Tartalom Elõzõ Következõ

MORVAY ISTVÁN belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam, személyemben vettem részt a közalkalmazottak pénteken megtartott kongresszusán, ahol valóban drámai hangon merült fel a közszolgálatban dolgozók munkaviszonyával kapcsolatos problémáknak a sora. Én ott is kinyilvánítottam minisztériumunk abbeli állásfoglalását, hogy én ezt a törvényt rendkívül fontosnak tartom. A magam részérõl mindenképpen indokoltnak tartanám a napirendre tûzését. Tekintettel azonban arra, hogy az ezen az ülésen való napirendre tûzés a Minisztériumban nem került eddig tárgyalásra, nem merült fel ennek az igénye, én kérem, hogy erre vonatkozóan a holnapi napon adhassak választ a tisztelt Országgyûlésnek. A magam részérõl valóban szükségesnek tartom ennek a törvényjavaslatnak mielõbbi napirendre tûzését, és úgy gondolom, hogy a már beterjesztett javaslatunk ennek a törvénynek a megalkotásához elegendõ tartalommal rendelkezik, tudomásom szerint a bizottságok is megtárgyalták. Köszönöm szépen.

Homepage