ELNÖK: Köszönöm szépen. Akkor a bizottság is támogatja, igazságügy- miniszter úr is támogatja Kálmán Attila ismertetett módosítványát. Felteszem tehát a kérdést, hogy az Országgyûlés támogatja-e a módosítványt. Kérem most szavazni! (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyûlés 235 "igen" szavazattal 3 ellenében, 6 tartózkodás mellett a módosítványt támogatja. Tisztelt Országgyûlés! Minthogy valamennyi többi módosítványt a képviselõtársaim visszavonták, már csak egy állásfoglalásra van szükség, a törvényjavaslat egészét illetõ állásfoglalásra, beleértve az elõbb elfogadott módosítványt. Tehát felteszem a kérdést, hogy az Országgyûlés az elõbb módosított formájában elfogadja-e a helyi bíróságok létesítésérõl szóló törvényjavaslatot. Most kérem állásfoglalásukat! (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyûlés 250 "igen" szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. Tekintettel arra, hogy két bizottságunk állásfoglalására van szükség, melyet közös tárgyaláson igyekeznek kialakítani, szünetet rendelek el azzal, hogy negyed 6-kor folytatjuk a tárgyalást. Jegyzõi bejelentésre kerül sor.