Tartalom Elõzõ Következõ

DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eredetileg nem kívántam felszólalni ebben a tárgykörben, viszont számos felszólalás elhangzott már a házassági bontóperi illetékfizetés tárgykörében, mégis - Salamon László képviselõtársam érveit hallgatva - elhatároztam, hogy szót kérek. Azért, mert nem tudom osztani a Salamon képviselõ úr által kifejtett nézeteket. Én magam közel 35 évig voltam gyakorló ügyvéd, és állítom, hogy igenis ez a 6 000 forintos bontóperi illeték büntetõ jellegû illeték. Miért állítom ezt? Azért, igen tisztelt Ház, mert a személyi állapotra vonatkozó perek általában vagy illetékmentesek, vagy sokkal kisebb illeték alá esnek, mind a házassági bontóperek most tervezett 6ooo forintos illetéke. Gondoljunk csak arra, hogy például a gyermekelhelyezési perek illetékmentesek. A házassági bontóper maga - az én megítélésem szerint - olyan személyi állapotot érintõ per, amely egyben alapvetõ emberi szabadságjogokra is vonatkozik. Márpedig a munkáskerületekben a 2500 forintra felemelt bontóperi illeték is a megfizethetetlenség kategóriájába került. Ha ilyen irányú felmérést a Parlament elvégeztetne, megdöbbenéssel állapíthatnánk meg, hogy a bontóperek jelentõs része megszûnik, vagy igazolási kérelem folytán újjáéled egész egyszerûen azért, mert egy munkáscsalád képtelen volt elõteremteni a 2500 forint illetéket is, hiszen általában egy család tragédiáját jelenti egy- egy házassági bontóper munkáskörökben, ahol többnyire a tényállás az - ez az esetek 99 százalékára vonatkozik, még akkor is, ha késõbb esetleg a Legfelsõbb Bíróság 9. irányelvének 4. pontja alapján történik a házasság felbontása, tehát a felek közös akaratelhatározása alapján -, hogy a férj elkezd inni, a másfél szoba, konyhás lakásban a család nem tud békében megférni egymással, a gyerekek veszélyeztetett helyzetbe kerülnek, tehát eleve egy olyan szituációban indul az ügy, amikor már arra sincs pénze a nemegyszer 2-3 gyermekes anyának, hogy megindítsa a házassági bontópert. Ezért arra hivatkozni, hogy nem büntetõ jellegû illeték - álláspontom szerint - megalapozatlan, mert nemcsak hogy büntetõ jellegû, hanem alapvetõ emberi szabadságjogok érvényesítését sem teszi lehetõvé ez a rendkívül magas illeték. Lehet, hogy ez bizonyos entellektüel körökben nem tekintendõ büntetõ jellegû illetéknek, de a lakosság munkás és paraszti rétegeiben, a lakosság túlnyomó részénél igenis rendkívül eltúlzott mértékû illeték. Visszatérek a Salamon képviselõtársam által felvetettekre, hogy kérhet költségmentességet. Kérem, az megint egy külön procedúra. Ehhez a procedúrához be kell szerezni az erre vonatkozó nyomtatványt, amit hol lehet kapni, hol nem lehet kapni, igazolni kell az ingatlan lététõl kezdve a keresetig sok mindent, és általában a költségmentességre vonatkozó igazságügy-miniszteri rendelkezések évekkel elmaradnak a tényleges infláció mértéke mögött. Többnyire egy olyan elõírást kellene teljesíteni, amely már egyébként is rég túlhaladott. Állítom, hogy ez külön megterhelést jelent. Az esetek többségében a házassági bontópernél - miután a költségmentességre vonatkozó igazságügy-miniszteri irányelvek erre külön kitérnek - általában nem szokták megadni ezt a költségmentességet. Amit alátámaszt még a jelenlegi illetékrendeletnek az a konstrukciója is, amely a 62. § (4) a) pontjából kitûnik. Nevezetesen, hogy kiveszi az illetékfeljegyzési jog kedvezményezettjeinek körébõl a házassági bontópert megelõzõ eljárást és a házassági bontóperi eljárást is. Tehát ebbõl adódóan viszont a bíróságok a költségmentességi eljárásnál analóg szokták az illetékfeljegyzési jogra vonatkozó törvényes elõírásokat betartani és betartatni. Ilyen körülmények között tehát a Salamon képviselõ úr által felvetett érvek nem foghatnak helyt, már csak azért sem, mert az illetékrendelet 55. §-a (1) bekezdése elõírja, hogy az illetéket általában az a fél köteles elõlegezni, aki az eljárást megindítja. Na most, miután az eljárás adott esetben elhúzódhat a jelenlegi rossz bírói ellátottság mellett, ha nem közös megegyezéses lesz az eljárás, évekig, mert a végrehajtási eljárás még ennél is hosszabb ideig elhúzódhat, ebben az esetben tulajdonképpen reménye sincsen az illetékbélyeget elõlegezõ félnek arra, hogy még teljes inflálódás elõtt visszakapja a pénzét, mert általában olyan személytõl kell visszakérnie a pénzét, aki gyermektartásdíjjal van leterhelve, minimum 40 százalék erejéig, márpedig ha le van terhelve 40 százalékig a fizetése, az egyéb végrehajtás 33 százalékig terjedhet, soha nem tudja ezt a pénzt sem visszakapni ténylegesen. Tehát ilyen körülmények között az én álláspontom szerint egy alapvetõ emberi jognak az érvényesítését fogja ez a Ház kimondani, ha felemeli az illetéket a tervezett 5000, illetõleg 1000, összesen 6000 forintra. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Homepage