ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérdezem a Tisztelt Országgyûlést, elfogadja-e a módosító javaslatot. Most kérem szavazni! Köszönöm. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyûlés 4 államtitkári szavazattal, 300 "igen"- nel egy "nem" ellenében, négy tartózkodás mellett Nagy András módosító javaslatát elfogadta. Javaslat hangzott el, hogy kérjem a tisztelt államtitkárokat, akik egyben képviselõk is, hogy fáradjanak a helyükre, mert a kétharmados szavazásnál bonyolult lenne mindig utánaszámolni a szavazatarányokat módosító állásfoglalásaiknál. (Az államtitkárok a helyükre mennek.) Emlékeztetem addig képviselõtársaimat, hogy Varga János a jelentés 2. pontjában lévõ módosító javaslatát visszavonta. A jelentés 3. pontjának elsõ része tartalmazza Gál Zoltán módosító javaslatát, amely a törvényjavaslat 1. §-ának a törvényerejû rendelet 23/A paragrafusa (2) bekezdésére vonatkozó részével kapcsolatos. Ennek lényege: a szolgálati viszonyt tekintve a megalkotandó új (4) bekezdés is képezzen kivételt. A módosító javaslat elfogadását mindhárom bizottság támogatja. Kérdezem a miniszter urat, egyetért-e a módosító javaslat elfogadásával.