DR. PETÕ IVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most már talán valamennyien egyetértünk abban, hogy Magyarországon a múlt héten nem valamiféle benzinárválság zajlott le, hanem nyílt politikai válság. A szabad demokraták nagy megkönnyebbüléssel vették tudomásul, hogy az események kimenetele végül is a tárgyalóasztalnál dõlt el. Örülünk annak, hogy nem került sor karhatalmi erõszak alkalmazására; örülünk annak, hogy a tiltakozó megmozdulás résztvevõi mindvégig megõrizték fellépésük békés jellegét, és örülünk a megegyezésnek is. De ne higgyük, hogy ezzel a politikai válságnak is vége van. Magyarország immár nem ugyanaz az ország, amelyik a múlt hét elõtt volt. Itt évtizedeken át soha nem fordult elõ, hogy a Kormány megszorító intézkedéseire tömeges utcai tiltakozás legyen a válasz. Most ez megtörtént, és a következményekkel szembe kell nézni. Az áremelés népszerûtlen dolog, ezt valamenynyien tudjuk. Ennyi azonban még nem elegendõ ahhoz, hogy országszerte úttorlaszokat emeljenek, ahhoz még más is kell. Végsõ elkeseredés és a Kormány szavahihetõségébe vetett bizalom megrendülése! A társadalom sok áldozatot elvisel, ha hisz benne, hogy a terhek vállalása elkerülhetetlen ugyan, de bármily fájdalmas is, értelme van. Ez a hit ingott meg a parlamenti választások utáni hónapokban, majd omlott össze a benzináremelés bejelentésekor, és ezért a Kormányt rendkívüli felelõsség terheli. A mostani súlyos politikai megrázkódtatás kellett ahhoz, hogy a miniszterelnök úr utólag teljes egyértelmûséggel beszéljen arról, amit már azt az országgyûlési választások idején, de legkésõbb a Kormány megalakulásakor el kellett volna, hogy mondjon. A Kormány még a helyhatósági választások két fordulója között is úgy tett, mintha az ország mozgósítható tartalékokkal rendelkezne, és különféle nehezen teljesíthetõ ígéretekkel is élt. Ugyanez idõ tájt a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára kétségbe vonta a Gazdaságkutató Intézet mérsékelten borúlátó jóslatait, és minden illetékes tagadta tulajdonképpen, hogy ok lenne a benzin árának közeli felemelésére. Amikor azután a hosszas halogatás miatt már drasztikussá váló áremelést mégis elhatározták, a Kormány úgy járt el, mintha szokványos lépésrõl lenne szó. Nem számolt vele, hogy a köznyugalmat próbára tevõ intézkedést hoz, melyrõl elõzetesen tanácskozni kellene az érdekvédelmi szervekkel és az ellenzéki pártokkal, miként az szokás a demokráciákban. Szemlátomást teljesen készületlenül érte, hogy az áremeléssel "kiütött" taxisok országos kiterjedésû, szervezett tiltakozó megmozdulást képesek elindítani. De megelõzhetõ lett volna a politikai válság elmélyítése akkor is, ha a Kormány azonnal felismeri, hogy mi történt és hogy mi várható. Ehelyett kezdetben kizárólag azt firtatta, hogy a blokád szervezõdése során nem tartották meg a törvény elõírásait, és ebbõl arra következtetett, hogy a konfliktust nem tárgyalóasztalnál, hanem esetleg karhatalmi eszközökkel kell megszüntetni. Pénteken délelõtt a belügyminiszter úr még a határidõt is megjelölte, amely után a Kormány felszámolta volna a blokádot. Ezekben az órákban jelentette be az SZDSZ, hogy az erõszak fenyegetésével szemben támogatja a békés tiltakozó mozgalmat. (Derültség a jobb oldalon.) Ugyanebben a nyilatkozatunkban világosan megmondtuk, hogy csakis tárgyalásos megoldást tartunk lehetségesnek. Kétségtelen, hogy a megmozdulás kezdeményezõi figyelmen kívül hagyták a törvényes elõírásokat. Kétségtelen, hogy a Kormány dolga betartani és betartatni a törvényt. Azonban tudomásul kell vennünk, hogy az úttorlasz-állítók végsõ kétségbeesésükben cselekedtek, és elkeseredésükben a társadalom igen nagy részt osztozott. Számolni kell azzal, hogy az érdekvédelmi struktúrák kezdetlegessége miatt a hátrányokkal sújtott rétegek olykor bizony csak úgy hozhatják magukat tárgyalási helyzetbe, ha elõbb a nyomásgyakorlás szélsõséges eszközéhez folyamodnak, bármennyire is elfogadhatatlan ez normális körülmények között. Végezetül: abból kellett volna kiindulni, hogy amikor egy tiltakozó megmozdulás az egész országra kiterjedõ mozgalommá dagad, akkor demokratikus kormánynak mindenképpen a békés, tárgyalásos kibontakozás útját kell keresnie. A Kormány egynémely tagja, a vezetõ kormánypárt egynémely politikusa ellenben nagy energiával próbálta elhitetni - és sajnos nem kizárt, hogy maga is hitte -, hogy törpe minoritás áll vele szemben, sõt politikai bujtogatókat is látni vélt. Hosszú ideig a tárgyalást is csak idõhúzásra, a polgári engedetlenségi mozgalom és a lakosság kifárasztására használta. Két napig arról tudósított a rádió és televízió, hogy a Kormány képviselõi meg-megszakadó tárgyalásokat folytatnak a tiltakozók képviselõivel. A második nap végén azonban a Kormány egyik tagja a meglepett nyilvánosság tudomására hozta, hogy a Kormányt képviselõ tárgyalófelek nem is rendelkeznek valódi felhatalmazással. Ilyen módon fajult a konfliktus heveny politikai válsággá. A végül mégiscsak létrejött megállapodás csupán a tüneteket számolta fel. A következõ hónapokban ennek az országnak egy sor további, rendkívül súlyos szükségintézkedést kell még elviselnie. Hogy a gazdaság és a demokratikus rend ne omoljon össze, a társadalom és a Kormány között egyetértésnek kell lennie abban, hogy ezek az intézkedések elkerülhetetlenek, és vállalásuk nem céltalan. A társadalomnak vissza kell nyernie a hitet, hogy a Kormány igazat mond, lépései kiszámíthatóak, és a gazdasági kibontakozást szolgálják. Ez a Kormány az elsõ, valóban súlyos intézkedésének meghozatalakor nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy a gazdasági stabilitás terheit elfogadtassa az ország népével. Nem tudta meggyõzni a társadalmat arról, hogy döntései megfontoltak, és képes kitartani mellettük, ugyanakkor indokolatlan magabiztossága abban is megakadályozta, hogy idejekorán engedjen. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Képviselõház! Az SZDSZ a Parlamentben kisebbségi párt. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy mi mondjuk meg, milyen összetételû kormányunk legyen. Mi csak anynyit állapíthatunk meg: ahhoz, hogy Magyarország újabb politikai megrázkódtatások nélkül valósítsa meg gazdaságának kiegyensúlyozását, olyan kormányra van szüksége, amelynek a nép elhiszi, hogy amit tesz, még ha fájdalmas is, okvetlenül meg kell tennie, és hogy nem titkolja el, ha fájdalmat okozó lépésekre kényszerül. Úgy gondoljuk, hogy a történteknek további tanulságai is vannak. A politikai erõknek mindent meg kell tenniük az érdekegyeztetési struktúrák kiépítéséért és megszilárdításáért. Szeretnénk, ha a munkavállalók és a vállalkozók is arra a belátásra jutnának, hogy erõs, alulról építkezõ érdekvédelmi szervezetekre van szükségük, ha tárgyalóféllé kívánnak válni, ha nem akarják - már pedig meggyõzõdésünk szerint ezt senki nem tartja kívánatosnak -, hogy minden érdekkonfliktus során barikádok emelésével legyenek csak képesek tárgyalási helyzetbe hozni magukat. Tekintsük a tegnapi éjszakán született megállapodást nem csupán egy drámai feszültség feloldásának, hanem ígéretes kezdetnek! Tegyünk meg mindent azért, hogy a legközelebbi társadalmi érdekkonfliktus kezelése ott kezdõdhessék, ahol a mostani - egy valamennyiünk számára megrázó összetûzés után - végzõdött. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban és középen.)