DR. GÁSPÁR MIKLÓS (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! November 18-a és 22-e között az európai országok, valamint az Egyesült Államok részvételével "Alkotmányosság Európában" címmel konferenciát rendeztek a román fõvárosban. Jelenlegi Parlamentünk történetében ez volt az elsõ alkalom, hogy a magyar Országgyûlés - egy képviselõje által - hivatalosan is képviseltette magát egy olyan alkotmányjogi konferencián, amelyen sok ország parlamenti képviselõje mellett a román parlament alkotmány-elõkészítõ bizottságának számos - köztük több magyar nemzetiségû - tagja is részt vett. A magyar Országgyûlés alkotmányjogi bizottsága részérõl engem ért az a megtiszteltetés, hogy a konferencián a magyar Országgyûlést képviselhettem. Tekintettel a konferencia tárgyára, úgy gondolom, nem kell külön indokolnom a konferencia jelentõségét és azt, hogy Magyarországnak milyen nyomós érdekei fûzõdnek ahhoz, hogy Románia is részese legyen a közös "európai háznak", hogy Európában - és azon belül Romániában is - valóban az alkotmányosság, a jogállamiság elvei érvényesüljenek. Szeretném nyomatékosan kiemelni annak a ténynek a különös jelentõségét, hogy Romániában jelenleg nincs alkotmány és nem jöttek még létre az alkotmányos jogállamiság egyéb intézményei sem, mint például az alkotmánybíróság. Az eddigi alkotmányt hatályon kívül helyezték, az újnak az elõkészítése pedig most folyik. A konferencia célja éppen az volt, hogy a román alkotmány kodifikációjára tekintettel tapasztalatcsere céljából elemzés tárgyát képezzék a jelenlegi európai alkotmányok és az európai alkotmányosság más jogintézményei. Romániában helyi önkormányzati szinten sincs még alkotmányos rendezés, hiszen önkormányzati törvény hiányában önkormányzati választások sem voltak. A helyi vezetõket nem választották, hanem felsõbb szervek nevezték ki. Úgy gondolom, hogy Magyarországnak különösen nem mindegy, hogy milyen lesz a most születõ új román alkotmány. Ez az új alkotmány hosszú idõre meghatározhatja a Romániában élõ nemzetiségek sorsát, beemelheti õket az alkotmány sáncai mögé, de részben vagy egészben ki is zárhatja onnan õket. A konferencián és a résztvevõk közötti magánbeszélgetésekben is nem egyszer képezte vita tárgyát az egységes nemzetállam, illetõleg a többnemzetiségû állam gondolatköre, az egyéni és kollektív nemzetiségi jogok léte, illetõleg terjedelme és védelme, e jogok szabályozásának technikája, a nemzetiségi alapon történõ szervezõdés lehetõsége és a nemzetiségek képviselete a törvényhozásban és a helyi testületekben. Reményt keltõ és lehangoló jelek egyaránt voltak. Reményt keltõ volt a román alkotmányt elõkészítõ bizottság elnökének a nyilatkozata, amely szerint a kisebbségeknek minden megkülönböztetés nélküli fejlõdési lehetõséget kell biztosítani, és mélyen lehangoló volt az ott- tartózkodásom alatt a parlamentben elhangzott azon felszólalás, amely rendkívül brutális támadást intézett a magyar nemzetiség által sugárzott televízióadások ellen. És itt térek rá arra, amiért tulajdonképpen éltem a napirend elõtti felszólalás lehetõségével. A történelem úgy hozta, hogy akár akarjuk, akár nem, Magyarország és a magyar Parlament, és mi, valamennyien, eltagadhatatlanul felelõsek vagyunk azért, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek magyarországi helyzete tekintetében modellértékû megoldást tudjunk felmutatni Európa és szomszédaink irányába. Felelõsségünket növeli a jelen történelmi pillanat, amikor a Kelet-Európa térségében tornyosuló gazdasági és szociális szakadék mellett pusztító, sovén indulatok is teret nyerhetnek. Sok mindent megtettünk már e téren. Hivatkoznék itt például Alkotmányunk, valamint az önkormányzati, és az önkormányzati választójogi törvény nemzeti és etnikai kisebbségeket védõ rendelkezéseire. Meg kell azonban állapítanom, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségi kérdés teljes körû és modellértékû rendezése még nálunk sem történt meg. Nincs még a kérdést átfogóan rendezõ nemzetiségi törvényünk, megoldatlan a nemzetiségek törvényhozási képviselete - hogy az egyéb kérdéseket ne is említsem. Tudom, számos mentõkörülményt lehet felhozni arra vonatkozóan, hogy e kérdéskör miért nincs még megnyugtatóan rendezve. Tudom, hogy a törvényhozási munka így is túlfeszített, hiszen a rendszerváltás folyamatában szinte minden kérdést egyszerre kellene megoldanunk. Ennek ellenére, szinte a természeti törvény erejével, meg kell tudni ragadni azt a történelmi lehetõséget, hogy a román alkotmány születésekor, most, amikor külföldi példákra is tekintenek, elmondhassuk, hogy Magyarországon a nemzetiségi kérdés mintaszerûen rendezett. E téren máris késésben vagyunk, hiszen a román alkotmány alapelvei, beleértve a választójogi rendezést is - amely eldönti, hogy nemzetiségi alapon létrejött szervezõdés egyáltalán indulhat-e az 1992-re tervezett választáson - és az alkotmány felépítésének rendszere idén decemberben elkészül, és a parlament plenáris ülésének vitájára bocsátják. Ezt követõen pedig megkezdõdik a részletek, a paragrafusok kidolgozása. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy esetleg, okkal vagy ok nélkül, de hivatkozási alap lehessen az a tény, hogy a nemzetiségek kérdéskörét teljes körûen még Magyarország sem rendezte. Nem tehetjük meg, hogy most, amikor a magyarság heroikus küzdelmet folytat Romániában az Európában már megvalósult nemzetiségi jogokért, mi is ne erõnkön felül siessünk e kérdés szabályozásával, és kevés befolyásolási eszközünk egyikeként a példa erejével ne mutassuk fel saját rendezésünket. Különösen nem tehetjük ezt meg a jelen történelmi pillanatban, amikor a magyar-román államközi kapcsolatok rendkívül törékenyek, amikor ottlétem alatt és azóta is sorozatos tömegtüntetések zajlanak Romániában és bizonytalan a jövõ. Parancsoló szükségességnek tartom tehát, hogy mielõbb szülessék meg a nemzetiségi törvény, és az egész nemzetiségi kérdés példaértékû rendezése. A magyar Országgyûlés semmiképpen sem engedheti meg magának, hogy e téren bármely történelmi esemény készületlenül találja, hogy ne mondhassa el tiszta lelkiismerettel, hogy erején felül is mindent megtett, ami e kérdés rendezésében rajta múlott. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)