DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szabad Demokraták Szövetsége rendkívül fontosnak tartja az önálló bíróság megteremtését, a bírói függetlenség minél teljesebb kiteljesítését. Ehhez elengedhetetlenül fontos a bíróság mûködésének mind a tárgyi, mind a személyzeti feltételei biztosítása, mind pedig az, hogy bírói pályát a lehetõ legjobb jogászok válasszanak, az anyagi feltételek kimondottan vonzóak legyenek a jogászok számára. Ezért a Szabad Demokraták Szövetsége nevében az elõterjesztett törvényjavaslatot nemhogy támogatjuk, hanem kifejezetten üdvözöljük. A törvényjavaslat egyes részkérdései tekintetében azonban eltérõ véleményünk van - ezzel kapcsolatosan több módosító indítványt már elõterjesztettünk, amelyek még nem kerültek kiosztásra. Ezekkel kívánok röviden foglalkozni. A bíróság és az ügyészség érdemi jogi munkakörben dolgozó bíráinak és ügyészeinek, illetõleg az alkalmazottaknak a díjazását egységes jogszabály- tervezet tartalmazza. Ez nem feltétlenül szerencsés megoldás. A bírói munka a jogállamiság keretében mindenképpen fontosabb, mint az ügyészi - bár, ettõl függetlenül, természetesen az ügyészi munka fontosságát is el kell ismernünk. Nem érezzük azt, hogy a jelenlegi tervezet ezt a különbséget megfelelõ módon kifejezné. Hivatkozom az Alkotmányra, amely például a bíróságról szóló törvény meghozatalánál kétharmados többséget ír elõ, míg az ügyészségrõl szóló törvény esetében elégséges az egyszerû többség. Ezen túlmenõen, nyilvánvalóan tartalmi fontosság is van. Úgy érezzük, hogy a bírósági munka nagyobb jelentõségû, és ennek megfelelõen a bíróságon folyó munkát nagyobb mértékben kellene honorálni. A jelenlegi törvénytervezeten belül erre mi jobb híján egy módot találtunk, méghozzá azt, hogy a bírói pótlék összege valamivel magasabb legyen, mint az ügyészi pótléké. Ezzel valamilyen formában a két munka közötti különbség társadalmi megbecsülését tudnánk érzékeltetni. A törvénytervezet indoklása foglalkozik a közjegyzõk kérdésével - röviden erre is ki szeretnék térni. A jelenleg hatályos bírósági törvény a közjegyzõt, mind munkája, mind pedig szervezete tekintetében egyaránt a helyi bíróságokhoz köti. A törvénytervezet indoklása hivatkozik ugyan arra, hogy a magán- közjegyzõi szervezet kialakítása folyamatban van - errõl tudomásunk is van. Nem tartjuk azonban szerencsésnek, hogy egy leendõ törvénytervezet valamikori hatályba lépéséhez kössük egy elég jelentõs jogászi rétegnek a sorsát. Az általános vita során kaptunk egy olyan választ, hogy a közjegyzõknél egy meghatározott százalékos béremelés a jelenlegi bérekhez képest várható. Nem megnyugtató azonban ez a jelenlegi helyzetben, hiszen alapjaiban más az új jogszabály szerkezete. Elképzelhetõ például az, hogy egy hosszú gyakorlati idõvel rendelkezõ bírósági gépíró, aki a közjegyzõ mellett dolgozik, vagy a mellé besorolt bírósági titkár esetleg kedvezõbb körülmények közé kerül, mint az érdemi munkát végzõ közjegyzõ. Ezen túlmenõen teljesen bizonytalan, hogy a közjegyzõi törvény mikor kerül a Parlament elé, és az mikor fog hatályba lépni. A magán-közjegyzõség kialakulása elõtt pedig ugyanakkor számolni kell azzal is, hogy mindkét irányban, a bírói, illetõleg a közjegyzõi pályák között pályamódosítások várhatók. Ezért, hacsak nem kapunk megfelelõ garanciát arra, hogy a két jogszabály egy idõben tudna hatályba lépni, indokoltnak tartjuk, hogy a közjegyzõk besorolása is a jelenlegi törvény keretei között történjék meg. Természetesen, semmi akadálya nincs annak, hogy ha a közjegyzõi törvény a Parlament elé kerül, akkor a jelenlegi törvényt ennek megfelelõen módosítsuk. A bírók körében meglehetõsen nagy feszültséget és érdeklõdést keltett az, hogy a jelenlegi alapbér-táblázat határozott összegekkel dolgozik. Közismert az infláció jelenlegi mértéke, éppen ezért rendkívül nehéz lenne jelenleg egy olyan megoldást találni, amely az alapbér-táblázatot az inflációhoz valamilyen módon elõre igazítaná. Mindenképpen szükséges ezért, és fontosnak tartjuk azt, hogy ezt az alapbér-táblázatot az Országgyûlés évenként felülvizsgálja. A bírók a múlt héten kiosztott törvényjavaslatra már eddig is többféle indítvánnyal jelentkeztek. Mi is kaptunk ilyet, gondolom, más képviselõcsoportok is kaptak hasonló bírói javaslatokat. Az idõ rövidsége miatt meg vagyok gyõzõdve arról, hogy ezek az észrevételek mindenhonnan, a legérdekeltebbek körébõl még nem érkezhettek be. Ezért nekünk az a kérésünk, hogy a mai napon az általános vitát még ne zárjuk le, csak a jövõ héten, hogy ha a bírák részérõl még további módosító javaslatok érkeznek, amelyeket a képviselõk magukévá tesznek, ezeknek az elõterjesztésére még az általános vitában sor kerülhessen. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)