állami Számvevõszék munkáját -, hogy elmondjuk, a saját megítélésünk szerint mi az, amiben hibáztunk, mi az, amit nem végeztünk kielégítõ módon, s elmondhatjuk azt is, milyen kapcsolatokra van szükségünk ahhoz, hogy ténylegesen jól végezhessük a munkánkat. Úgy gondolom, a képviselõknek nagyon komoly politikai felelõsségük van a tekintetben, hogy ezt a költségvetést elfogadják-e vagy sem, s a tekintetben is, hogy milyen változtatásokat javasolnak, mert minden változtatás - s ezt tudnunk kell - kihat a társadalomra, kihat a gazdaságra, s a felelõsség abban van, hogy figyelembe kell venni - szeretjük vagy nem szeretjük - a társadalom tûrõképességét. Nem szeretnénk, hogyha olyan helyzet következne be tömegesen, mint amit a múlt héten az egyik lapban a nap vicceként olvastam, hogy két ember ballag a Nagyalföldön, s miközben majdnem szomjan halnak, aközben éhenhalnak. (Derültség.) Jó lenne, ha olyan javaslatok születnének, amelyeket a társadalom el tud viselni. (Általános taps.)