KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy mondattal reagálnék az elõttem felszólaló által mondottakra: azt hiszem, nem olvasta el alaposan a törvénytervezetet, mert abban csak maximált árról van szó a tehéntejjel kapcsolatban. Úgy érzem, Szalay képviselõtársam megszólított az érdekképviseleti szervek ügyében, ezért néhány szóban fölvázolnám, hogy az ezzel kapcsolatos indítványom és a tisztelt Ház álláspontja hogyan változott az elmúlt három hét során. Elsõ indítványomat, az 551-est, október elsõ felében tettem, tehát az úgynevezett benzinügy elõtt. Ezt a kérdést a pénzügyi bizottság megtárgyalta. Rendkívül furcsa eredménnyel végzõdött ez a tárgyalás, ugyanis egyetlen képviselõ ellenezte indítványomat. Név szerint meg kell neveznem, mert engem nagyon meglepett: Békesi László az MSZP részérõl. Õ nem látta jónak, hogy a társadalmi szervezetek véleményét ki kelljen kérni az árak ügyében. A többi résztvevõ, az összes párt részérõl, tartózkodott az ügyben, tehát egyetlenegy szavazó sem volt, aki melléállt volna. Ez engem akkor nagyon meglepett, és örömmel tapasztalom, hogy a Történelem - így, nagybetûvel - bizonyos változásokat idézett elõ a gondolkodásban, mert a gazdasági bizottság, amely már a benzinügy után tárgyalta az idõközben csak egyetlen szóban módosított indítványt, már egyöntetûen, 17 támogató szavazattal +