Tartalom Elõzõ Következõ

DR. FODOR ISTVÁN (független): Tisztelt Országgyûlés! Elnök Úr! Képviselõtársaim! Mindenekelõtt elnézést kérek az Országgyûléstõl, hogy tulajdonképpen az én hibámon kívül, de mégiscsak az én módosító javaslatommal összefüggésben okoztam plusz munkát a bizottságoknak, és kellett megvárakoztatni az Országgyûlést. Ugyanis én a módosító javaslatomat, az újabbat az elmúlt hét keddjén benyújtottam, beadtam az Országgyûlés elnökének irodájához. Nem tudnám megmondani az okát annak, hogy ez miért nem jutott el a bizottsági ülések idejére a bizottságok elnökeihez. A módosító javaslataimat a jelentés 2. és 8. pontja tartalmazza. A 2. pontban foglalt - a jelentés 2. pontjában foglalt - módosító javaslatom benyújtására az a körülmény késztetett, hogy az önkormányzati választásokat követõen a tanácselnökök és a vb-titkárok, amennyiben nem jutottak polgármesteri tisztséghez vagy jegyzõi tisztséghez, olyan helyzetbe kerültek, hogy egyik napról a másikra munkakönyvüket a kezükbe adják. Én úgy gondolom, hogy az állampolgári jogegyenlõség alkotmányos elve alapján minden munkavállalót megillet az, hogy a munkaviszonyának a megszûnésekor felmondási idõ illesse meg, illetve a felmondási idõre jutó, felmondási idõvel arányos munkabér illesse meg. Meggyõzõdésem, hogy egy jogállamiság, demokratikus jogállamiság felé törekvõ ország Parlamentjének nem szabad olyan diszkriminatív intézkedéseket hoznia, amelyek embereket ilyen helyzetbe hoznak, és azt is meg kell mondani, hogy emögött - sajnos - politikai megfontolások is vannak. Hadd mondjam el, hogy a megyei tanácselnökök, akik hasonlóan választott funkciót töltenek be, kapnak hathónapos felmondási idõt, illetve hathónapos felmondási idõre jutó munkabért, és hadd utaljak arra - képviselõtársaim -, hogy mi is választás alapján jutottunk ide a Parlamentbe, és ha letelik a megbízatásunk, minket is meg fog illetni egy ilyen pénz. És még egy mondatot hadd mondjak a védelmükben, hogy olyan emberekrõl van szó, akik vállalták a háromhónapos meghosszabbítását munkaviszonyuknak, annak érdekében, hogy a településeket ne hozzák olyan helyzetbe, hogy azok vezetés nélkül - teljesen vezetés nélkül - maradjanak, ezzel is mintegy megfelelõen hozzá kívánva járulni az önkormányzati választások sikeréhez. Én a továbbiakban ezt a módosító javaslatomat, tehát a 2. pontban foglalt módosító javaslatomat nem kívánom indokolni, lelkiismeretükre bízom a döntést. A jelentés 8. pontjába foglalt módosító javaslatomat Salamon László bizottsági elnök érvei alapján visszavonom. Köszönöm szépen. (Kis taps.)

Homepage