DR. BALÁS ISTVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általam benyújtott igen nagy számú módosító indítvány jelentõs része elsõsorban szépészeti jellegû vállalkozás, amelynek az ismertetésétõl el kívánok tekinteni. Ezek elsõsorban a javaslatban szereplõ magyartalanságok kigyomlálására irányulnak. Néhány érdemére szeretném azonban ráirányítani a figyelmet, támogatásukat kérve. 747-es sorszám alatt beterjesztett indítványom a javaslatnak azt a passzusát veszi célba, amely szerint a megajándékozottnak az ajándékot terhelõ adósság után illetéket kelljen fizetnie. Úgy gondolom, hogy ez két okból sem tartható, egyrészt az "egy rókáról egy bõrnél többet lehúzni tilos" elve alapján, másrészt azért is, mert a javaslatnak egy egészen másik helyén a házassági vagyonközösség megosztásával kapcsolatban az adósság illetékmentességét egyébként elismeri a javaslat. Nem tévesztettem szem elõl, hogy itt ajándékozási, ott pedig tulajdonképpen visszterhes kérdésrõl van szó. Másik ilyen indítványom a 764-es sorszám alatt kezelt indítvány, amely a kisajátítási kártalanítás összegébõl vásárolt ingatlan illetékmentességét érinti. Maradéktalanul egyetértek ezzel, hogy ez az illetékmentesség a jövõben is megmaradjon. Figyelemmel azonban arra, hogy az élet gyakran produkál olyan eseteket, hogy egy kártalanítási összeg kifizetését követõen 4-5 év elteltével kerül csak sor új ingatlan vásárlására, a felgyorsult inflációra is figyelemmel azt tartanám helyesnek, hogyha bizonyos évenként, l2 havonta megemelendõ százalékkal növelten lehessen figyelembe venni ezt a kártalanítási összeget. Javaslatom befejezett évenként 20 százalékos emelésre irányult. 765-es szám alatt elõterjesztett indítványom az illetéktörvényben eddig külön nem érintett és a javaslatban sem szereplõ területre vonatkozik, az eredeti szerzésmódok körére, nevezetesen az elbirtoklásra és a ráépítésre. Ismeretes a javaslatnak az a rendelkezése, amely a jelenlegi jogszabállyal is valójában egyezik, legalábbis ami a célzott szándékot illeti, hogyha egy hatósági késedelem miatt kerül sor az illeték kiszabására egy késõbbi idõpontban, mint ahogy valójában az ügylet vagy esetleg a haláleset történt, s a késedelembõl az infláció miatt az állampolgárt lehetõleg kár ne érje, tehát az illetékalap csökkentését célozza a javaslat. Tipikusan ilyen eset az elbirtoklás, valamint a ráépítés esete. Akár jogügylettel, akár bírói ítélettel naptárszerûen általában megállapítható idõpontban - méghozzá az ítélethozatalt lényegesen megelõzõen, évekkel elõtte - szokott bekövetkezni a tulajdonszerzés, indokolt tehát, hogy itt ugyanazt az elájárási módot alkalmazzuk, mint az egyéb esetekben. A legsúlypontibb kérdés az eredetileg 757-es sorszám alatt elõterjesztett módosító javaslatom, amelynek helyébe a 786-os sorszám alatt kezelt új változat lép. Ennek a lényege az, hogy ha már választanunk kell, hogy melyik vagyoni kört terheljük inkább illetékkel, a gépkocsi-tulajdonosokat-e, akiknek a köre mégiscsak szûkebb vagy az egész lakosságot, amelynek köre ehhez képest lényegesen tágabb, meggyõzõdésem, hogy azonos illetékbevételt biztosítva akkor járunk el erkölcsileg indokolható módon, hogyha a gépkocsi-tulajdonosokat sújtjuk illetékkel, és ezzel szemben lehetõleg minimálisra szorítjuk le az általános öröklési és vagyonszerzési illetéket. A konkrét javaslat úgy hangzik, hogy "Gépjármû, továbbá teher-, sátras utánfutó, valamint lakókocsi tulajdonváltozása esetén - legyen az ingyenes vagy visszterhes - egyaránt a köbcentiméterek alapján fizetendõ illetéket kelljen kivetni, éspedig hogyha az érintett gépjármû három évnél fiatalabb, akkor köbcentiméterenként 6 forint, 3-6 év között köbcentiméterenként 4 forint, illetõleg 6 éven túl 3 forint illetéket kelljen fizetni, illetõleg az utánfutók és lakókocsik esetén egységesen 1500 forint illetéket". Az innen nyerhetõ illetékbevétel terhére ellenkezõ oldalon indítványozom, hogy az öröklési és ajándékozási illetékkulcsok táblázatában az elsõ csoportban egységesen, értékemelkedéstõl függetlenül három százalék lineáris illeték kerüljön megállapításra, a második csoportban 6 százalék, a harmadikban pedig 10 százalék. Utalok arra, hogy a progresszív illeték annak az idõszaknak a maradványa, amikor a vagyongyarapodást mint egy munka nélkül szerzett jövedelmet lehetõleg elkobzásszerûen igyekezett a jogalkotó joghátránnyal sújtani. Kitekintve a világban ismeretes adózási és illetékkiszabási esetekre, megállapítható, hogy mindenütt visszaszorulóban van a progresszív kulcs, a legtöbb esetben lineáris kulcsot alkalmaznak. Hadd utaljak itt arra, hogy éppen a hét végén volt alkalmam konzultálni egy amerikai delegációval, ahol tájékoztattak arról, hogy az Egyesült Államokban a legtöbb államban azt a megoldást követik, hogy bizonyos értékhatárig 0-kulcsos az öröklési illeték, s e fölött az értékhatár fölött egy lineáris adókulcsot alkalmaznak. Úgy gondolom, hogy a polgárosulás felé induló országunkban ezt az elvet célszerû követni, s nem az elkobzási funkciót tovább ragozni. A 802-es sorszám alatt szereplõ indítványom - amelyet a mai napon kaptak kézhez képviselõtársaim - azt javasolja, hogy ha az értéket egy adott ügyben bírói ítélet állapította meg, akkor azt az Illetékhivatal ne bírálhassa felül. Korábban volt ilyen gyakorlat, azonban az új javaslatban ez a normatíva nem szerepel. Közismert, hogy a bíróságok általában szakértõk közbejöttével állapítják meg az értékeket, majd kényes matematikai játékokat végeznek egy- egy elszámolás során. Nem lenne indokolható egy olyan illetékhivatali elõjog, ami a felek által és a bíróság által elfogadott értékviszonyokat utólag megbolygatná. 804-es sorszám alatt egy régi törvényhozási mulasztást szeretnék pótolni. A javaslat részletes felsorolást tartalmaz arra nézve, hogy a lerótt illetéket mikor kell visszatéríteni. Ebbõl a körbõl mindeddig elmaradt az az eset, amikor egy magánvádas eljárásban a büntetõeljárás kegyelem folytán megszûnt. Gondoljanak arra, hogy az amnesztiákat a magánvádló úgy éli meg általában, hogy ez a "piszok" elkövetõ egyszerûen megússza, de egyszerûen tarthatatlan, hogy az illeték, amit lerótt a magánvádló, az õ terhén maradjon. Úgy gondolom, ha az állam gondoskodik arról, hogy az elkövetõ büntetlen maradjon, gondoskodni kell arról is, hogy emiatt ne szenvedjen anyagi hátrányt a feljelentõ. A 808-as sorszám alatt kezelt módosító indítványunkra szeretnék röviden utalni. A múlt héten, éppen ma egy hete utaltam arra, hogy valójában az illetékjog mindig egy mögöttes jogágnak a függvényében módosulhat, illetve alakulhat, anélkül, öncélúan értelmezhetetlen. Az ingatlannyilvántartásról szóló tvr. tartalmaz egy olyan rendelkezést, hogy nincs szükség okiratra vagy kérelemre egy olyan jog vagy tény törlése esetén, hogy ha annak megszûnése magából az ingatlannyilvántartásból kétséget kizáróan megállapítható. Tisztelt Ház! A gyakorlat azonban nem így szokott alakulni, hanem úgy, hogy elmulasztja észlelni hivatalból e jogok, tények megszûnését a Földhivatal, és ha egy kérelmet nyújtunk be arra nézve, hogy hivatalból intézze el a dolgot, erre csak akkor kerül sor, ha erre lerójuk az illetéket. Tipikus esete ennek az, amikor az alapszituáció az, hogy az örökhagyó nevén áll az ingatlan fele része, míg a további fele rész fölött pl. özvegyi, haszonélvezeti jog illeti meg. Az örökhagyó meghal, a közjegyzõ átadja a hagyatékot, a tulajdonváltozást átvezetik, de egyidejûleg elmulasztják törölni a haláleset folytán nyilvánvalóan megszûnt jogot. Ilyen esetben formailag terhelt az ingatlan, ilyen esetre vonatkozna az ingatlannyilvántartási tvr. hivatkozott passzusa. Ilyen esetben, amikor egy hatóság mulasztása miatt kényszerül az ember arra, hogy provokálja, hivatalból intézze el a dolgot, nem tartható, hogy egyidejûleg a kérelemre illetéket kelljen leróni. Egyebekben az írásban leírt indítványaimat változatlanul fenntartom, gondolom bizottsági üléseken módom lesz majd azokat érdemben is megvédenem. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)