DR. HAJDU ISTVÁNNÉ (FKgP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselõtársaim! Ma már több millióra szaporodott az alapvetõ napi megélhetési gondokkal küszködõk száma. A lakosság többsége, de különösen a létminimum körül tengõdõk, joggal várják azokat az intézkedéseket tõlünk, amelyek révén helyzetük belátható idõn belül kedvezõen változik. És ha árakról van szó, ma már mindenki felkapja a fejét, hiszen az elmúlt idõszak tapasztalatai alapján igencsak érzékennyé váltunk e kérdésre. Éppen ezért nagy körültekintéssel és felelõsséggel kell döntenünk az elõttünk álló törvénytervezetrõl. Felelõsségünk sokrétû. Meg kell értenünk és meg kell értetnünk mindenkivel, mire szolgál az elõttünk lévõ törvénytervezet. Ne tápláljon senki illúziókat, hogy az ár vagy az árszínvonal szubjektív elhatározásoktól függ, lesz magasabb vagy alacsonyabb. Az elmúlt évek gyakorlata és ennek egyenes következményeként kialakult gazdasági helyzetünk ezt egyértelmûen bebizonyította. Éppen ezért a jövõre vonatkozó árszabályozási gyakorlatnak változnia kell. A változás tényérõl és a változtatás szándékáról kell meggyõzõdnünk. Az erre való utalás után hadd kezdjem rendhagyó módon felszólalásomat a törvénytervezethez. Rendhagyó módon azért, mert a törvénytervezet legvégén található és egyben a törvénytervezet leghosszabb paragrafusára szeretném képviselõtársaim figyelmét felhívni. Ez a paragrafus tartalmazza a hatályukat vesztõ jogszabályokat. A felületes olvasó számára ez a paragrafus formai részének, függelékének tûnhet, szerintem azonban igenis lényeges tartalmi kérdésre utal. Tengernyire szaporodott, több éves, sõt évtizedes jogszabályok vesztik most hatályukat, s ez a sikertelen paternalista beavatkozásnak vetne egyszer s mindenkorra talán véget. A már szakemberek számára is áttekinthetetlen szabályhalmaz eltûnik, és ezzel egyidõben a vállalkozók magatartását, ármagatartását új módon szabályozó törvény lép majd életbe. Megítélésem szerint jelentõs tartalmi változást fejez ki az általános rendelkezés is, amely szerint a jövõben a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvényben és a most tárgyalt ártörvényben meghatározott feltételek és magatartásformák betartása mellett a vállalkozók, a szerzõdõ felek állapodhatnak meg önállóan az árban. Ez az ár meghatározásának, az árak értelmezésének teljesen új módja. Közismert, hogy a rendszerváltással a piacgazdaság kiépítése és a tulajdonviszonyok gyökeres átalakítása mellett köteleztük el magunkat. Új vállalkozók tömeges megjelenésére kell számítani; a korábbi kormány-, illetve parlamenti határozatok is ezt célozták. Ahhoz, hogy ez szándékaink szerint valósuljon meg, a vállalkozók számára biztosítani kell az árban történõ megállapodás lehetõségét. Csak így tudunk Európához közelíteni! És hogy hogyan, azt is pregnánsan deklarálja a törvénytervezethez csatolt indoklás, amely szerint az árnak egyetlen valós normája van, hogy az áru a vevõ részére adott áron, tisztességes körülmények között legyen eladható. Az indoklás itt rögtön kitér arra, hogy az elõttünk álló törvénytervezet elveti - szerintem nagyon helyesen - a korábbi politikai gazdaságtani alapelveket, az úgymond tértõl és idõtõl független indokolt költségeket és piaci viszonyokat. Mindenki számára könnyen belátható, hogy vállalkozó és vállalkozó között különbség van; lényeges különbség lehet a hatékonyságot illetõen: az egyik vállalkozó alacsonyabb termelékenységgel dolgozik, rosszul szervezi meg a munkát. Ennek nyilvánvalóan túlzottan magasak a ráfordításai. Ezeket a ráfordításokat az árban szerinte indokolt elfogadtatni, azonban a társadalom és miszerintünk az árban ezt elfogadtatni lehetetlen. Persze joggal felvetõdik, hogy vajon mi garantálja, hogy a vállalkozók ne tudják kikényszeríteni gyenge teljesítményük árban történõ elismerését? Ezt garantálja a versenytörvény, amely szerint, ha a vállalkozók valamilyen elítélendõ összehangolt magatartást folytatnak, kartellmegállapodást kötnek, azt a versenytörvény szankcionálja. A továbbiakban még egy olyan kérdésrõl szeretnék szólni, amely az állampolgároknak, a fogyasztóknak napi bosszantó gondjává vált. Mindenki elõtt ismert, hogy a korábbi gazdaságpolitika következményeként az indokoltnál nagyobb mértékû szervezeti egységek, vállalatok jöttek létre, amely vállalatok a piacon gazdasági erõfölényben vannak. Az ilyen vállalatoknak, vállalkozóknak nem kell külön kartell-megállapodást kötniük, hogy áraikat rákényszerítsék a környezetükre, hiszen gazdasági erõfölényük ezt lehetõvé teszi. Az ilyen típusú vállalkozók ármagatartását is praktikusan szabályozza ez a törvénytervezet, nevezetesen ilyen esetben elõzetes bejelentési kötelezettséget írhatnak elõ. Mindezek után engedjék meg, hogy a továbbiakban ne az elõttünk álló törvénytervezethez szóljak, hanem éppen a törvénytervezet olvasása és értelmezése kapcsán bennem felmerült egyéb hiányérzeteimrõl számoljak be. Hogy mire gondolok? Melyek ezek? Például az áruhiányt mérséklõ, a kínálatot növelõ és egyben az alternatív kínálatot biztosító import, az ehhez tartozó szabályozási, pénzügytechnikai kérdések tisztázása és parafálása nagyfokú garanciát jelenthetne arra vonatkozóan, hogy bármely termék ára a tartós vagy csupán az átmeneti hiány miatt is ne többszörözõdhessék meg. Ide tartoznak a vámkérdések, az export- és importengedélyezési rendszer, a támogatási, benne az exporttámogatási rendszer és nem utolsósorban a mezõgazdaság külön szabályozása. A felsoroltak pozitív megoldása erõsítheti mind a verseny, mind az ártörvény helyes érvényesülését, ugyanakkor hiányuk vagy deformált megoldásuk szinte lehetetlenné teszi a racionális, a fogyasztó számára is elfogadható vállalkozói magatartást. Az elõbbieknek gyors, a most tárgyalt törvényekkel harmonizáló megoldása nélkül csak jó szándékot és tényleges gazdasági erõt jelent az elõttünk álló törvénytervezet, amelyet magam is elfogadásra javaslok. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)