DR. SALAMON LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Országgyûlés! Röviden reflektálnék a most elhangzottakra. Egyrészt én illetékfeljegyzési jogról nem beszéltem, ez csak véletlen félrehallás lehetett. Arról beszéltem, hogy elõször is és általánosságban az illetéket mint a perköltség részét, a perköltség egészével együtt annak a félnek kell a bíróság ítélete értelmében viselni, mely fél a házasság megromlására okot adott, illetve, ha ez kölcsönös, akkor a bíróság a perköltség viselésének arányában juttatja kifejezésre értékítéletét, az ún. vétkesség arányát a közrehatást illetõen. Ezen túlmenõen arra hivatkoztam, és ezt az érvemet is változatlanul fenntartom, hogy a bíróságok minden olyan esetben, amikor az indokolt - és az én praxisomban megismert esetek ezt maradéktalanul alátámasztják, más kollégáktól sem hallottam ellentétes gyakorlatra való utalást -, minden olyen esetben, amikor valaki számára az illeték megelõlegezése, elõzetes lerovása komoly anyagi nehézséget jelent, akkor a bíróság õt a teljes személyes költségmentesség intézményében részesíti, és az illeték elõzetes lerovása alól mentesíti. Szabad legyen még egy szempontra rámutatnom. Csak azért, mert büntetõ jellegû illetékrõl beszélnek többen is: minden polgári peres eljárásnak van illetéke. A vagyoni perek illetéke 6 százalék. Egy olyan követelés, melynek tárgya 100 000 forint, arra 6000 forint illetéket kell leróni. 500 000 forintos pertárgyértéknél pedig 30 000 forintot, és folytathatnám. Itt nem büntetõ jellegrõl van szó, hanem - bár nem tartom szerencsésnek az összehasonlítást - arról, hogy a jogalkotó egy bontóper súlyát tárgyi értelemben legalább 100 000 forintos vagyoni követeléssel tekinti egy súlyúnak. Azt ajánlom tehát képviselõtársaim figyelmébe, hogy vegyék tekintetbe azt, hogy a házasság felbontásának a kérdése egy emberi életre, emberi sorsokra, egzisztenciára alapvetõen kiható körülmény, melynek ilyen, úgymond eszmei értékben való becsülése egyáltalán nem tekinthetõ eltúlzottnak. Köszönöm a figyelmet. (Taps jobbról.)