DR. SZÁJER JÓZSEF (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rögtön zárójellel kezdeném a problémámat. Nem akarom elõrehozni sem a Házszabálynak a vitáját, sem nem akarok alkotmányos vitába bocsátkozni. Én fogom javasolni, hogy a magyar Parlamentben a svájcihoz hasonló szabályokat vezessük be, abban a pillanatban, amikor mi is négyszer három hétre fogunk összegyûlni egy évben. Az 52 heti munkánkhoz valószínûleg valamifajta más módszerre van szükség. A zárójel bezárva. (Taps.) A Ház mai tempójában alig marad idõnk arra, hogy elgondolkodjunk azon, hogy az itt megszületett döntéseink milyen hatással vannak arra a társadalomra és arra az országra, amirõl mi itt belül hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy alapítói vagyunk. Ezt a felelõsséget persze akkor is viseljük, ha nem gondolkodunk el rajta. Mai döntésünk 20 magyar város megyei jogúvá nyilvánításáról a listán szereplõ 20 város közül csak nagyon kevés számára fog igazán lényeges változást hozni. Nagyon sokuk már eddig is kiemelt település volt, legalábbis megyeszékhely. A változás ezek számára inkább csak szimbolikus jelentõségû. Az a tény, hogy a kínosan hosszú képviselõ-testület elnevezést egy kurta közgyûlés név váltja fel, csupán a kimondhatóságot könnyíti meg, s talán néhány ezrelékkel gyorsítja a kommunikációt a városházákon. Nem születtek azonban még meg azok a szabályok, amelyek a megyei jogúi státuszt részleteiben kifejtik. A megyei jogért folyamodó városok tehát sötétbe ugrottak. Mégis többségükben habozás nélkül vállalkoztak erre. Az általam képviselt Sopron már hónapok óta készítette szakértõivel azt az anyagot, amely ehhez a pályázathoz kellett. A városukra oly büszke soproniak, az õket a Nyugatot és Keletet elválasztó vasfüggöny közelsége miatt ért +50-es évekre datálható méltánytalanság óta várnak erre a pillanatra, amely visszaállítja több mint 700 éves, szabad (királyi) jogaikat. Sopron helyzete az elmúlt 40 évben a magyar közigazgatási rendszer hibáinak legkiválóbb bemutatására lenne alkalmas. Olyan állatorvosi ló ez, amelyen a történészek még sokat gondolkodhatnak, és a közigazgatást jövõben tervezõ szakemberek is. Gyõr és Sopron, az egykor nemes versenyben rivalizáló, adottságaiban homlokegyenest eltérõ két büszke város viszonya így vált keserû és ádáz viszállyá, amely mindkettõjükhöz méltatlan. Két város, amely normális esetben az együttmûködés útjait kereste volna, kivált az elmúlt évtizedek alatt felülrõl irányítottan is vad ellenséggé vált. Mai döntésünk az együttmûködés útját nyitja meg mindkettõ elõtt s a szabad fejlõdést Sopron elõtt. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Gyõr-Moson-Sopron megye ma is az ország legfurcsább közigazgatási képzõdménye, szervesnek semmiképpen sem tekinthetõ. Gondoljunk csak bele abba, hogy Sopron és Gyõr között a távolság 90 km, ennél jóval közelebb van hozzá Szombathely, s arról nem is kell szólnunk, hogy Bécs, az osztrák fõváros néhány éven belül a legjobb közúti összeköttetéssel fog rendelkezni a Sopron-Bécs autópálya megépültével minden környezõ városhoz képest. Nem véletlenül küzdöttünk, és emeltük fel a szavunkat Boros László képviselõtársammal együtt - aki szintén soproni illetõségû -, mind a bizottságokban, mind a plenáris ülésen az önkormányzati törvény elfogadásakor, hogy a megyei jogosultsághoz szükséges lakosságszámot szállítsák le. A belügyminiszter úr egy interjúban személy szerint is megfeddett, amiért mintegy Sopronért lobbyztam akkoriban. A Magyar Hírlapban olvashattam ezt a cikket. Ha egy több évtizedes súlyos igazságtalanság és méltánytalanság, egy ma is életerõs történelmi város fejlõdésének béklyói ellen küzdhettem sikerrel, akkor nem bánom a lobbyzás vádját. Az egész város nevében köszönöm meg önöknek az önkormányzati törvény során a nyári döntésüket, a Belügyminisztériumnak és személy szerint a belügyminiszter úrnak a mostani javaslatot, és képviselõtársaimat arra kérem, hogy támogassák ezt szavazataikkal. A mai nappal egy egész város közjogi közérzete változik meg - már amennyiben ilyen közjogi közérzet létezik. Nem kis dolog ez a mai depressziós idõkben. Sopron a 13. helyen szerepel az elõttünk fekvõ abc-sorrendes elõterjesztésben. Biztosan állíthatom, hogy mától ez lesz a leghûségesebb város szerencseszáma. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)