Tartalom Elõzõ Következõ

DR. FUTAKI GÉZA (SZDSZ): Figyelmesen hallgattam a belügyminiszter urat, és csak néhány reflexiót kívánok elmondani, nem kívánok minderre válaszolni, csak néhány dologra. Az egyik az, hogy a szakmai zsûri véleménye alapján - olvasom - miniszteri értekezleten hozták meg a döntést. A másik észrevétel, hogy az én információim, számadataim pontosak, hiszen szombaton beszéltem a gyártóval, én több mint 300 ezer pár rendszámtáblát mondtam, nem pedig darabot, úgyhogy végülis nincs nézeteltérés köztünk. (Derültség.) 380 valahányezer párról van szó, amit eddig legyártottak és 7-800 ezer darabról. A harmadik probléma, hogy szerintem számítógépes elosztás sem szükséges a gyártás megszervezéséhez, hiszen egyszerû matematika vagy számológép segítségével egy kartotékrendszerrel is ki tudják osztani, hogy melyik az a gyártó, amelyik több rendszámtáblát gyárthat. Aki alacsonyabb árajánlatot tesz, az kapja a kapacitásának megfelelõ teljes mennyiséget és a drágábban gyártók a többit. Egyébként pedig, ha új pályázat kiírására, vagy ennek az egésznek a felülvizsgálatára kerül sor, akkor miniszter úr kezdeményezheti azt, hogy az újonnan belépõ gyártó biztosítsa a számítógépes hátteret, amivel ezt meg tudják szervezni. Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, ellentmondásban van az Ön véleménye - a hozzám jött levél tanúsága szerint, amely szerint nem lehet feloldani a monopóliumot - Nagy Károly ezredes kijelentésével, illetve nyilatkozatával. Õszerinte ugyanis - s megint csak pontos szeretnék lenni - az új személygépkocsikat forgalmazó cégek bárkitõl rendelhetnek rendszámtáblát, ha azok a szabványnak megfelelnek, annyi megszorítással, hogy szigorú rendszámtáblanyilvántartási rendszert kell kiépíteni. Nagy Károly kijelentette tehát még július 28-án, hogy bárki gyárthat rendszámtáblát Magyarországon. Ön pedig azt írta nekem a levélben, hogy sajnos nincs mód arra, hogy más is gyártson. Jó lenne tisztázni házon belül ezt a kérdést. Én így sajnos nem tudom elfogadni a választ, erre visszatérhetünk akkor, ha kiírta az új pályázatot. Köszönöm. (Ellenzéki taps.)

Homepage