TABAJDI CSABA (MSZP): Tisztelt Ház! Az elmúlt hetek folyamatai és eseményei különös élességgel világítottak rá több alapkérdés közös újragondolásának szükségességére. Ilyen alapvetõ kérdés, hogy rövid és hosszú távon miként alakul Magyarországnak a Szovjetunióhoz fûzõdõ viszonya. Úgy hiszem, elérkezett az ideje annak, hogy a Szovjetunióhoz fûzõdõ kapcsolatrendszert kivegyük a napi politikai csatározások körébõl. Megtehetjük ezt azért is, mert a magyar Parlamentben helyet foglaló erõk közül senki sem külsõ hatalomnak köszönheti politikai jelenlétét és erejét. Ez lendíthet túl valamennyiünket a magyar-orosz és a magyar-szovjet kapcsolatok XIX. és XX. századi történelmének drámai fordulatain, a ránk erõltetett sztálini szovjet modell és nemzeti szuverenitásunk több évtizedes csonkításának súlyos tehertételén. Az átalakuló európai viszonyrendszer, a német egyesítés, a Varsói Szerzõdés és a KGST széthullása arra kényszerít bennünket, hogy újragondoljuk Magyarország gazdasági, katonai védelmi, nemzeti, etnikai biztonságának valamennyi összetevõjét. Egész történelmünk arra int bennünket, hogy az egyoldalú külpolitikai függés mindenkor nemzeti katasztrófához vezetett. Az elmúlt évek bel- és külpolitikai törekvései nyomán a mostani magyarországi helyzet elõsegítheti egy minden szempontból kiegyensúlyozott, több pilléren nyugvó nemzeti külpolitika kialakítását. Az Antall-kormány a Németh-kormány nyomán, bizonyos terhektõl szabadulva, továbbléphetett a nyugat-európai és észak-amerikai kapcsolatrendszer erõsítésében. De nem lenne célszerû, ha e pozitív folyamatnak kísérõ jelensége lenne a közép-európai államokkal, népekkel és a Szovjetunióval folytatott együttmûködés túlzott lazítása, esetleg leépítése. Ezekre a kérdésekre az MSZP frakciója több ízben felhívta már a figyelmet, utalnék itt Szûrös Mátyás szeptember eleji interpellációjára és Horn Gyula különbözõ lépéseire, nyilatkozataira. Tisztelt Ház! Fontosnak tartom, hogy közösen gondoljuk át a magyar-szovjet, ukrán, baltikumi és más viszonylatok összes lényeges kérdését. A Szovjetunió - ma még - tagköztársaságai esetében elsõsorban ennek a hat pártnak kellene egyetértésre jutnia az alapirányok kérdésében, a stratégiai problémákban. Amiként Finnország valamennyi politikai ereje egyezségre jutott a Szovjetunióhoz fûzõdõ viszony fõ kérdéseiben, ha nem is ilyen hosszan tartó megszállás, de tragikus háborús események, sõt területvesztések után is, nekünk is - a múltat természetesen nem feledve - országunk mai és jövõbeni érdekére kell tekintenünk. Félre kell tenni a hangulatkeltést, a választási szólamokat, a plakátokat, a mesterségesen gerjesztett indulatokat. A történelem fura fintora lenne - és tartok tõle, hogy nem vezetne messzire -, ha a múlt bûneiért a számlát a gorbacsovi Szovjetuniónak nyújtanánk be. Ez a Szovjetunió már rég nem az a Szovjetunió. Ez a hatalmas ország eljutott a rendszerváltás küszöbére és nem biztos, hogy türelmetlen számonkérésünk segítheti ezt a szinte megoldhatatlannak tûnõ mutatványt. Ha ideológiai követelményekkel terheljük meg Magyarország és a Szovjetunió viszonyát, akkor újra visszacsempésszük az ideologikus vagy az érzelmeken alapuló külpolitizálás hatékonyságcsökkentõ elemeit. Tisztelt Ház! A teljesség igénye nélkül célszerû lenne a következõket végiggondolnunk. Elõször: mielõbb lépéseket kell tennünk, hogy a Szovjetunió és tagköztársaságai piacain, ha szûkülnek is pozícióink, de ne vesszenek el. Másodszor: erre azért is szükség van, mert a nyugati tõke számára Magyarország sok esetben mint a Szovjetunió piacának hídfõállása érdekes. Jelentõs elõnyünk lehet a nyelvet is tudó szakembereink piacismeretei és kapcsolatrendszere. Hídfõállás azonban csak akkor lehetünk, ha nem mi magunk bontjuk le a ma még meglévõ hidakat. Konkrét programra van szükség reális közvetítõ szerepünk felmérésére. Harmadszor: az energia- és nyersanyagszállítások terén meglévõ egyoldalú függésünket csökkentve, de a Szovjetunió apadó szállítási képességeit is figyelembe véve, egy bizonyos szinten jó lenne stabilizálnunk a szállításokat. Negyedszer: a birodalom felbomlásával kapcsolatosan annyit, hogy amíg létezik a Szovjetunió, mint központ, azt realitásként kell kezelni. A tagköztársaságok irányába pedig nem kinyilatkoztatásokra, hanem mielõbbi konkrét lépésekre van szükség. Amíg mi itt tétovázunk, addig például a Cseh és Szlovák Köztársaság a Szovjetunió 12-13 városában és köztársaságában már kereskedelmi irodákat nyitott. Magyarország a 80-as évtized második felében több köztársasággal tartott fenn önálló gazdasági együttmûködést, ezt kellene mielõbb újraéleszteni és kibõvíteni. Ötödször: a súlyos gondoknál is nagyobb problémának látom azt, hogy erõsen visszaesett a két ország párbeszéde. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának kivételével alig folyik olyan szintû érdekegyeztetés, amelyre szükség lenne. Ezért alakulhatott ki mára az a helyzet, hogy hiányoznak vagy nem kielégítõen mûködnek a konfliktuskezelés, az érdekegyeztetés politikai mechanizmusai. Mielõbb szükség van ezért a kormányzati külpolitika aktivizálására. A jelenlegi helyzeten hatékonyan segíthet Antall József miniszterelnök úr tervezett moszkvai tárgyalása. Hatodszor: célszerû lenne, ha a külügyi bizottság zártkörû megbeszéléseken szakértõk meghallgatásával hatpárti egyeztetésen vizsgálná meg a magyar- szovjet együttmûködés tényleges helyzetét, jövõbeni feladatait. Hetedszer: javaslom, hogy az Országgyûlés tegyen lépéseket, a szovjet, az orosz, az ukrán, az észt, a litván, a lett, az örmény, a grúz és a moldáviai parlamentekkel érdemi kapcsolatok kialakítására. És végül, befejezésül: a magyar külpolitikának a Szovjetunió vonatkozásában nemcsak rövid távú válságkezelõ, hanem hosszú távú feladatai is vannak. Legfõbb partnereink közül Franciaország már aláírt egy új szerzõdést, a közeli napokban Németország is alapszerzõdést ír alá a jószomszédságról, a partneri viszonyról és az együttmûködésrõl. Magyarországot semmi sem tarthatja vissza attól, hogy hozzákezdjen egy új elveken alapuló alapszerzõdés elõkészítéséhez. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)