SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a beszédemben nem szeretnék az általános politikai összefüggésekre kitérni, úgy gondolom, hogy majd ennek a vitának délután fog eljönni az ideje, sõt tulajdonképpen nemigen szeretnék még a költségvetés kérdéseirõl sem beszélni, hiszen most nem azt a vitát nyitjuk meg. Nyilvánvaló, hogy összefügg a két dolog egymással - az adók meg a költségvetés -, de most inkább az adótörvényekre koncentrálok, és itt van mit vitatni. A Kormány elénk terjesztette a legfõbb adókról szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslatokat, és az utóbbi napokban divatossá vált ezekkel a fiskális vaskalaposságot megtestesítõ javaslatokkal szemben csatlakozni a Matolcsy - Palotás-féle alternatív, kínálatélénkítõ adórendszer- javaslathoz. Már most a szabad demokraták részérõl - sajnos - nem áll módomban bejelenteni csatlakozásunkat ehhez a kórushoz. A pénzügyminiszter beterjesztett törvényjavaslatai kétségtelenül rendkívül rosszak. Nem hoznak szinte semmi érdemi változást, fenntartják az általános forgalmi adókulcsok 0- 25 százalék közötti, megindokolatlanul széles szóródását, fenntartják a személyi jövedelemadó-kulcsok erõs, a teljesítmények visszafogására és a jövedelem eltitkolására ösztönzõ progresszivitását és ami különösen szemet bántó: nincs szó az SZJA-tábla módosításáról, ami az inflációt figyelembe véve adóemelést jelent, ezen belül azt is, hogy a létminimum szintjén élõk, akik eddig nem vagy alig fizettek adót, most jövedelmeik névleges növekedésével, persze ugyanakkor reális csökkenésével - adófizetõ sávokba kerülnek, ugyanakkor fennmarad az adókedvezmények indokolatlanul széles köre. A Matolcsy - Palotás-féle irányzat ennél sokkal vonzóbb alternatívát ígér. Egyetlen hibája az, hogy szemfényvesztés, éspedig két okból. Elõször: Matolcsy átfogó jellegû adóreformjának végrehajtásához ma már nem áll rendelkezésre elég idõ. Bármilyen szimpatikus is a kétkulcsos ÁFA- rendszer, a személyi jövedelem progressziójának jelentõs mérséklése és más olyan javaslatok, amelyek az adóztatás irracionalitásainak kiküszöbölésére irányulnak, nem állíthatók komolyan, hogy mindezek a lépések december hónap folyamán megtehetõk. Másodszor: A Matolcsy - Palotás-féle vonalból olyan hurrá-optimizmus, olyan csodavárás sugárzik, amely a szakmájukat komolyan vevõ közgazdászok számára alighanem érthetetlen. A kínálati oldali iskola olyan illúzióit ismételgetik, amelyeket az Amerikai Egyesült Államokban az 1980-as évek elején a gyakorlat egyértelmûen megcáfolt. Ott ugyanis kiderült, hogy az adókulcsok jelentõs csökkenése nem jár a gazdasági teljesítmények azonnali, gyors növekedésével. Újabban az elméleti gazdasági modellek is öt év körülire teszik a kínálatélénkítõ gazdaságpolitika ilyen hatásának kibontakozását. Addig az adócsökkentés a kínálatot nagyon kevéssé, a keresletet annál inkább növeli, tehát az ezt alkalmazó országok növekvõ hitelfelvételre szorulnak. Azóta az Egyesült Államok körülbelül kétezer milliárd dollárral adósodott el, kifelé. Ha nekünk is lesz most ilyen lehetõségünk, akkor mi is bevezethetjük azonnal a kínálatélénkítõ gazdaságpolitikát. Ezeket a gyakorlati és elméleti eredményeket nem lenne szabad figyelmen kívül hagyni. Hazánk gazdasága rendkívül súlyos válságban van. Mindannyian szeretnénk hinni e válság valaminõ "csoda-megoldásában". Ilyen azonban nincs, és akkor sem lesz, ha a csoda eljöttét a miniszterelnökség államtitkára és a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke ígéri. Természetesen helyes az általuk felvetett megoldás fõ vonala: a privatizálás és a magánvállalkozás ösztönzése, a gazdálkodási feltételek, köztük a nagyon fontos adórendszer korszerûsítése. A gazdasági növekedés beindulása azonban így is nehéz, fájdalmas folyamat lesz, jövõre pedig, és valószínûleg még 1992-ben sem lesz hazánkban komoly gazdasági növekedés. Ennek a feltételei egyszerûen nem állnak rendelkezésre. Az összkereslet korlátozását ezért egyelõre nem lehet feladni. A kínálat ösztönzését e szigorú korlát tiszteletben tartásával kell megvalósítani, amely azt is jelenti, hogy csak korlátozottan lehet megvalósítani. Mindennek igen fontos következménye, hogy a magánvállalkozások kedvezményezésére irányuló intézkedéseknek a gazdasági növekedésre gyakorolt hatása mellett nem szabad elhanyagolni jövedelemelosztási hatásaikat sem. Mire gondolok itt? Palotás János a magánvállalkozások és csak a magánvállalkozások adójának jelentõs mérséklését javasolja, mert ez szerinte a fejlõdés radikális megoldásának a kulcsa. Egyfelõl azonban ez az eredmény - a valóban nagyon radikális és hamarosan bekövetkezõ gyorsulás - nem valósulna meg, ha a javaslatát a Ház elfogadná. másfelõl - és épp az elõbb elmondottak fényében az nagyon fontos - bárki adókedvezménye valaki más magasabb adóját jelenti. Adott esetben az állami vállalatok és az ezeknél dolgozók magasabb adóját. A magam részérõl réges-régen szószólója vagyok a magángazdálkodás bátorításának, volt is emiatt elég konfliktusom a pártállam ideológusaival. Viszont az sem lelkesítene, ha most a korábbi színdarabot fordított szereposztásban játszanánk: a magángazdálkodás szükséges ösztönzése átcsapna az állami vállalatok mesterségesen magas adókkal való lepusztításába, így végsõ soron a dolgozóikkal szembeni állampolgári megkülönböztetésbe. Az állami vállalatokat ugyanis lehetõség szerint gyorsan privatizálni kell, nem pedig kiszipolyozni. Az elmondottak persze egyáltalán nem jelentik azt, hogy nem lehet ösztönzõbb adórendszert kialakítani, és a magángazdálkodást megfelelõ, célzott eszközökkel élénkíteni. Arra azonban feltétlenül rá szeretnék mutatni, hogy az ezt célbavevõ radikális programot nem lehet a Rabár Ferenccel szembeszegülõ Matolcsy György vívmányának tekinteni. A piacgazdaságra való fordulatszerû áttérés radikális programját - gyors liberalizálás, az adónövelés elkerülése, az adórendszer alapos reformja - augusztus közepére éppen a Pénzügyminisztérium dolgozta ki, ezt sosem hozták a Ház tudomására, csak a sajtó tudta véletlenül kiszivárogtatni, hogy ilyesmi történt, és ilyen viták voltak. Nos, ezt a radikális programot a Kormány más tagjai azzal a fatális értetlenséggel vetették el, hogy ez az SZDSZ sokkterápiája, ehelyett jobb a lassú, fokozatos átmenet. A vég nélküli vitában a program egyre inkább elszürkült, ezt követõen pedig, hogy a Kormány hivatalos programjaként - a Matolcsy vezette gazdaságpolitikai titkárság gondozásában - szeptember végén megjelent a nemzeti megújhodás programja a köztársaság elsõ három évére, amely mindennemû radikális átalakulást elvetett, és amelyet mellesleg én nem láttam a sajtóban, csak rendkívül keményen kritizálni. Rabár Ferenc, aki nemrégiben utalt rá, hogy ennek a kidolgozásához neki semmi köze nem volt, benyújtotta a lemondását. A távozó miniszter ezután olyan adótörvény-javaslatokat terjesztett elénk, amilyeneket ez a bárminemû változtatási szándékokat a sokkterápia vádjával megbénító Kormány az õ számára kidolgozhatóvá tett. Az utóbbi hetek eseményei, elsõsorban a benzináremelés és az általa kiváltott taxisblokád nyilvánvalóvá tették, hogy a radikális átalakulások elmaradása nem jelenti a megrázkódtatások elkerülhetõségét, mert a sokkok nem a terápiában, hanem az adott körülményekben gyökereznek. A radikális átalakítások és így a perspektíva hiánya csak súlyosbítják társadalmi- gazdasági válságunkat. Ugyanakkor azonban a radikális átalakítás szükségessége nem jelenti annak azonnali lehetõségét. A pénzügyminiszter most már komolyan csak azt mondhatja - s azt is mondja -, hogy az adórendszer gyökeres átalakítására január 1-jei fordulónappal nincs többé lehetõség. Politikailag jól hangzik, de nem igaz az, hogy ezért a valóban súlyos tényért õt terheli a felelõsség. Valójában az egész kormányé a felelõsség, amely mindmáig képtelen volt a régen ígért hároméves gazdaságpolitikai program tulajdonképpeni kidolgozására. A program legújabb - isten tudja hányadik változata - számos átdolgozás után másfél héttel ezelõtt jutott el egy-egy példányban a parlamenti frakciókhoz és a bizottságok vezetõihez. Legtöbb képviselõ nem látta, nem ismeri, tehát annak ismerete nélkül kell állást foglalnia az adórendszer kérdéseiben. Ironikus vigasz, hogy ez a - meglehetõsen kilúgozott - program nem jó, és akkor, amikor Matolcsy államtitkár alapjaiban bírálja, továbbá amikor a kormányátalakítás elõtt állunk, nyilván érvényesnek sem tekinthetõ. Ismétlem tehát, hogy gazdaságpolitikai program nincs, az adótörvényeket enélkül vitatja meg a Ház, ami igen problematikus. Ami mármost bennünket szabad demokratákat illet, nekünk megvannak a gazdaságpolitikai elképzeléseink. Ezeknek megfelelõen fogunk viselkedni az adótörvények meghozatala során. A Szabad Demokraták Szövetsége azonban ellenzéki pozícióból természetesen nem, már csak a Kormány ellenzékkel való megfelelõ együttmûködési készségének hiánya folytán sem képes átfogó adóreform kidolgozására, noha arra készek vagyunk, ahogy eddig is voltunk, hogy a továbbiakban a Kormánnyal együttmûködjünk az adórendszer kialakításában. A rendszert a legproblematikusabb pontokon továbbfejlesztõ, irracionalitásait mérséklõ törvénymódosító javaslataink az alábbiak: - Javasoljuk három évre nem kötelezõ, hanem szabadon választható formaként egyéni vállalkozóknál, meghatározott árbevételig az átalányadózás bevezetését, az adónak a bevételekhez, nem pedig a jövedelemhez kötését. A költségek átlagos adatok alapján, becslés segítségével kerülnek megállapításra. Az ezek levonása után maradó jövedelem progresszív adóztatásának elvére épülnek az átalánykulcsok. Ez azt jelenti, hogy az érintetteknek ráfordításaikat nem kell igazolniuk, erõsen érdekeltté válnak ráfordítási színvonaluk csökkentésében. Ez az adózási forma az adóbevételeket nem csökkenti, inkább növeli, és mégis népszerû a kisvállalkozók körében. - A személyi jövedelemadónál bevezetendõ átalányadózáshoz kapcsolódva javasolunk átalányrendszert az általános forgalmi adónál is, nagyjából az elõbbihez hasonló feltételek mellett. - Javasolni fogjuk a takarékbetétek és az újonnan kibocsátásra kerülõ, nem tulajdonjogot megtestesítõ értékpapírok kamatát terhelõ forrásadó jelentõs csökkentését a mai 20 százalékról 2 vagy 5 százalékra, vagy esetleg valamelyest megváltozott rendszerben fogjuk ezt javasolni. Ezt még a mai nap folyamán el kell döntenünk, miután a módosító javaslatot még ma lehet benyújtani. Ez megtakarítás-ösztönzõ intézkedés, amely csökkenti a bankhitelek kamatlábát is, és véget vet annak az infláció gyorsulásával egyre képtelenebbé váló helyzetnek, hogy a reálkamatot, sõt annál többet a költségvetés visz el a megtakarítások hozamából. Javaslatunk növeli a megtakarításokat, csökkenti a kamatszintet, ennek folytán a nemzetközi fizetési mérleg hiányát csökkenti, a költségvetését pedig várhatóan nem növeli. - Javasolni fogjuk a kisebb vállalkozások nyereségadójának csökkentését, ma ez 3 millió alatt az általános 40 százalékkal szemben 35 százalék, ezt szerintünk az adóbevétel csökkentése nélkül 30 százalékra lehetne csökkenteni. - Ismeretes, hogy a kormányzat a személyijövedelemadó-táblát az infláció ellenére nem kívánja változtatni, ami azt jelenti, hogy az árak emelkedését a tervek szerint amúgy sem követõ személyi jövedelmek adóhányada kb. 17 százalékról 20 százalék fölé növekszik. Az ár- és bérinfláció korrektebb figyelembevételével és más megfelelõ fedezetek keresésével javaslatot fogunk tenni az adótábla korrigálására, elsõsorban az alacsony és alacsony-közepes jövedelmûek adójának csökkentésére. Emellett a szabad demokrata képviselõk tovább dolgoznak bizonyos, az egyházakkal és a nemzetiségi és etnikai kisebbségi szervezetekkel kapcsolatos adókedvezmények benyújtásán. Ezek részint ellensúlyozhatók, részint pedig jelentéktelen mértékben ronthatják csak a költségvetés egyensúlyát. Mint ez az elmondottakból kitûnt, javaslatainkat annak figyelembevételével alakítjuk ki, hogy ne növeljék a költségvetés egyébként is túlzott mértékû hiányát. Adottságnak kellett tekintenünk azt is, hogy ellenzéki pozícióból a kiadások egyébként kívánatos lényeges csökkentésére nem tudunk átfogó javaslatot kidolgozni, ennek ellenére a költségvetési vitában is fogunk javaslatokat tenni, de ennek most még nem jött el az ideje. (Taps.)

Homepage