Tartalom Elõzõ Következõ

SZABAD GYÖRGY, az Országgyûlés elnöke: Tisztelt Országgyûlés! Nem fogás a részemrõl, õszintén hálás vagyok Fodor Istvánnak, hogy ezt a felszólalást elmondta, ilyen formában kérdést intézett hozzám, így módomban van nyilatkozni négy kérdésben is. Az elsõ a formalitást érinti: miért nem adtam meg tegnap a szót? A másik: érinti-e kezdeményezõ szándékom bejelentése a lezajlott eseményeket? Harmadszor: mi a szándékom tényleges tartalma? Negyedszer: milyen módon kívánom ezt érvényesíteni? Az elsõt illetõen: a lezajlott vitát én zárszavammal lezártnak nyilvánítottam. Valóban megjelent a monitoron - én legalábbis akkor láttam meg -, a belügyminiszter úr válasza után, az én zárszavam elmondása közben Fodor István neve. Én azonban zárszót mondtam, és úgy gondoltam, hogy ha zárszóm után bármilyen, ehhez kapcsolódó kérdésben vitát nyitok, akkor ez a vita továbbgyûrûzését vonja maga után, konfliktusba kerül felszólalásom zárszó jellegével. Errõl ennyit. A második kérdés. Már az egyik mai lapban elnöki manõverrõl beszélt egy általam nem ismert újságírónõ. Kérem, szó sincs elnöki manõverrõl, és szó sincs annak az aggodalomnak az indokoltságáról, amit Fodor István mondott. Én nem a múltat illetõen kívántam és kívánok az Alkotmánybíróságtól állásfoglalást. Természetesen, a múltat illetõen egy politikai konfliktus lezárását megpecsételõ megegyezést semmilyen módon, sem magam, sem az Országgyûlés helyett vagy nevében megkérdõjelezni nem kívánok. Semmi olyan akciót nem kívánok indítani, ami ilyen megkérdõjelezést a múltat illetõen elõmozdíthat. Azt hiszem, ez félreérthetetlen. Nem a megegyezés ellen, nem a megegyezés hatályossága ellen, az elhangzott kormánynyilatkozatok megkérdõjelezése végett mondtam, amit mondtam. Amit én mondtam, a vitában megnyilatkozók hangsúlykülönbségeitõl is ösztönzötten, az a gondom volt, hogy Alkotmányunk, illetve a gyülekezési törvényünk rendkívül sommásan fogalmaz. A jogos politikai tiltakozás - szeretném hangsúlyozni: a jogos politikai tiltakozás - résztvevõje, és a jogos politikai tiltakozási formák alkalmazója jogbizonytalanságban lehet pillanatnyilag a tekintetben, hogy mikor lépi át az Alkotmányban, illetve a törvényben megvont határokat. Ugyanígy, a törvény megtartatására kötelezettek számára sem egyértelmû minden határ megvonása - én legalábbis, a jogszabályokat illetõen, ezt így találtam. Éppen ezért egy jogállamban mindkét fél számára teljesen egyértelmûnek kell lenni, és nem szabad csak alkalmi politikai mérlegelésnek alávetni azt a kérdést, hogy a jogok és kötelességek határa hol húzódik. Lehet, hogy tisztelt képviselõtársaim, lehet, hogy maga az Alkotmánybíróság is egyértelmûnek találhatja a jelenleg fennálló helyzetet. Én a válság idején nem éreztem ezt az egyértelmûséget. Indokoltnak tartottam tehát tegnap, és indokoltnak tartom ma, hogy az Alkotmánybíróság - amelyik nem csak jelentkezõ konfliktus esetén, hanem aggály felmerülése esetén is olyan szerv, amely indokolatlan élhet alkotmány- illetve törvényértelmezéssel a tekintetben: egyértelmûek-e és csak politikailag értelmezendõk-e a jogszabályok - vállalkozik-e mint hivatott testület erre. Hiszen nem utolsósorban ezért állította fel ez az Országgyûlés, pontosabban, már tett megfelelõ lépéseket jogelõdje is az Alkotmánybíróság felállítására, a múlt évi politikai megegyezés értelmében. Tehát, az Alkotmánybíróság lát-e indokot akár arra, hogy értelmezze a fennálló jogszabályokat, netán lehetséges konfliktusaikat, akár lát-e indokot arra, hogy az Országgyûlés kiegészítéssel éljen, ami a kételyeket eloszlathatja. Nem tartom szerencsésnek, hogy az utcán kelljen vitatkozni arról, kinek milyen direkt lépésre van joga vagy nincs joga. Megítélésem szerint tehát egyértelmûvé kell tenni a jogszabályok tényleges tartalmát, vagy ha azok nem eléggé egyértelmûek, akkor ki kell egészíteni õket. (Közbeszólás a jobb oldalról: Helyes!) Ez a tartalmi vonatkozás. Semmiféle jogkorlátozó szándék ebben nincs. És ha valaki ilyet tulajdonít felszólalásomnak, az vagy a felszólalás hibája, vagy egy törekvés arra, hogy olyat adjanak hozzá gondolataimhoz és szavaimhoz, amiket - legalábbis szándékom szerint - nem kívántak tartalmazni. Jogértelmezésre azonban egy jogállamban, igenis, szükség van - nem is ritkán. Úgy érzem, ennek a konfliktusnak ez az egyik félreérthetetlen tanulsága. Ki kérheti a jogértelmezést, pontosabban az Alkotmánybíróság állásfoglalását? Fodor István nagyon precízen felsorolt jónéhány lehetõséget. Nyilvánvaló, hogy nekem - õ mondotta, hogy hányféle formában -, van lehetõségem az Alkotmánybírósághoz fordulni. Amikor én az Országgyûlés elnöki székébõl a zárszót mondottam, elnökként mondtam, amit mondtam. Nem szóltam arról, hogy milyen utat kívánok választani. Amiatt nem szóltam, mert nem álltak rendelkezésemre azok a jogforrások, amelyek pontosan eligazítottak volna. De az, hogy nekem lehetõségem van kezdeményezni (zaj) - kérem a meghallgatásomat - , hogy nekem lehetõségem van ilyet kezdeményezni, az a Fodor István által elsoroltak folytán is teljesen nyilvánvaló volt. Most hozzá szeretném tenni, hogy természetesen az utat a fennálló törvények szerint fogom megkeresni. Ezek pedig a Fodor István által felsoroltak mellett tartalmazzák azt a lehetõséget, hogy én kezdeményezõleg lépjek fel az Országgyûlésen belül a tekintetben, hogy az Országgyûlés vagy annak valamelyik illetékes szerve forduljon az Alkotmánybírósághoz. Magyarán mondva, és még egyszer összefoglalva válaszom lényegét: a lezajlottakat és annak egyezménnyel lezárult tényeit semmi módon megkérdõjelezni nem kívántam. Másodszor: arra kívánom kérni a megfelelõ úton az Alkotmánybíróságot, hogy nyilvánítson véleményt, van-e szükség alkotmányértelmezésre, van-e szükség esetleg kiegészítõ jogszabályalkotásra? Harmadszor: sem szándékomban, sem nyilatkozatomban, sem mostani, nem zárszóként rögtönzött, hanem Fodor István által számomra lehetõvé tett kitûnõ alkalommal élve jelzem: semmiféle törvénysértõ úton ezt nem kívánom lefolytatni, hanem a fennálló jogszabályok legpontosabb érvényesítésével! Köszönöm. (Taps.)

Homepage