DR. FODOR ISTVÁN (független): Tisztelt Országgyûlés! Elnök Úr! Képviselõtársaim! Az az intézkedés, amely az elmúlt több mint 72 órában válságos helyzetet váltott ki az országban, kormányzati hatáskörbe tartozó intézkedés volt, és így annak módosítása, tehát ezzel együtt a helyzet megoldásának a kulcsa is a Kormány kezében volt. Ám a független képviselõk azt is természetes dolognak tartják, hogy - visszaállva a rendes kerékvágásba - az Országgyûlés politikai vitát folytat az események tanulságairól. Ez ebben a helyzetben nem kizárólag maguknak a Parlamentben mandátummal rendelkezõ politikai pártoknak igénye, hanem a higgadt, érzelmektõl és szenvedélyektõl mentes értékelést elvárja tõlünk az ország politizáló és nem politizáló közvéleménye egyaránt. Van is tanulság bõven; úgy gondolom, mindenki számára. Feltételeznünk kell az események minden szereplõjérõl, hogy ezeket a tanulságokat saját maga le is vonja. Az elõttem szóló frakcióvezetõ képviselõtársaim nagyjából rá is mutattak azokra a szakmai, magatartás- és mentalitásbeli hibákra, amelyek kiküszöbölése esetén megkímélhettük volna magunkat a mögöttünk lévõ napok eseményeitõl. Nem azért nem kívánok elmélyedni a történtek politikai elemzésében, mert a független képviselõknek nincs nagyon is határozott álláspontja vagy akár minõsítése is, és nem azért mellõzöm ezek ismertetését, mert el akarom kerülni az ismétléseket. Nagyon határozott szándékkal egyetlen dologra kívánom felhívni képviselõtársaim és a Kormány figyelmét. Az ország jövõ évi költségvetésének elõkészítése során az ez évi - és önmagában is sok feszültséget, a gazdaság mûködõképességének és a társadalom tûrõképességének a határát eddig is sok esetben próbára tevõ elemet tartalmazó - költségvetéssel szemben az üzemanyagár-emelés hatását többszörösen felülmúló hiány eltüntetésének módját kell megtalálni. Nem vitás, hogy ez a körülmény az eddigieknél jóval több vitás kérdést és feszültséget hordoz magában, így annak elfogadtatása - nem elsõsorban a Parlamenttel, hanem a társadalommal, az érintettekkel, tehát az egész lakossággal - rendkívül széles körû érdekegyeztetést, az eddigiekhez képest egy teljesen más típusú kommunikációt feltételez. Az elmúlt 72 óra legfõbb tanulsága mindenki számára az kell hogy legyen, hogy társadalmunkban ma nincs olyan politikai erõ, amely egymaga elegendõ politikai tõkével, hitellel rendelkezne ahhoz, hogy hatalmi pozícióból meghozott intézkedésekkel kormányozzon. Az elõttünk álló feladatok megoldásának egyetlen útja valamennyi, a gazdaságot, a társadalom életszínvonalát és szociális helyzetét érintõ kérdésben a lehetõ legszélesebb körû társadalmi konszenzus megtalálása. A Parlamentnek elöl kell járnia ebben - ha úgy tetszik, példát kell mutatnia - és a jövõben minden erejét ezeknek a feladatoknak a megoldására kell koncentrálnia. Ettõl a szándéktõl vezérelve a független képviselõk a tanulságok levonását - mindenki felelõsségérzetében bízva - a résztvevõkre bízzák. Ez azt jelenti, hogy minden politikai erõnek önkritikusan át kell tekintenie, hogy az elmúlt hónapokban, napokban hol és miben hibázott. Ebben lehet is, és kell is vitatkozni. De abban nem lehet vita, hogy ilyen hibákat még egyszer nem szabad elkövetni. Ez nagyon fontos. Emellett el kell kezdeni egy érdemi munkát, mert így is késésben vagyunk. Ezért a független képviselõk kifejezik azt a szándékukat, hogy a továbbiakban minden figyelmüket olyan gazdasági törvények meghozatalára fordítják, amelyek mögött a társadalom legszélesebb rétegeinek legalábbis a megértése húzódik. Meggyõzõdésem, ha õszintén beszélünk az emberekkel, akkor ezt a megértést birtokolni fogjuk. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)