Tartalom Elõzõ Következõ

ELNÖK: Egyetért. Kérdezem az Országgyûlést, egyetért-e vele. Most kérem a szavazatot. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyûlés 236 szavazattal 1 tartózkodás mellett és 1 ellenszavazattal a módosítványt elfogadta. A jelentés 21. és 24. pontja alternatív javaslatokat tartalmaz az öröklési és ajándékozási illeték kiszámításának módjára. Az alkotmányügyi bizottság Balás István indítványát elfogadva javasolja, hogy szûnjék meg a progresszív illeték, azaz értékhatártól függetlenül lineáris legyen az illeték mértéke. Békesi László javaslata különválasztja a 300 ezer forint alatti és feletti értékeket. Egyben meghatározza a fizetendõ illeték mértékét is. Képviselõtársaim döntésére vár, hogy melyik javaslatot támogatják, illetve, hogy valamelyiket is támogatják-e. Elõször az alkotmányügyi bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a 21. pont szerint. Ez a Balás István-félével együtt értendõ. Kérdezem miniszter urat, hogy az alkotmányügyi bizottság javaslatával egyetért-e.

Homepage