Tartalom Elõzõ Következõ

TÓTH TIHAMÉR, az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendõrségi bizottság elõadója: A továbbiakban röviden szeretnék szólni a 892-es számú, István József-féle javaslatról. Tulajdonképpen részben csak elnevezésbeli módosítás volt. A bizottság véleménye ezen túlmenõen az elutasítás mellett az volt, hogy amennyiben az István József által megszövegezett módosítás kerülne be a törvényjavaslatba, úgy jelenleg még hatályban nem lévõ jogszabályra hivatkoznánk. A 26-os sorszámon 934-es módosító indítványa szerepel dr. Gál Zoltán képviselõtársunknak, aki az (1) bekezdés a) pontjából a "szervezete" megjelölés elhagyását javasolta. A bizottság álláspontja az, hogy a teljes szöveg fenntartása lényegesen jobb és pontosabb, ugyanis ellenõrzési feladatai körébe tartozhat például a törvényességi felügyeletnek az is, hogy egy kötelezõ jelleggel létrehozandó bizottságot éppen az az önkormányzat létrehozott-e vagy sem. Ennélfogva a szervezetét is kell vizsgálni. Dr. Mezey Károly és dr. Szendrei László módosító javaslatát a bizottság azért nem támogatta, mert ha az általuk javasolt szöveg kerülne be a törvényjavaslat, illetve a törvény szövegébe, akkor olyan hatáskört biztosítanánk a törvényességi felügyelet gyakorlójának, amit jelenleg bíróságoknak van jelenleg hatáskörük és joguk gyakorolni. Dr. Szabó Erikának és Hodosán Rózának a törvényjavaslat 8. § (2) bekezdés b) pontjának elhagyására vonatkozó javaslatát a bizottság nem támogatta. Indokolásul azt szeretném felhozni, hogy lényeges az, hogy a törvényben utalás történjen az ellenõrzési feladatok hatásköri megoszlására is, így például az Állami Számvevõszék hatáskörébe tartozó ellenõrzésekre. A bizottság a törvényjavaslat 9. §-ának új szövegezésére vonatkozóan a személyzetpolitika helyett egy pontosabb, körülírtabb meghatározást, a szakemberek képzésével, továbbképzésével, valamint a szakember-utánpótlás megszervezésével kapcsolatos feladatok megszövegezését tartotta indokoltnak. A törvényjavaslat 9. §-ának elhagyására vonatkozó Szabó Erika- és Hodosán Róza-féle módosító indítványt a bizottság ugyancsak nem támogatta. Indokolásul azt hoztuk fel, hogy ebben a törvényjavaslatban kell a részletes feltételeket meghatározni, ami a köztársasági megbízott kinevezésére vonatkozik. Utolsó pontja a bizottsági jelentésnek István József képviselõ módosító javaslata, amely megint csak részben elnevezésbeli eltérésre utal. Szeretnénk itt azt kifejezésre juttatni, hogy mai élõ és hatályos jogszabályokban is elõforduló szakkifejezés az államigazgatás. Semmi sem indokolja, hogy teljes egészében mindenütt államigazgatás helyett közigazgatásról beszéljünk. Köszönöm szépen.

Homepage