TartalomElõzõKövetkezõ

DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök (Az emelvényre menet taps köszönti.) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Honfitársaim! Nehéz órákat, nehéz heteket, nehéz éveket élt át a nemzet akkor, amikor 1956. október 23-ának napja virradt reánk.Ugyanilyen napsütés, ugyanilyen idõjárás uralta az országot. Iszonyatos terhek, iszonyatos megpróbáltatások, népünk ezreinek, százezreinek börtöne, deportálása, hadifogsága, a zsarnokság fájdalma uralta az országot. S ekkor hetek, hónapok alatt valami megmozdult mindenkiben, s érezte mindenki azon a reggelen, azok is, akik esetleg nem tudták, hogy mi történt az elõzõ éjszaka, és azok is, akik még nem vettek részt mindazokban az eseményekben, amelyeket elõtte átéltünk. Azt hiszem, október 23-ára emlékezni azt jelenti, hogy nemzeti mitológiánk egy fejezetét, egy idõszakát kell újra megfogalmaznunk. A népek történetének vannak mélyen elemzett, mélyen átélt, kegyetlen tanulságokat tartalmazó racionális konzekvenciái. De kell, hogy legyenek a mitológia tárgykörébe tartozó, mitológiaként õrzött, átélt eseményei. Ha nincsenek mitológiák, ha nincs mitológia, akkor nincs lelki közösség. Az Amerikai Egyesült Államoknak csak 200 év a nemzeti története, de nemzeti mitológiájának része a Függetlenségi Háború és az egymást marcangoló és az egymást irtó polgárháború. Nekünk a mitológiánk része számos szabadságharcunk, számos szabadságküzdelmünk. A mitológiák éltetik a nemzetet, a mitológiák, akár a Rákóczi szabadságharc, akár 1848-49, akár 1956 a nemzet lelkiségének, a nemzet hitének, akaratának egy történeti képbe való megõrzése és összegyûjtése. 1956 egyenrangú fejezete lett nemzeti mitológiánknak akkor is, ha rövidebb idõszakot ölel át, de történelmi jelentõségében nem kisebbet, mint a megidézett hosszabb események. Talán a történelem akcelerációja teszi, hogy rövidebb idõ alatt is olyan események és olyan harcok részesei emlékezetünknek, amelyek ugyanannyit jelenthetnek. Éppen ezért ahogy a mitológiában azok is részt vehetnek, akik nem voltak közvetlen részesei, ahogy múltunkat vállalhatják azok is, akik akkor még nem voltak a nemzet részei, hiszen a mai magyarság vállalhatja - függetlenül attól, hogy õsei késõbb érkeztek a hazába - Szent Istvánt, vállalhatja Mohácsot, vállalhatja Rákóczit és vállalhatja 48-at. 1956-ot is örök idõkre vállalhatja mindenki, mert a nemzeti mitológia tisztító, lelkesítõ idõszakát jelenti. Ennek a lelkiségnek a kifejezése, egyben 1956 különleges moralitásnak is a forrása. Akik átélték, tudják, nemcsak a mártíromság, amelyik mindig, minden új hitnek, új erõnek a legnagyobb adománya, hiszen mártírokra építhet erkölcsiségében a legtöbbet egy nemzet, ahogy mártírokra szüksége van minden új hitnek is. Nekünk tragikusan megadatott, hogy új hitekhez, új erõforrásokhoz mártírjaink adattak. Róluk kell mindig elsõsorban emlékeznünk és emlékezni a milliókról. De a moralitásnak, ennek a hatalmas erkölcsi forrásnak egy egész nép vált részesévé akkor, amikor egy rabló korszak után - amikor erkölcsi romlás, tolvajlások után, amikor az állami tolvajlás mentesítette a tolvajlás erkölcsi elítélését - szinte egyik napról a másikra egy egész ország vált erkölcsössé. Törött kirakatok, utcára kirakott pénzesládák maradhattak õrizetlenül, és senki nem nyúlt hozzá. Ez az a különös nagy erõ, amire mindnyájunknak emlékeznünk kell, hogy egy nemzet képes egyik pillanatról a másikra megtisztulni, és minden egyes ember kívánja ezt a tisztulást. Ez akkor is nagy közös erõ és emlékezet kell maradjon, ha utána újra mentesítette önmagát és egymást a tolvajlás. De 1956 nemcsak nemzeti mitológia, nemcsak nemzeti etikánk forrása, hanem világtörténelmi jelentõségû esemény. Amelyiket nekünk, magyaroknak érdemes és büszkén vallhatjuk meg a világ elõtt, mert ettõl nem leszünk sem nacionalisták, sem önhitûek, hungarocentrikusak. De felmérhetjük azt, hogy 1956-ban a magyarság ezzel a küzdelemmel léket ütött egy zsarnokság hajóján, amelyiket ugyan be lehetett tömni, és vízen tudott maradni, de ezt a léket soha többé nem tudták igazán megfoltozni. 1956 világtörténelmi jelentõségû azért, mert addig voltak küzdelmek, voltak harcok, voltak tüntetések, de egy ország, méghozzá törvényes kormányával, törvényes miniszterelnökével együttesen lépett fel az akkori szovjet hatalommal szemben, azzal a legnagyobb világhatalommal szemben, amelyik akkor meghatározta a térséget és világunkat, és amelyikkel az egész nyugati világnak kellett szembefordulnia és hídfõállást építenie. Ennek a világtörténelmi jelentõségû eseménynek, amelyet akkor is úgy éreztünk - a bukás napjaiban is, november 4-e után, hogy most elbukunk -, hogy el kell jönnie az idõnek, amikor e bukás történelmi távlatban meg fog valósulni. És legyünk büszkék arra, hogy ezt a történelmi fordulatot, amelyik be fog kerülni, ha meg fogják írni azt a bizonyos drapp színû bolsevik párt történetét újra, igaz módon megírják, akkor benne lesz, hogy 1956 fordulópontot jelentett a történelemben, úgy, ahogy a 48-as forradalmak és más levert forradalmak is útjelzõi voltak az új korszakoknak. Történelmi jelentõségû abban is 1956, hogy többé nem lehetett az akkori szovjet politikával, nem lehetett a sztálini, Sztálin utáni kommunista pártokkal európai országban többé úgy együttmûködni, hogy el ne veszítsék szellemóriásainak szövetségét, továbbá nem lehetett Nyugat-Európában baloldali értelmiséginek lenni úgy, hogy együttmûködik egy szovjet típusú kommunista párttal. Ott született meg valahol az, ami késõbb euro-kommunizmusként divatba jött. És azok a baloldali értelmiségiek - Sartre és mások -, akik a fasizmus elleni küzdelemben szövetséget találtak vagy szövetséget éreztek kommunista mozgalmakkal, többé ezt nem tehették, mert 1956 Európa és a világ számára vízválasztóvá vált tisztesség és csalárdság, demokrácia és diktatúra között. (Nagy taps a jobb oldalon és középen, gyér taps a bal oldalról.) Erre is emlékeznünk kell. Ma, amikor az ország nehéz óráit éli meg, amikor Magyarországot nemcsak az öröksége sújtja, hanem új csapások, új fájdalmak, új keserûségek, sokszor egy közönyteremtõ csalódottság, akkor is emlékeznünk kell 1956-ra. És 1956, amely mitológia - mert erõt ad, eszmét ad, erkölcsöt ad -, egyben történelmi tanulság, racionális elemzés tárgya is. És nyugodtan elmondhatjuk, hogy forradalmunk, amely most békésen megy végbe, nem bukott el két hét után, és nem bukott el másfél év után sem. Bízunk benne, hogy most sikerül. De ha elemezzük, ha emlékezünk, akik ismerik a történelmet, tudják, hogy 1848-49 nemzeti mitológiájának hõsei között is, az óriások között is mily feszültségek, mily ellentétek húzódtak. Akik olvasták a visszaemlékezéseket, hogy mily kicsinyes vádaskodások hangzottak el egymás ellen, és akik 1956-ban tudnak emlékezni a gyönyörû, a szép mellett arra, hogy az ellentétek mily csírái éltek akkor is közöttünk, és akik olvassák a visszaemlékezéseket, a kétségeket és a támadásokat, azok valóban tudják azt, hogy milyen sokszínû, milyen ellentétek bölcsõje lett volna gyönyörû forradalmunk és szabadságharcunk, ha nem veretik le. Mert a leveretés megóvja a mitológiát - bármily tragikus is. Nekünk most az a dolgunk, hogy a mitológia erejével és hitével, a múltbeli tanulságok racionális elemzésével érezzük jelenünkben azt, hogy a közöttünk feszülõ ellentétek, a közöttünk meglévõ indulatok ellenére alapvetõ kérdésekben egy nagy nemzeti egységnek kell érvényesülnie, és ez az ellentétek olyan feloldásaként kell, hogy jelentkezzék, amely nem érintheti parlamentarizmusunkat, nem érintheti többpártrendszerünket, nem érintheti azt a demokráciát, amiért együtt küzdöttünk. De kell, hogy meglegyen a technikája, meglegyen a metodikája, és meglegyen az erkölcse ennek az ellentétnek, ennek a versenynek, ennek a szembenállásnak, mert nem engedheti meg magának a nemzet, a nép és a legkevésbé a politikusok, hogy afféle törzsi háború dúljon ebben az országban, és törzsi háborúk erõtlenítsék el akaratunkat az új világ megteremtésében, egy valóságos, mûködõ demokrácia és egy mûködõképes gazdaság megalkotásában. 1956 közös eszmeiségének erre kell bennünket köteleznie: hogy a magyar Országgyûlés, az Országgyûlésnek felelõs kormányzás mindent elkövessen azért, hogy a leggyorsabban megalkossuk azokat a törvényeket, és megteremtsük e súlyos válságból való kilábalás feltételeit. Ezt várja tõlünk az ország, ezt várja tõlünk a világ; és csak így lehet rajtunk segíteni. Hiszem azt, hogy nem élnek önpusztító vágyak e népben, nem élnek bennünk. És ha nem élnek, akkor egy új korszak erõt adó hitével, eszméinkhez hûen, politikai hitvallásunkhoz híven, egymás nézeteit tiszteletben tartva, meg kell kísérelnünk a Kormányban, az Országgyûlésben, az önkormányzatokban együtt dolgozni, és küzdeni az ínség ellen, és küzdeni azért, hogy a közöny bacilusa ne roncsolja szét a népet, a nemzetet. Köszönöm. (Hosszan tartó lelkes taps közepette foglalja el helyét Antall József.)

Homepage