ELNÖK: Ugyancsak jelentkezett G. Nagyné dr. Maczó Ágnes képviselõ (derültség), Magyar Demokrata Fórum. G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Nem ebben az elméleti vitában akarok felszólalni, egészen más kérdésrõl. A mai Népszavában megjelent egy hír, amivel kapcsolaban úgy éreztem, hogy itt a plenáris ülésen maximum két percben szólni fogok. Arról szól ez a hír, hogy 1956 évfordulójának alkalmából mintegy 200 legfelsõbb állami vezetõt két havi fizetésüknek megfelelõ jutalomban részesítettek. Nem tudom, igaz-e a hír, a sajtóban olvastam. Elgondolkodtam, elõször felbosszantott, hiszen a háromnapos események után kicsit másként ítéljük meg mi is a dolgokat. Utána úgy gondoltam, hogy higgadtan tennék egy javaslatot a miniszter urak, államtitkár urak és államtitkár-helyettes urak részére: gondolkodjanak el azon, hogy hányan élnek még az országban olyan elítéltek, akik 1956 után megkapták a halálra ítélésrõl szóló papírjaikat. És hányan vannak olyan hozzátartozók, akiknek szüleit, gyermekeit végezték ki a terror idején. Talán ezek a hozzátartozók, illetve az elítéltek 1956 évfordulóján megérdemelnék azt, hogy magas jutalomban részesüljenek, elõször az 1956-os események elismeréseként. Javaslom, fontolják meg, hogy jutalmukat visszautalva - ennek bruttó összege számításaim szerint is, legszerényebb számításaim szerint is több millió forintot tesz ki -, ha ezt szétosztanák, talán nagyon sok létminimum alatt élõ 1956-os kaphatna belõle. (Mozgás.) Végezetül azt szeretném még tisztelt miniszter uraknak, államtitkár uraknak és államtitkár-helyettes uraknak, hölgyeknek mondani, hogy most megmutathatják (Sinka István szavaival): Hányan leszünk hûek mindig a hideg, halálos ingig, az utolsó reménységig, ha száz évig, százig, végig. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a középen és jobb oldalon.)