DR. SALAMON LÁSZLÓ, alkotmányügyi, törvény-elõkészítõ és igazságügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bizottság elõadót nem állít, a bizottság véleményét a 693-as számon kiosztott együttes jelentés tartalmazza, mely az alkotmányügyi bizottság álláspontja mellett az önkormányzati bizottság javaslatait is tartalmazza. Korábbi gyakorlatunktól eltérõen egyetlenegy pontra szeretnék azonban külön kitérni a jelentést illetõen, mégpedig a jelentés 8. pontjában dr. Fodor István képviselõtársunk javaslatát illetõen. Fodor István képviselõtársunk javasolta egy új, 14. § bevételét a törvénybe, és ezzel a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi XLV. törvény módosítását. A bizottság ennek kapcsán észlelte, hogy itt tulajdonképpen érdemben és tartalmilag nem a jelen törvény módosításáról van szó, hiszen a jelen törvény az önkormányzatok mûködésének biztosítása érdekében szükséges átmeneti intézkedéseket van hivatva tartalmazni. Ez egy végleges rendezést célzó, az önkormányzati törvény módosítását tartalmazó módosító javaslat. Erre tekintettel - mélyebben érdemben nem is bocsátkozok a vizsgálatába, hanem, mintegy precedens értéket is szánva a megállapításnak azzal az indokolással, hogy amennyiben egy, nem a tárgyhoz tartozó más törvényjavaslatot kíván valaki módosítani, azt önálló indítvány formájában terjessze elõ -, nem támogatja ezt a javaslatot. Szabadjon még egy fél mondat erejéig utalnom arra is, hogy 698-as szám alatt most kaptunk újabb módosító javaslatot - szintén Fodor István képviselõtársunktól. A magam részérõl szeretném jelezni, ismerve azt a rendkívüli helyzetet, melyre a belügyminiszter úr is rámutatott, a különleges sürgõsséget; úgy gondolom - az ebbõl a szempontból szerencsés fejleményre is tekintettel -, hogy a liberalizációs téma ma lekerül a napirendünkrõl, szeretném felajánlani a bizottság munkakészségét a mai napra is, hogy ez a törvény ne késlekedjék. Remélem, hogy az önkormányzati bizottság elnöke is hasonló véleménnyel lesz és így ennek a törvényjavaslatnak a megtárgyalása és esetlegesen határozati elfogadása akár már a mai napon is lehetségessé válik. Köszönöm.