Tartalom Elõzõ Következõ

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyûlés! Határozathozatal következik. Mivel több szavazásra kerül sor, megköszönöm, ha az államtitkárok képviselõi helyükön szavaznak. Megkérem képviselõtársaimat, szíveskedjenek elõvenni az alkotmányügyi és az önkormányzati bizottság 974-es sorszámú együttes jelentését. A szavazást ennek alapján folytatjuk le a tartalmi összefüggések figyelembevételével. Minthogy István József képviselõtársunk visszavonta módosítványát, a törvényjavaslat 1. §-ára négy alternatív javaslat áll elõttünk. Ezek egyaránt a köztársasági megbízott képesítési elõírását kívánják szabályozni. Kérem szíves figyelmüket. Az alkotmányügyi bizottság szerint állami, állam- és jogtudományi egyetemi végzettségû személyrõl legyen szó. Az önkormányzati bizottság szerint állam- és jogtudományi végzettség, továbbá legalább ötéves közigazgatási gyakorlattal rendelkezõ, vagy más egyetemi végzettségû ugyan, de legalább 10 éves közigazgatási gyakorlattal rendelkezõ személy legyen. Kiss György javaslata szerint állam- és jogtudományi végzettségû és legalább öt éves jogi szakmai gyakorlattal rendelkezzék. Szabó Erika és Hodosán Róza szerint legyen állam- és jogtudományi doktori képesítéssel és jogi szakvizsgával rendelkezõ. A szavazás sorrendjében a legtágabb értelmû javaslattól a legszûkebb irányában haladunk. Ezért elõször az önkormányzati bizottság javaslatával foglalkozunk, amely az elõterjesztés 2-es pontjában szerepel. Ezt követi az alkotmányügyi bizottságnak az 1-es pontban szereplõ, a Szabó-Hodosán javaslat, amelyik a 4-es pontban, és Kiss György javaslata, amelyik a 3-as pontban szerepel. Elõször az önkormányzati bizottság javaslatát teszem fel szavazásra a 2-es pont szerint. Kérdezem a miniszter urat, egyetért-e a módosító javaslattal.

Homepage