DR. SZABÓ IVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Néhány gondolattal szeretnék az általános vitában az elõttünk fekvõ, nem kellemes témakört érintõ törvények megtárgyalási módszeréhez hozzájárulni. Néhány gondolattal, amely már tartalmazza az itt elhangzott felszólalásokból leszûrhetõ néhány rövid konzekvenciát is, és azt, hogy azok is, akik nagyon nehéz szívvel fogunk itt döntést hozni, valahogy tisztán lássunk, hogy mikor követünk el nagyobb hibát, ha így vagy úgy szavazunk egy nagyon nehéz alternatíva kérdésében. Egyetértek azokkal a képviselõtársaimmal, akik annak idején az adótörvények vitája kapcsán hivatkoztak arra, hogy ezek megtárgyalása csak a költségvetés benyújtásának, illetõleg ismeretének tükrében lehetséges. Természetesnek tekintem ezt, hiszen az adóbevételek a költségvetés bevételi oldalának nagyobbik, döntõ hányadát adják, tehát mindaddig, amíg nem látjuk, hogy a költségvetésnek mire is van szüksége, miért van szüksége, nyilván nehéz a bevételi oldalakról objektív képet alkotni. A költségvetés elõttünk van, nagyjából a számait láthatjuk. Semmiféle számszaki hiba, semmiféle téves, két hét alatt átdolgozott variáció, elõforduló nagyságrendi tévedés nem kelt bennem olyan illúziókat, hogy a most beterjesztett költségvetésnek az a mintegy 79 milliárdos hiánya bármilyen számszaki hiba folytán esetleg szufficitté tudna változni. Ebbõl következik, hogy nekünk egy olyan pozícióban kell az adóbevételeket megtárgyalnunk, amelynek alapján tisztában vagyunk vele, hogy mindenképpen - egy-két milliárd forinttal most ide vagy oda, teljesen indifferens - egy igen lényeges deficittel számoló költségvetésnek az alátámasztását hivatott szolgálni. Arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy ebben az esztendõben várható költségvetési hiányunk - nagyon komoly megszorítások után - végsõ soron valahol a 10 és 15 milliárd körüli veszteséggel zár. És most nem a költségvetési vitát szeretném lefolytatni, de igenis az adózás mértékére és a vállalandó terhekre ráutalni azzal, hogy nem az következett be, hogy egyik évrõl a másikra a kormányzat elvesztette a lába alól a talajt, idén tudtunk csinálni egy 12-14 milliárdos hiányt, és jövõre 79 milliárdot, aminek a tetejében azt is tudjuk, hogy 100 milliárdon fölüli tárcaigények kerültek már eleve elutasításra. Világosan kell látnunk azt, hogy 1991 egy rendkívüli gazdasági átállásnak az éve, amelynek a problémái hazánk szûk keretei közül kívülre mutatnak. Egyértelmûen látnunk kell, hogy mindazok a kedvezõ pozíciók, amelyek a költségvetés alacsony hiányát ebben az évben feltételezték, ezek a jövõ évben a KGST összeomlása és a rubelelszámolásról a dollárelszámolásra való átállás következményeiként jelennek meg elsõsorban hazánk költségvetésében. A vita, amirõl mi most itt különféle szempontokból közelítjük a megoldást, tulajdonképpen meghatározott lehetõségek szabta keretek között folyik. Nem tudjuk azt mondani, hogy állítsuk vissza a KGST-t; nem tudjuk rávenni a Szovjetuniót, hogy rubelért mérje az olajat; nem tudjuk rábeszélni a világot, hogy így vagy úgy cselekedjék Irak ügyében, és ezzel befolyásoljuk az olajárak világpiaci alakulását. Mi tudomásul kell vegyük, hogy kiléptünk egy szocialista világrendszerbõl, amelyik összeomlott utánunk, és egyrõl kell gondoskodnunk, hogy ne hagyjuk ennek a romjait úgy a fejünkre dõlni, hogy ne tudjunk alóla kimászni! Ebben a szituációban a társadalom egészével meg kell értetnünk - és ez a mi hivatásunk és feladatunk -, hogy van egy vállalandó nagyságteher, és amirõl mi itt igazán vitatkozunk, az az, hogy ezt a vállalandó nagyságot, ezt a problémahalmazt milyen eloszlásban közvetítsük a társadalom felé. Rendkívül meggyõzõ érveket hallottunk itt a társadalom teherviselõ képességének különféle oldalai tekintetében. A teher adott. Most az a kérdés, milyen eloszlásban közvetítsük ezt. Az egyik oldalon állnak a bérbõl és fizetésbõl élõk nagy tömegei, a másik oldalon áll az a probléma - amit Palotás János fölvázolt -, hogy valami kitörési pontot kell keresnünk, hiszen az örökké elvonásból növekedés soha nem lesz. Ezt a kötéltáncot járjuk mi most itt körül. Kétségtelen tény, rendkívül vonzó az a gondolat - és a magam részérõl is egyetértek avval -, hogy el kell indulnunk egy gazdasági növekedés és felemelkedés irányába; el kell indulnunk egy vállalkozásélénkítés irányába, de ugyanakkor tisztában kell lennünk avval, hogy lehet itt annyi vállalkozás, amennyit akarunk, ha nem lesz fizetõképes kereslet, mert az ország nagy részének megélhetési gondjai vannak! Tökéletesen egyetértek avval, hogy ha van egy sztráda, amin nincs semmiféle sebességkorlátozás, és nekem Budapestrõl el kell jutnom Nagykanizsára, ha gyorsan oda akarok érni, akkor Volvóba kell ülnöm és nem Trabantba! De azt is világosan látnunk kell, hogy ma nem tudunk Volvóról tárgyalni, legfeljebb arról, tisztelt képviselõtársaim, hogy kétütemû vagy négyütemû Trabantban tegyük meg ezt az utat! Ez a reális alternatívánk. Nem tehetünk lépéseket a legszegényebb rétegek elszegényedése, további elnyomorodása irányában. És ebben a tekintetben - meg kell mondanom - nagyon súlyos felelõsség terheli nem személy szerint a pénzügyminisztert vagy a Pénzügyminisztériumot, hanem a kormányzat egészét akkor, amikor az elõttünk lévõ törvényjavaslatok benyújtását megelõzõen nem tudta - lehet, hogy objektív okoknál, lehet, hogy szubjektív okoknál fogva - felvázolni a továbblépés lehetõségét. (Taps a bal oldalról.) Elhangzott Békesi képviselõtársunk beszédében, hogy az a hiány, ami az átállásból adódik, ma úgy tûnik, hogy döntõ hányadában a bérbõl és fizetésbõl élõknek az adósságterhelése növekedésébõl adódik. Kétségtelen tény, hogy van ebben a társadalomban egy igen jelentõs réteg, amely él, nem is rosszul, és nem fizet adót! A probléma az, hogy ezt a jelenlegi adóstruktúra keretében nem tudjuk megfogni. Én nagyon szívesen hallgatom azokat a hozzászólásokat, amelyek adómorálról beszélnek. Azt is tudnunk kell azonban, hogy a társadalom gondolkodásmódja nem változik meg egyik napról a másikra! Az elmúlt évtizedek ebben az országban szinte azt állították a legokosabb állampolgár elõterébe, aki ki tudta kerülni egy társadalomidegen költségvetésnek, egy társadalomidegen politikának a finanszírozási lehetõségeit! Az volt hazafias - idézõjelbe téve -, aki nem fizetett adót, mert nem járult hozzá olyan céloknak a finanszírozásához, amelyekkel a társadalom alapjában nem értett egyet. De tisztelt képviselõtársaim, szent hitem és meggyõzõdésem, hogy ma az ellenzék padsoraiból sem állítja senki, hogy ma Magyarországon olyan hatalmi struktúra alakult volna ki, amely legalább annyira életidegen a társadalomtól, mint az ezt megelõzõ negyven esztendõben volt. Tehát tudnunk kell azt, hogy a társadalom ellátási céljaihoz mindnyájunknak hozzá kell járulni. Érdekes módon az elvárások nagyok, és már kezdõdnek szervezõdések, hogy hogyan védjük meg a vagyont regionálisan, önvédelmi csoportokkal. De ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy fizessünk húsz forinttal több adót, hogy egy rendes rendõrséget tudjunk finanszírozni, akkor már visszahúzódunk; inkább közvetlenül lássuk el az ilyen feladatokat. És nagyon sok ilyen problémával találkozunk. Tény és való, arra, hogy a láthatatlan jövedelmeknek a jövedelem oldaláról kimenõ adóját meg tudjuk fogni, semmiféle gazdasági rendõrség és csendõrség nem alkalmas. Teljesen tiszta az, hogy az adóstruktúra megváltoztatása - amelyik a fogyasztási oldalról adóztat - a megoldásnak az útja. A jelenlegi adórendszerünknek egy óriási hibáját éppen abban látom - és itt vagyok egy kissé ellentmondásban Palotás János képviselõtársammal -, hogy objektív adottságainál fogva ez az adórendszer valamilyen áttételen keresztül vállalkozásbaráttá vált. A legtragikusabb az, hogy úgy vált vállalkozásbaráttá, hogy a vállalkozóknak egy rétege részére lehetõvé tette, hogy kikerülje az adózást, és így önmagát gerjesztve tudjon fejlõdni. A legszomorúbb az, hogy társadalmi céljainkkal kapcsolatban most azok megint a pozitív elemek, akik megkerülve az adózást, különféle furfanggal a társadalmi fejlõdés kívánt irányába, a vállalkozói irányba mozdulnak el, és ezt ma csak - adózási struktúra szempontjából - illegitim módon tudják megtenni. (Taps.) Csépe Béla elmondta, részesüljön adócsökkentésben az, aki letesz valamit a társadalmi fejlõdés érdekében. De könyörgöm, hogy segítsük adócsökkentéssel, hogy preferáljuk azokat, akik egyáltalán nem fizetnek adót, mert megkerülik az adózást, mert a kimenetnél már nem tudjuk adóztatni õket. Világos, hogy a jelenlegi adórendszerünk egy olyan szisztémára épült fel, ahol bérlistán az emberek 90 százaléka fehéren-feketén dokumentálható jövedelmekkel rendelkezett, nem tudta kikerülni az adósávot; és ezek azok, akik ma sem tudják kikerülni az adósávokat. Én azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy a terheket el kell osztanunk. A terheket - ki kell mondanunk õszintén - nem tudjuk igazságosan elosztani. Meg kell találnunk a kitörési pontokat, és meg kell találni a lehetõségét annak, hogy a jövõ esztendõ folyamán, megfelelõ feltárás után, ennek valamennyi nagyon részletes elemzésével, hogy társadalmi rétegenként hogyan viszonylik egy új adóstruktúrához a társadalom egésze. Teremtsük meg a továbblépés lehetõségét! Tõlem nem idegen még az a gondolat sem, hogy ha ezt megfeszített munkával össze tudjuk hozni, bármennyire nem szimpatikus év közben egy váltást létrehozni, hozzuk létre még azon az áron is, hogy esetleg félévben egy teljes mérleggel egy félévet zárjunk le, és kezdünk a második félévben egy teljesen újat. De tegyük meg a lehetõségét, hogy akit preferálni akarunk, az preferálva legyen, akit adóztatni akarunk, adóztatva legyen, és ne burkoltan, hanem szabadon döntse el a társadalom egy része, hogy õ preferált akar lenni, és kikerülve az adót kerül a preferáltak oldalára. Igaz, a bérbõl és fizetésbõl élõknek legalább annyira érdeke, hogy elinduljon a vállalkozás. Kétségtelen tény, igaza van Palotás Jánosnak, hogy ez most csak mintegy 10 százalék. Ezért csínján kell ezzel bánnunk, mert ez a 10 százalék akármekkorára fejlõdik is, a nemzetijövedelem-termelésben való hányada olyan, hogy számottevõ elõrelépést egy év alatt ezzel nem tudunk produkálni. Ha a mostani 10 százalékról ez 20 százalékra nõ fel, akkor is még a 80 százalékát nem ez a réteg fogja produkálni, vagy pedig úgy kellene õket megadóztatnunk akkor, ha ennek a társadalmi visszahatását szeretnénk biztosítani, hogy akkor újra megszüntetnénk a vállalkozás lehetõségét. Igenis aktív, vállalkozásbarát politikára van szükség, hozzáteszem, én is azokhoz csatlakozom, akik azt mondják, ennek elsõsorban nem az adórendszer az elsõ számú módja, hogy a vállalkozásélénkítésben nagyot lépjünk elõre. Ennek vannak más módszerei, hitelpolitikai és egyéb lépései is. És hogy tisztán lássunk mindnyájan, és tisztán lásson a magyar közvélemény is. Annak a költségvetési hiánynak, amelyiknek egyik oszlopa az az adórendszerhalmaz, amit ma itt látunk, annak az adórendszernek a halmazából nem jön ki a teljes költségvetésnek az a feladata, amit el kell lásson. Mik a további forrásai? Nem vitásan további forrásai külföldi hitelek vagy külföldön piacra dobott értékpapíroknak a bevételei. Ez a másik. És ha ez a kettõ nem elég, és ezt kell világosan látnunk, abban a pillanatban, ha mi preferenciát adva bárkiknek ellentételezés nélkül növeljük a költségvetésnek a leendõ hiányát, abban a pillanatban itt mi arra szavaztunk, hogy növeljük az inflációt, mert ez a harmadik forrása a költségvetés finanszírozásának. Az infláció pedig egészen biztos, hogy a vállalkozók egészének, a társadalomnak, az adófizetõknek, a bérbõl és fizetésbõl élõknek egyaránt káros. Tehát most nem az jár el jól, aki egy réteget, egy választókerületet a maga problémáival felvállalva, harcosan küzd, mert azzal lehet, hogy száz embert vagy ezret jól képvisel, vagy hetvenezres választókörzet elõtt szimpatikus politikát folytat, sõt segít is rajta, de világosan kell látni, hogy mi azért ülünk itt, még egyéni képviselõk is - én is az vagyok -, hogy nekünk a tízmilliós Magyarország egészérõl kell most döntenünk. Ebben az aspektusban kérem a pozitív és konstruktív hozzáállást a benyújtott törvényjavaslatoknak a vitájához. Még egyetlen egy kiegészítést. Liska Tibornak Ökolosztátjában van egy rendkívül szemléletes hasonlat, hogy noha szénvegyület, illetõleg szénelembõl áll a gyémánt is és a tüzelési szén is, azért ne tévesszük a kettõt össze egymással, noha mint kémiai elem ugyanaz van a háttérben. Ezt a fajta adórendszert nekünk a lehetõség határain belül csiszolnunk kell. De akármennyire is csiszoljuk, ebbõl akkor is háztartási szén marad, legfeljebb fényesebb felirattal. Kohinoort ebbõl már nem fogunk tudni létrehozni, és mégsem fogjuk kitenni ezt az ékszerüzlet kirakatába, mert ezzel a gazdaságot, amennyire tudjuk, fûtenünk kell. (Taps.)

Homepage