Tartalom Elõzõ Következõ

DR. VASTAGH PÁL (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Röviden szeretném elmondani a szocialista képviselõcsoport álláspontját a törvényjavaslat megítélését illetõen. Támogatjuk a törvényjavaslat elfogadását, hiszen a bíróságok és az igazságszolgáltatás mûködéséhez hozzátartozik jelenlegi alkotmányos kereteink között a társasbíráskodás feltételeinek megteremtése. Nem vitatkozni akarok Balás képviselõtársammal, de azt el kell, hogy mondjam, hogy a laikus részvétel az igazságszolgáltatásban korántsem 1917-tõl jelent meg a jogelméletben és a jogtörténetben. A bizottsági ülésen, amikor szerdán ezt a bizottság megtárgyalta, igen éles kritikát fogalmaztunk meg, és ennek a kritikának a lényege a törvényjavaslattal kapcsolatban egybeesett mindazzal, amit Seszták képviselõ úr is elmondott a hozzászólásában. Arra a kérdésre nem kaptunk a tárca képviselõitõl megnyugtató választ, hogy a leírtak alapján, a törvény jelenlegi szövege alapján az önkormányzatok miképpen fogják lebonyolítani a népi ülnökök választását. Nem kaptunk választ arra, hogy a jelölés milyen módon történik, hogyan tudnak az állampolgárok jelölési jogukkal élni, miképpen tehetik meg ugyanezt a társadalmi szervezetek, mi kell a jelölés elfogadásához, milyen eljárási keretek között zajlik mindez. Ezekre a kérdésekre akkor nem kaptunk választ, és most a miniszteri elõterjesztés sem igazított el bennünket. Én is csatlakozom ehhez a javaslathoz, miszerint a vita lezárását követõen ezekre a látszólag talán nem kardinálisnak tûnõ, de a lebonyolítás szempontjából nem jelentéktelen problémákra szíveskedjen a minisztérium képviselõje választ adni. Önmagában a laikusok részvételét az igazságszolgáltatás egészének menetében természetesen újra meg kell tárgyalnunk, hiszen itt egy átmeneti jellegû intézkedésrõl van szó csupán. Valójában hiányzik a Kormány átfogó koncepciójának az ismerete, amely az igazságszolgáltatás szervezeti átalakítására vonatkozik, hiszen ennek tükrében, ennek ismeretében lehet pontosan a késõbbiekben meghatározni azt a szerepet, amelyet a laikusok a magyar igazságszolgáltatásban be fognak majd tölteni. Köszönöm. (Kis taps.)

Homepage