SZOKOLAY ZOLTÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Azért szólok, mert szomorú folyamat modellje lehet mindaz, ami dr. Balás István leglényegesebb módosító javaslatával történt az illetéktörvény kodifikációs munkái során. Szomorú, de érthetõ folyamat. Képviselõtársam elõször november 12-én a 757-es számon kezelt indítványának 4. pontjában az öröklési vagy ajándékozási illetéket a legközvetlenebb hozzátartozók vonatkozásában nullakulcsosnak szerette volna megállapítani, vagyis magyarán: el kívánta törölni. Érvelése szerint az egyenesági rokonok között erkölcsileg indokolatlan az öröklési illeték alkalmazása. (Szórványos taps.) Egyrészt, mert a vagyon gyarapításában a rokoni kör közösen vett részt, másrészt, mert a vagyonadóztatás majd szintúgy együtt sújtja õket. Ez az álláspont felelt meg a Magyar Demokrata Fórum 1989 õszén megjelent programjának, amelyre szemérmesen Balás István is utalt, és Mészáros képviselõtársunk is. Két nap múltán, november 14-én képviselõtársam már alább adta, 3 százalékos illetékkulcsot kívánt megállapítani. Érvelésébõl kimaradt az erkölcs szó, és csak annyit állapított meg, hogy magas öröklési illeték kiszabása nem volna indokolható, hiszen az érintetteket feltehetõleg vagyonadó is sújtja majd. November 20-ra aztán fordult a kocka, Balás képviselõ úr csapot-papot és pártprogramot feledvén a közvetlen hozzátartozók körére ugyanolyan 6 százalékos illetékkulcsot kívánt megállapítani, mintha a gyászra készülõk megvásárolták volna agonizáló szeretteiktõl az örökséget. Sõt, ezzel egyidejûleg a visszterhes vagyonátruházás illetékét 5 százalékra szerette volna csökkenteni. Az érvelés most már kizárólag arra korlátozódik, hogy a lineáris kulcsok alkalmazásának elõnyeit ecsetelje, szemben a sávosan progresszív módszerrel. Ezzel egyet is értek. A vagyonadóról vagy pláne az erkölcsrõl most már szó sem esik. A költségvetési bizottság természetesen örömmel üdvözli a javaslatot, sajnos azt is megjósolhatom, hogy jövõ héten majd a Parlament is elfogadja. Így lesz úrrá szép lassan mindannyiunkon az MDF programjában említett fiskális mohóság, és tûnnek el az elvek a pártprogramok süllyesztõiben. Tudom, mindez tiszta matematika. Dr. Balás Istvánnak abban tökéletesen igaza van, hogy a mai áldatlan gazdasági viszonyaink közepette a kiesõ illetékbevétel pótlásáról gondoskodni kell. Az azonban nem jut eszébe sem neki, sem a költségvetési bizottságnak, hogy akár e törvény keretein belül is más forrásokhoz nyúljon, olyanokhoz, amelyek eme mostani csõdállapot rendkívüli körülményei között inkább összhangban vannak az arányos közteherviselés szellemével. Hiszen például a gépjármûvek tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték lehetne magasabb is. Tekintettel az inflációra és az elöregedõ jármûparkra, a növekvõ gépkocsiárakra, valamint figyelemmel arra, hogy a hengerûrtartalom nem változik, az illeték úgyis egyre csekélyebb százaléka lesz a gépjármû vételárának. Mellesleg, aligha a legszegényebb rétegek fogják mostanában csereberélni autóikat. Indítványozom tehát, hogy a dr. Balás István által javasolt új 23. § (1) bekezdésében az illetéket három évnél fiatalabb gépjármûvek esetében köbcentiméterenként 10 forintban, három-hat év közötti gépjármûvek esetében köbcentiméterenként 8 forintban, hat éven felüli gépjármûvek esetében köbcentiméterenként 5 forintban állapítsuk meg. Ez kapcsolódó módosító indítvány, tehát a részletes vitában is elmondhatom. Remport Katalin egyébként 890-es számú módosító indítványában valamelyest megszánja az egyenesági örökösöket, mondván, ne fizessenek többet, mint a vásárlók, csak ugyanannyit; az így keletkezõ illetékkiesés pótlásáról azonban õ sem gondoskodik. Erre is gondolok. Még egy módosító indítványról szeretnék néhány szót szólni. Találtam egy pontot az illetéktörvény tervezetében, ahol véleményem szerint indokolhatatlanul vagyunk nagyvonalúak, ez pedig a 21. § (1) bekezdése, amely kimondja, hogy lakástulajdon visszterhes megszerzésének illetéke a forgalmi érték 2 százaléka. Véleményem szerint az általános érvényû illeték helyett ez a kedvezményes 2 százalékos kulcs csak azokat kellene, hogy megillesse, akik a tulajdonszerzéssel a saját lakáskörülményeiken szeretnének változtatni. Ezzel tehát kapcsolódom támogatólag Bossányi Katalinnak a 684-es számon benyújtott módosítása 4. pontjához, bár vannak kételyeim is. Úgy gondolom, hogy az eredeti törvényjavaslat indoklásával kell egyetértenünk, amely szó szerint a jellemzõen alapszükségletet kielégítõ lakástulajdonok megszerzéséhez kíván illetékkedvezményt nyújtani. Magyarán: nem ahhoz, hogy a lakosság a megtakarításait holt tõkébe, gyorsan növekvõ értékû lakásingatlanokba fektesse ahelyett, hogy értékpapírokat vásárolna, vagy vállalkozásokba kezdene. Ne azoknak akarjunk kedvezményt nyújtani, akik tíz, drágán kiadott lakásuk éves bérébõl épp ma veszik meg a tizenegyediket, hanem azoknak, akik albérletben nagynehezen összekuporgatták az egy lakásra valót, avagy végre kétszobásba költöznének az egyszobásból. Ez a megszorítás felelne meg az alkotmány 70/A § (3) bekezdésében említett esélyegyenlõségre való törekvésnek is. Ez a megszorítás nem fékezné a lakásmobilitást, hiszen az illetéktörvény 25. § (1) bekezdésének e) és f) pontja teljes vagy részleges illetékmentességet biztosít a lakástulajdonok értékesítésére, újraértékesítésére jogosult gazdálkodóknak. Ugyanakkor - és ebben ellent kell, hogy mondjak Bossányi Katalinnak - a kedvezmény megadását nem befolyásolhatja, hogy a lakásvásárló miképp értékesítette az esetleges elõzõ lakástulajdonát. Nem értek egyet azzal sem, hogy a kedvezmény kijárhat azoknak is, akik majd egy éven belül eladják elõzõ lakásukat. Ha ezt megtehetik, akkor fizethetnek nagyobb illetéket is. Legnagyobb aggodalmam ugyanakkor az õ módosító indítványával kapcsolatban az, hogy nem tudom, hogy a gyakorlatban kivitelezhetõ-e. Van-e olyan intézményi apparátus, amely ezt ellenõrizni tudja? Mert ha csak újabb visszaélésre ad alkalmat, akkor semmi értelme nincsen. Tisztelt Ház! Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)