Tartalom Elõzõ Következõ

SESZTÁK LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1. §-hoz szeretnék egypár általánosságot elmondani. Az elõttünk lévõ törvényjavaslat szabályozza, hogy kik jelölhetnek, nem akarom õket felsorolni, hiszen minden képviselõtársam tudja. És itt nagy szerep hárul az önkormányzatokra. De azok az önkormányzatok, amelyek most alakultak meg és tapasztalatlanok, és elég nagy tömege hárul rájuk a feladatok elvégzésének, semmilyen útmutatást nem látnak a törvénybõl, hogy hogyan kell ezt végrehajtani. De nemcsak az önkormányzatoknál, hanem más testületeknél is hiányzik a végrehajtása, a hogyanja ennek a törvényjavaslatnak. Az lett volna az igazi, hogyha a beterjesztéssel együtt a végrehajtást, a szabályozást is megkaphattuk volna. De én azt vártam, hogyha ez már nem történt meg, mert ismerve a törvényalkotás utóbbi idõben feltornyosult nehézségeit, legalább az elõterjesztõ Igazságügyi Minisztérium arra tesz javaslatot vagy ígéretet, hogy ezt a közeljövõben megteszi, és utalt volna arra, hogy ezt milyen formában óhajtja megtenni, és mivel ez nem történt, én azt szeretném kérni az Igazságügyi Minisztériumtól, hogy erre a törvényjavaslat reflektálásában majd utaljon, hogy hogyan és milyen módon óhajtja ezt végrehajtani. És mivel nálam van a szó, és nem akarok, ha megengedi a tisztelt Ház, majd a részletes vitában felszólalni, egyetlenegy mondat erejéig szeretnék reagálni Hack Péter képviselõtársam módosító javaslatára, amellyel én egyetértek, és mivel nagyon jól megtette ezt, én nem fogom még egyszer megtenni. Csupán az indoklással nem értünk egyet, vagy nekem más az indoklásom, mint amit õ leírt, de most hadd ne indokoljam, és ne mondjam el a saját véleményemet, mert nem szeretném Irisz almáját bedobni a társadalomba, hogy a társadalmi szervezeteket én hogyan ítélem meg, melyiket legitimnek és melyiket nem, inkább elfogadom Hack Péter indoklását, és támogatom. Köszönöm szépen. (Kis taps.)

Homepage