SZABÓ GYÖRGY (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Módosító mondanivalóm igazából nem az általános vitához kapcsolódna, hanem a törvényjavaslat részletes vitájához. Miután ez a mondanivaló módosító jellegû is, és a módosító javaslatokat az általános vita lezárása elõtt kell beadni, sajnálatos, hogy ezt írásban nem tudtuk megtenni, ezért kénytelen vagyok most felszólalni. Talán érthetõ lesz az elkövetkezõkbõl, hogy miért van erre szükség. Úgy tûnik, hogy mind a törvényalkotók, mind pedig a törvényjavaslattal eddig foglalkozók figyelmét elkerülte, hogy a törvényjavaslathoz kapcsolódó melléklet, amelyik a megyei közgyûlés tagjainak a megválasztásáról egy mintalapot tartalmaz, az értelemzavaró, vagy úgy is mondhatnám, hogy értelmezhetetlen kitételt is tartalmaz. Igazán nem volna szerencsés, ha benne maradna a törvényjavaslatban. A jelölt neve mellett - ahogy a kislistás választásokon azt tapasztaltuk vagy megszoktuk - az adott párt- és társadalmi szervezet neve, illetve a független jelölés ténye is fel van tüntetve a mintán. Köztudott, hogy a megyei közgyûlésbe a jelölést nem a pártok, hanem a települési önkormányzatok teszik meg. A települési önkormányzatok - ez is köztudott az önkormányzati törvénybõl - kétharmados többséggel kell, hogy megválasszák azokat a küldötteket, illetve választókat, akiket a megyei közgyûlésbe jelölt. Ismeretesek az önkormányzati választásnak az eredményei, tulajdonképpen csak az esetben eshetne össze egy párt, illetve az adott település, mint küldõnek a neve, ha legalább kétharmad részben az adott testület párthomogén. De még akkor is megkérdõjelezhetõ, hogy pártjelöltnek tekinthetõ-e, hiszen elképzelhetõ lenne, hogy mondjuk egy más pártnak a jelöltjét delegálja az adott település önkormányzata a megyei közgyûlésbe. Nem is igazán tekinthetõk függetlennek ezek a jelöltek, hiszen azok egy településhez kötõdnek, és õk próbálják meg delegálni a megyei közgyûlésbe azokat a jelölteket. Ezért mindenféleképpen javaslom, hogy értelmezhetetlen kitétel ne maradjon a választási mintalapban. Azt javaslom a tisztelt belügyminiszter úrnak, amennyiben elfogadja szóban ezt a módosító indítványt - hiszen gyakorlatilag technikai jellegû és egy hibát szüntetne meg -, az egyik alternatíva az, hogy ne szerepeljen ott semmi, vagy az adott települési önkormányzatra való hivatkozás jelenjen meg az adott küldött neve mellett. Köszönöm szépen elnök úr. (Taps.)