BOTOS KATALIN pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretnék eleget tenni a Parlament különbözõ tagjai által oly sokszor igényelt kívánalomnak: a párbeszédnek a Kormánynyal! Ugyanis úgy érzem, hogy a tisztelt Házban a Kormány szerepe - az expozé és a zárszó ketrecébe való bezártság! Ezen szeretnék enyhíteni és a vita menetében néhány szóval, már folyamatában a vitát bizonyos mértékig orientálni, de mielõtt ebbe belekezdenék, újabb kínos kötelességemnek teszek eleget, közölve Önökkel azt, hogy a Kormányunk által beterjesztett törvényekkel kapcsolatban néhány pontosítási javaslatot tettünk az Önök asztalára, amelyek mindenekelõtt a szövegtervezet pontosabb értelmezését és néhány adminisztratív hiba korrekcióját szolgálják. Ezen a bejelentésen túlmenõen az idõvel való gazdálkodás céljából mindössze három dologra szeretném az Önök figyelmét felhívni, három dologra szeretnék reflektálni. Az elsõ: teljes mértékben egyetértek Kállay Kristófnak azzal az állításával - és csak azzal -, hogy óriási mértékû erkölcsrombolás ment végbe a múltban. Ez az erkölcsrombolás jelentkezett azokban a technikai dolgokban, amelyekre éppen az elõttem utolsó felszólaló, Katona Béla is felhívta a figyelmet: mi nem szeretünk adót fizetni! Tisztelt Ház! Természetesen az erkölcs meg a jog egymástól némiképp különbözõ, bár szorosan összefüggõ kategóriák. Ennek az erkölcsnek, hogy a közteher vállalása mindenkire nézve kötelezõ, hogy a törvényeket tisztelni kell, ennek mély értelme van, hogy ezeket a törvényeket miért hozta egy demokratikus közösség: ezt más országokban is egy kicsit megromlott erkölcs alapján álló lakosság veszi tudomásul, érvényesíti. Az áldozatok vállalására önként ugyanis senki nem szeret tolongani, senki nem mondhatja azt magáról - fõleg nem másokról -, hogy csak vállaljatok áldozatot nyugodtan, ez nagyon helyes, célszerû, lelkesen támogatom, hogy csak ez legyen a megoldás útja. Áldozatot vállalni senki sem szeret, senki sem lelkesedik érte, erre az a nagyon egyszerû és józan gazdasági megfontolás kényszeríti a már piacgazdasági körülmények között mûködõ társadalmakban az állampolgárokat és a vállalkozókat, amit egy régi anekdota így fogalmaz meg, hogy amikor az egyszerû embertõl - lévén vállalkozó - kérték, mutassa meg már a mérlegét, azt mondta: melyiket, azt-e, amelyet a banknak mutatok, mert az nagyon szépen néz ki, vagy azt-e, amelyet az adóhivatalnak mutatok, mert abban nagyon siralmas képet mutatok ki magamról, no, persze, az igazi pedig csak a fejemben van. E mögött a két szélsõ pont között, hogy nem szeretünk adózni, de szeretünk azért jó hitelképességet felmutatni, a bölcs mérlegelést minden személy egyénileg úgy hozza meg, hogy önmagában megteremti azt a konszenzust, amelyet több képviselõtársunk a Kormányon számon kért, és amelyet a Kormány - legalábbis szeretném hangsúlyozni -, a tárcám - az a tárca, amelyiknek én vagyok pillanatnyilag az államtitkára - magáévá tett. Úgy gondolta, mérlegel szempontokat, és ezek között a szélsõséges szempontok között igyekszik valóban kedvezményt adni a vállalkozóknak, s kevésbé terhelni a legnehezebb helyzetben lévõ állampolgárokat, figyelembe véve a rendkívüli körülményeket és a nem lebecsülhetõ örökséget, amelyet nem azért hangsúlyozunk, hogy a felelõsségünket mentsük, hanem pusztán attól a felelõsségtudattól vezettetve, hogy ennek az örökségnek a terheivel számolnunk kell, és aki nem számol vele, az valóban illúziókat kerget. Megpróbáltuk tehát ezt mérlegelni gondolkodásunkban. A legnagyobb erkölcsrombolás azonban nem is kizárólag, hogy nem szeretünk adót fizetni, nem is az, hogy az áldozatokat nem akarjuk úgy istenigazából, lelkesen vállalni, hanem az, hogy ugyanakkor ezzel egy idõben tulajdonképpen mindent mégis az államtól várunk. Ez azután semmiképpen nem egyeztethetõ össze. Tisztelt Ház, nyilván lesz majd módom erre a költségvetés vitája kapcsán kitérni, s akkor ki fogom fejteni azt, amibe most nem kívánok belemenni, hogy milyen mértékben determinált pontosan azok által az elõbb említett múltbeli örökségek által a jelenbéli mozgási lehetõségünk, majd bemutatom, hogy a kormányzat milyen erõfeszítéseket tett a kiadási oldal lefaragására. Ebbe azonban nem megyek bele. Azt azonban még az erkölcs keretébe tartozóan elmondom, tisztelt Ház, hogy itt egy félreértés van, s itt korrigálnom kell Palotás képviselõtársamat annyiban, hogy õ egy bizonyos gazdasági amnesztia- törvény megtárgyalásáról, kormányzati elfogadásáról beszélt. Magam részt vettem ezen a kabinetülésen, a Kormány ezt az amnesztiatörvény-javaslatot nem fogadta el, pontosan azért nem, mert igen aránytalan dolog lenne, erkölcstelen lenne pontosan azokkal szemben, akik eleget tettek közteherviselési kötelezettségeiknek, s ezekkel szemben azoknak adni elõnyt és lehetõséget, akik nem tettek eleget ezen kötelességüknek. Azt hiszem, itt kezdõdik az a pont, amit az angol úgy mond: There we agree to deserve. Itt egyezzünk meg abban, nem értünk egyet Kállay képviselõtársammal abban, hogy azt hangsúlyozza, ez a Kormány nem vállalja fel a konfliktusokat (hirtelen emelt hangon folytatja), hiszen egyebet sem hallottunk itt, tisztelt Ház, mint a konfliktusokat. (Derültség a hangváltás miatt.) Másodsorban én azt hiszem, az a felelõsség az Önöké - és ezt vállalom, kérem, a magam és a kormányzat nevében is -, hogy olyan kormányzatot válasszanak maguknak, akiknek a szakértelmében megbíznak, mert az Önök felelõssége a vállalkozóikkal szemben áll fenn elsõsorban. Igen, hangsúlyozom, nem mamelukkormányra, nem mamelukparlamentre van szüksége a Kormánynak, nem mamelukképviselõkre, ahogy régen volt, akik minden kormányjavaslatot megszavaznak, de az Önök felelõssége abban áll, hogy megnézzék, az a javaslat, amelyet a Kormány letesz az asztalra, szakértelem alapján született-e. Azután politikai mérlegelés kérdése, ha a szakértelem helyesen mérte fel a realitásokat, a terheket, akkor valóban azoknak a megosztásáról és a terhek lehetõ legméltányosabb terítésérõl tárgyaljunk, mert ez már politika. A politika körébe tartozik azonban egy nagyon szélsõséges dolog, amely már a demagógia határát súrolja, amikor úgy beszélünk a jövõrõl, tisztelt Ház, mint ami már jelen. A kormányzatnak ugyanis van koncepciója az adó tekintetében is, és azok a képviselõtársaim, akik vették a fáradságot a hatalmas munka mellett, amit ez a papírtömeg jelent, s alaposan áttanulmányozták a kormányzatnak az adókhoz adott kiegészítõ tájékoztatóját, látják, hogy meggondoltuk, megfontoltuk a különbözõ adókoncepciókat. Szeretném Kállay képviselõtársamnak a figyelmét arra felhívni, valamint mindazoknak a figyelmét, akik a sajtó hasábjain véleményt nyilvánítottak, s azoknak a közgazdászoknak, így az elõbb idézett közgazdászoknak a figyelmét is, akik bírálják a Kormányt, hogy meg sem nézi ezeket a kiadásokat, szívesen felajánljuk minden képviselõtársunknak, a Kormány messzemenõen rendelkezésére áll minden képviselõtársunknak, hogy ezeknek a számításoknak az adatszerûségeit is bemutassa, tehát azt, hogy ezek a mérlegelések milyen számszerû eredményekhez vezettek, és miért azt, miért nem egy másik megoldást választottunk. De ezt természetesen a szavazás és a részletes vita alkalmával szívesen megindokolom, ahogy tettük és tenni fogjuk még ezután is a bizottságokban. Koncepciónknak az a lényege, hogy nem ígérünk holnap változást, de ígérjük azt - s erre különösen a koalícióban részt vevõ képviselõtársaim figyelmét hívom fel -, hogy a Parlament részére rendelkezésre álló négyéves idõtartamra, amelyre mandátumot kapott, s amelyre a Kormányt megválasztotta, fogja az adópolitikáját kialakítani, úgy terhelve térben és idõben az embereket, ahogy ez a lehetõség kínálkozik a robbanás veszélye nélkül, ahogy erre utalásokat számos képviselõtársunktól kaptunk, különösen azoktól, akik a szociális szempontokra hívták fel a figyelmet. Igenis, a kormányzat felvállalja, amit expozémban elmondtam, hogy két súlypontja van: 1. a privatizáció, mert piacgazdaságot akarunk, 2. a legszegényebb rétegek védelme, mert szociális piacgazdaságot akarunk. Ezt a továbbiakban is tartjuk, felvállaljuk, és minden olyan módosító javaslatnak kész örömmel állunk elébe, amelyek e két szempontot érvényesítik, úgy, hogy a felelõsség e tárcára hárul, nevezetesen, hogy a fedezeti elvet mindenképpen betartsa, hogy mindenképpen biztosítsa a ma még a Kormány és az állam - ha így tetszik - vállára nehezedõ terheket, a finanszírozás oldaláról ezeknek a forrását is biztosította. Tisztelt Ház! Ha figyelembe vesszük Keynesnek a mondását, hogy "In the long run we all are dead" - hosszú távon mi mindnyájan halottak vagyunk -, vannak emberek, akik tudják, hogy mi lesz, de azt nem tudják, hogy addig mi lesz. Tisztelt Ház, a pénzügyi kormányzat azt is tudja, hogy addig mi lesz. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárt részérõl.)