Tartalom Elõzõ Következõ

DR. FODOR ANDRÁS ATTILA (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Amint az Elnök Úr is említette, június 4-én az Országgyûlés napirendjére tûzte Bogárdi Zoltán képviselõtársunk önálló indítványát országgyûlési határozati javaslat megalkotására, amelyben az Országgyûlés kimondaná egy mezõgazdasági bizottság létrehozását. Úgy érzem, hogy joggal gondolhatjuk, hogy Kiskunmajsa után a földkérdésben megmozdult valami. Azt hiszem, Glattfelder Béla képviselõtársunk is így gondolta és ezért nyújtotta be 897-es számú határozati javaslatát egy ideiglenes bizottság felállítására, amely bizottság az indoklás szerint bizonyos fokú politikai egyeztetést, talán a földtörvény kodifikálását is és az ezzel kapcsolatos normális bizottsági munkát is hivatott lenne ellátni. A magam részérõl úgy gondoltam, hogy ez szereptévesztés. Ugyan hatpárti egyeztetésre szükség van, de nem egy országgyûlési bizottság keretein belül, és ha már bizottságra van szükség, akkor egy állandó mezõgazdasági bizottságra lenne szükség, hiszen nemcsak a földtörvényrõl, a föld sorsáról szóló szövetkezetitörvény-módosításokról és ezekrõl van szó, hanem millió olyan törvény kerül az Országgyûlés napirendjére, amelynek komoly, igen súlyos kihatásai, mezõgazdasági vonatkozásai vannak. Az indítványom benyújtása idõpontjában is 10 olyan törvényjavaslat feküdt az Országgyûlés asztalán, amely indokolttá tenné azt, hogy egy bizottság ilyen szempontból tárgyalja meg azokat. Úgy gondoltam, hogy a gazdasági bizottság tárgyalásain nem ilyen megfontolásból kerülnek azok megtárgyalásra és elsikkadnak azok a szempontok, amelyek pedig országunk jövõje, a mezõgazdaság jövõje szempontjából fontosak. Azt is mindannyian tudjuk, hogy a mezõgazdaságból közvetve, illetve közvetlenül az ország több mint egyharmada él. Egzisztenciálisan ilyen széles népréteget érint. A mezõgazdaság konvertibilis exportunknak is tekintélyes részét teljesíti. Ezek a tények indokolják azt, hogy az Országgyûlésben is ennek megfelelõ súlyt kapjon a mezõgazdaság. Ezért nyújtottam be egy ilyen értelmû módosító indítványt Glattfelder Béla képviselõtársunk javaslatához. Azonban szeretném azt elkerülni - miután a földkérdés rendezése nem biztos, hogy egy földtörvény keretei között történik meg, és emiatt esetleg vagy bármi más oknál fogva Glattfelder Béla képviselõtársunk indítványa visszavonásra kerüljön -, hogy a kérdés lekerüljön a napirendrõl. Ezért nyújtottam be önálló indítványomat, amelyet kérek, hogy az Országgyûlés tûzzön napirendre, de csak akkor tárgyalja, ha Glattfelder Béla képviselõtársam visszavonná a javaslatát. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

Homepage