DR. SZÉL PÉTER (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 880-as számon benyújtott módosító javaslatomhoz kívánok néhány szóban indokolást fûzni. Az 1. pontja az okiratok, illetõleg a bizonylatok megõrzési kötelezettségét az adóhatóság feladatává teszi abban az esetben, ha a magánszemély, adóalany elhunyt. Úgy gondolom, sem a központi, sem pedig a helyi önkormányzati adóhatóságok ilyen komoly mennyiségû irat megõrzésére nincsenek fölkészülve, és összevetve ezt a polgári jog általános örökösi szabályaira vonatkozó rendelkezéseivel, indokolatlannak tartom, hogy ezt a terhet, ezt a kötelezettséget áthárítsuk az adóhatóságra, akár önkormányzati szinten, akár pedig megyei adóhatósági szinten. Meggyõzõdésem, hogy ez a kötelezettség az örökösnél kell, hogy fennálljon továbbra is - az elévülési idõn belül -, és az örökös köteles, hiszen az örökség mint olyan egészében, pozitívumaival és negatívumaival száll át az örökösre, tehát ezért ez a kötelezettség is indokoltabb lenne, ha az örököst terhelné. A másik igen lényeges, megítélésem szerint technikai rész az eredeti törvényjavaslat 60. §-ánál lép fel, ahol is a becslés, illetõleg a becsléssel kivethetõ adónál a bizonyítási teherrõl rendelkezik. A javaslat gyakorlatilag a teljes bizonyítási terhet átviszi az adóhatóságra, és a magánszemély, illetõleg az iratait elvesztõ semmiféle kötelezettséggel nem rendelkezik. Úgy gondolom, igen elõnyös helyzetbe kerül ezáltal az, akinek a hibájából a becslésre egyáltalán sor kellett, hogy kerüljön. Azt hiszem, mindenki számára ismert, aki az adóeljárással egy kicsit is tisztában van, hogy igen gyakoriak azok a típusú gépkocsifeltörések, ahol teljesen véletlenül az öt évre visszamenõ adóiratok tûnnek el, és semmi más egyéb nem tûnik el! Ezért a módosító javaslatom lényege, hogy ebben az esetben, amennyiben az adózó hibájából, tehát az adózónál felróható magatartás miatt tûnnek el az iratok, így maguknak a tényeknek a bizonyítása magát az adózót terhelje, és egyébként nyilván a becslés egyéb körülményeinek fennállása az adóhatóság bizonyítási kötelezettsége kell, hogy legyen a továbbiakban. Még egy módosító javaslatról szeretnék két mondatban szólni. Nevezetesen: az egyszerûsített ellenõrzést követõen mikor legyen lehetõsége az adóhatóságnak egy részletesebb ellenõrzést is véghezvinnie. A javaslat szerint az egyszerûsített ellenõrzést követõ egy év elteltével erre semmilyen vonatkozásban már nincs lehetõség. Azonban úgy gondolom, hogy nem zárható ki a késõbbiekben, hogy olyan újabb tények kerülnek a napvilágra, amelyek erõsen megkérdõjelezik azt, hogy az egyszerûsített ellenõrzés alapjai gyakorlatilag fennállnak-e. Ebben az esetben pedig indokolatlan lenne kizárni az adóhatóságot egy szélesebb körû ellenõrzési eljárás ismételt lefolytatásától, ezért ilyen lényeges körülmények megléte esetén, úgy gondolom, az adóhatóság, s ezzel közvetve tulajdonképpen az állami bevételek is, elõnyben részesednek, ha a hatóság újbóli ellenõrzésre jogosult. Köszönöm szépen.