Tartalom Elõzõ Következõ

DR. HORVÁTH BALÁZS belügyminiszter: Köztársasági Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ország az elmúlt három napban nehéz megpróbáltatásokon ment keresztül. Köszönet az ország lakosságának, hogy mindezt türelmesen viselte, fegyelmezettségét megõrizte, és köszönet mindazoknak, akik hivatásukat e nehéz körülmények között is ellátták. A Kormány kompromisszumkészségével most is kifejezte, hogy szigorúan tartja magát a jogállamisághoz és a törvényességhez. Ugyanakkor határozottan leszögezi, hogy ezt a társadalom minden csoportjától és szervezõdésétõl elvárja. Az érdekegyeztetõ tanács vasárnapi, egész napos tárgyalásának eredményeként olyan megállapodás született, amelyben mind a munkavállalók, mind a munkaadók képviselõi elfogadták a Kormány liberalizációs programja egyik kulcselemének, az energiaárak piaci alapokra történõ helyezésének koncepcióját. Egyidejûleg a Kormány elfogadta a szükséges törvények megalkotásáig a korábban megemelt árak ideiglenes mérséklését. A Kormány elégedett azzal, hogy a konfliktus feloldása érdekében mind a munkavállalói, mind a munkáltatói szervezetek egy asztalhoz ülve, egymással együttmûködve partnerként tudták az érdekeket képviselni, egymás legitimitását nem kétségbe vonva, ami a továbbiakban megkönnyíti a Parlament és a Kormány munkáját, és együttmûködését az érdekképviseletekkel. A megállapodás eredményeként az országban helyreállt a törvényes rend, és a nyugodt munkavégzés feltételei újból biztosítva vannak. A Kormány tudatában van annak, hogy jobb elõkészítéssel, hathatósabb tájékoztatással csökkenthette volna a konfliktus mélységét. Az elmúlt 40 év súlyos örökségének az is része, hogy társadalmunk nincs felkészülve a reánk váró súlyos megpróbáltatásokra és az ebbõl származó konfliktusok megelõzésére és kezelésére. Mindezek következtében olyan mértékû demonstrációk robbantak ki, amelyek felidézték a társadalmi összeütközések közvetlen veszélyét. A lezajlott események károkat okoztak az ország gazdaságának, és veszélyeztették az ország eddigi kedvezõ nemzetközi megítélését. Ezért a Kormány - annak ellenére, hogy maga mögött támogatást érzett - nem kívánt erõszakot alkalmazni, mert tudatában volt annak, hogy az országnak csak egy konszenzuson alapuló megoldás adhatja meg a feltétlenül szükséges stabilitást. A Kormány le fogja vonni a tanulságokat, és az Országgyûlés pártjaival, az önkormányzatokkal és az Érdekegyeztetõ Tanáccsal együttmûködve kívánja az ország elõtt álló súlyos feladatokat megoldani. Ugyanis ez csak közmegegyezéssel képzelhetõ el. Mindezek alapján és figyelembe véve az Érdekegyeztetõ Tanács tegnapi ülésén megszületett megállapodást, a Kormány kéri a tisztelt Házat, hogy a liberalizáláshoz szükséges törvénymódosítást sürgõsséggel tárgyalja meg, és a lehetõ legrövidebb idõn belül, a többletmunkát is vállalva, fogadja el. Ezt beterjesztettük. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

Homepage