Tartalom Elõzõ Következõ

DR. FUTAKI GÉZA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Belügyminiszter Úr! Tudom, hogy nem éri Önt váratlanul a kérdés, hiszen már nyár óta levelezünk ez ügyben. A rendszámtáblákról szeretném megkérdezni. (A képviselõ a kezében rendsz-ámtáblát tart, amelyet megmutat a miniszternek.) Nem arról kívánom megkérdezni, hogy a rendszámtábla betûibõl miért nem lehet következtetni a jármû korára vagy a származási helyére, esetleg az üzemben tartójára, most a gyártási monopóliumot kívánom érinteni. Hiszen, mint tudjuk, a Belügyminisztérium 1998-ig kizárólagos gyártási jogot adott a Plakett Kft.- nek. Mint ismeretes, a szakértõkbõl álló bírálóbizottság nem a jelenlegi gyártók pályázatát sorolta az elsõ helyre, és sokáig cikkeztek az újságok arról, hogy milyen szövevényes kapcsolatok révén jutott mégis a gyártási jog a régi minisztériumtól a Plakett Kft.-hez. Hogyan áll jelenleg a helyzet? Eddig több mint 300 000 rendszámtáblát gyártottak, és úgy tûnik, ennek ellenére sok helyen már hajnalban sorban kell állni a rendszámtáblákért akkor, ha cserélni szeretné az autós, és még nem is kötelezõ manapság kicserélni a rendszámtáblát, elképzelhetjük, hogy mi lesz 1992-tõl! Most tekintsünk az árra. Miért fizet a lakosság 650 millió forinttal többet a rendszámtábláért, mint kellene? Vannak vállalatok, amelyek kedvezõbb árajánlatot tettek, illetve kedvezõbb árajánlattal rendelkeznek, és némely tekintetben még jobb minõségû táblát tudnának gyártani, mint ez! Ha számolunk egy kicsit, a Plakett Kft. egy pár rendszámtáblát 480 forintért ad, szemben a kedvezõbb árajánlatokkal, mint például 390 forint - ez konkrét -, ha a 15 százalékos forgalmi adót és az ÁFÁ-t hozzáadjuk, akkor a differencia már 130 forint táblánként. Verseny hiányában így a cserére kerülõ táblák - ami 5 millió pár - 650 millió forinttal kerülnek többe a fogyasztóknak. Minden annak köszönhetõ, hogy 1998-ig kizárólagos gyártási jog miatt nincs lehetõsége új gyártónak belépni a piacra. Ön, Belügyminiszter Úr, ezt az ügyet örökölte az elmúlt rendszer hivatalnokaitól. Ezért is érthetetlen számomra, hogy miért ragaszkodik Ön is a gyártási monopólium fenntartásához. A pályázatok elbírálásának körülményeit vizsgáló BM-bizottság jelentése nem nyugtatta meg az embereket, így legalább annyit tehetne, hogy feloldja a monopóliumot. A tábla hatósági jellege, valamint a gyártás szigorú elszámoltatása - biztos vagyok, hogy - nem okozhat gondot egy jól mûködõ apparátusnak. Véleményem szerint a BM és a Plakett Kft. közötti megállapodás sérti a kormányprogramban meghirdetett piacgazdaságra való áttérés szándékát is, valamint nem felel meg a néhány napja elfogadott, a tisztességtelen piaci magatartás tilalmára vonatkozó törvénynek sem, s egyben etikátlan is. E törvény szerint tilos a gazdasági versenyt korlátozni, a piacra lépést vagy a mûszaki fejlõdést akadályozni. Ön most - Belügyminiszter Úr - bizonyítékát adhatja annak, hogy elkötelezett híve a piacgazdaságnak, és nem enged a monopóliumokban megnyilvánult kivételezettségnek!(Taps.)

Homepage