DR. BOD PÉTER ÁKOS ipari és kereskedelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Kérem hozzájárulását, hogy mégis túllépjem az elsõ dupla kérdésre adandó idõlimitet, azzal az ígérettel, hogy a nekem felteendõ következõ kérdésnél behozom a túllépést. Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõ Úr! Engedjék meg, hogy elõször a második résszel kezdjem a válaszadást, amely így szól: mit kíván a tárca tenni a háztartási energiahordozók lakásonkénti mérésének ügyében. Két héttel ezelõtt technikai választ adtam volna, ma azonban nagyobb a hordereje a kérdésnek, hiszen a lakosság legszélesebb körét érintõ kérdésrõl van szó - villamos áramról, földgázról, távfûtésrõl, melegvízrõl -, amelyeken még mindig van dotáció, noha egyre kisebb mértékben. Ez azt jelenti, hogy még változatlan árak mellett is egyre nagyobb teher nehezedik a lakosságra, hiszen a közgazdasági ésszerûség értelmében csökkentjük a támogatásokat. Ma azonban a gazdaságot újabb energiaár-lökés veszélyezteti, tehát a lakosság újabb drasztikus tehernövekedés elõtt áll. Az elmúlt napokban a benzináremelés kapcsán bebizonyosodott, hogy milyen nehezen fogadja a lakosság jelentõs része az újabb terheket, és a legeltökéltebben éppen azok, akiknek némi esélyük lett volna arra, hogy a terheket továbbhárítsák. Továbbá az üzemanyagot felhasználó fuvarozók, vállalkozók, kisebb és nagyobb vállalatok tudják legalább mérni a fogyasztásukat, és van némi esélyük arra, hogy a technológia megválasztásával, a termékösszetétel módosításával, mondjuk a közlekedésben kíméletesebb vezetéssel, a gépkocsipark cserélésével valamilyen módon alkalmazkodjanak. Abban a körben azonban, amelyre a kérdés irányul, tehát a lakosság széles körében sokkal rosszabb a helyzet. Hiszen a lakossági energiaszolgáltatás területén csupán a villanyáramot és a földgázt lehet lakásonként mérni. Ezzel szemben a korábbi évtizedek építkezése és szolgáltatási gyakorlata következtében a távfûtésnél ma lakásonként nem lehet megállapítani a felhasználást, tehát családonként, és nincs módja beavatkozásra az illetõ lakosoknak. Nem tudja tehát a fogyasztás önkéntes korlátozásával csökkenteni a terheit. Korábban meghozott döntés alapján a mostani fûtési szezonra átlagosan 40 százalékkal drágul a távhõszolgáltatás, tekintettel a távfûtésen még mindig meglevõ dotációra. És így is el kell mondanom, a számla nagyobbik felét most is az állami költségvetés állja. A drágulás ellenére a lakosság nem fogyaszt kevesebbet, mert nem tud kevesebbet fogyasztani, és a mai technikai körülmények között nincs sok alkalma a védekezésre. Gazdaságunk e vonatkozásban is késésben van, ezért nekünk mindenekelõtt meg kell teremteni a feltételeit, mûszaki, gazdasági és jogi feltételeit annak, hogy legalább épületenként mérni lehessen a felhasználást. A technikai részleteket illetõen ma a hõközpontok 80ába építettek be hõmennyiségmérõt. Már ennek is van némi megtakarítást ösztönzõ hatása. A lakásonkénti pontos elszámolás a távhõ esetében - nos, erre csak kísérletek vannak: Kecskeméten kísérleteznek azzal, hogy hogyan lehet mérni az energiafelhasználást, és hogyan tudnak beavatkozni a fogyasztásba. A mostani fûtési szezonban nyert fûtési tapasztalatok alapján a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint az önkormányzatok bevonásával a tárca mûszaki-gazdasági és jogi ajánlást fog kidolgozni. A tárcánál folyó munkák eredményeképpen a következõ fûtési szezonra, tehát +91 augusztusára el lehet érni legalább az épületenkénti, nem a lakásonkénti, hanem az épületenkénti, hõközpontonkénti mérést, ennek mind a technikai, mind az anyagi forrásai megteremthetõk. Ami igazán fontos volna, nyilván a lakosság lakásonkénti mérési lehetõsége, ez azonban igen költséges, bár nálunk gazdagabb országok erre szántak kellõ összeget. Nem vagyok abban biztos, hogy a magyar költségvetés mostani ellehetetlenült helyzetében fogunk-e találni erre eszközöket, azonban amikor a költségvetés Önök elé kerül, kérem, ne feledkezzenek el arról, hogy erre is kell áldozni. Egyszeri beruházás szükséges ahhoz, hogy huzamosabb idõn keresztül meg tudunk takarítani. Továbbá jogszabályi módosítás is kell, hiszen a kormánypolitika szellemében a lakásonkénti szerelés tûrési kötelességét, az elszámolási módok megválasztását magántulajdonú lakások esetében a lakosoknak, önkormányzati tulajdonú lakások esetében a helyi önkormányzatoknak kell megteremteni, nem pedig miniszteri rendelettel. Hasonló a helyzet a vízfogyasztás esetében. A víz- és a csatornadíj megállapításához szükséges technikai és anyagi feltételek ma még hiányoznak. Addig is, amíg e feltételek megteremtése megtörténik, nem látjuk akadályát annak, hogy a képviselõ úr által kifejtett javaslat megvalósulhasson, azaz az egy mérõhellyel rendelkezõ többlakásos bérházak lakói elõzetes írásos megosztási elvek szerint a becsült családonkénti fogyasztás alapján fizessenek víz- és csatornadíjat. Ezt a módszert azonban a bérház kezelõinek kell alkalmazniuk, mivel az üzemeltetõ víz- és csatornamû-vállalattal õk állnak üzleti kapcsolatban. A kertes családi házak csatornahasználati díjának alapjául szolgáló vízmennyiségben kétségtelenül igazságtalan a kiskertek locsolására használt víz mennyiségének beszámítása, de ezt a módszert kényszerülünk mindaddig alkalmazni, rövid távon, míg a közcsatornába kerülõ szennyvízek mennyiségének mérése technikailag és elviselhetõ anyagi kondíciók mellett meg nem oldódik. Képviselõtársam elsõ javaslatának alkalmazását az önkormányzatokhoz az Országos Vízügyi Fõigazgatóság ajánlásként fogja elküldeni. Köszönöm. (Taps.)