Tartalom Elõzõ Következõ

DR. KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Körösfõi képviselõtársunk valóban egy olyan súlyos problémára hívta fel a figyelmet, amely nem csak Kerepestarcsát és nem csak a Minisztériumot, hanem az ország számos települését is nyomasztja. A problémával a tárca már régóta foglalkozik, azonban lényeges intézkedési lehetõsége e kérdéskörben nem volt, hiszen csak a legutóbbi törvénymódosítás óta, szeptember 15-e óta került a települési hulladék mint témakör a minisztérium témakörébe. Korábban az ÉVM, majd azt követõen a BM volt e tárgyban illetékes. Természetesen a helyi tanácsok, ma már önkormányzatok részvételével együtt. Engedje meg képviselõtársam, hogy elõször általános kérdésekre válaszoljak. A jogi helyzet az, hogy a települési hulladékok elhelyezésérõl a helyi önkormányzat köteles gondoskodni, de csak a hatályos jogszabályoknak megfelelõen, a környezetvédelmi hatóságok elõírásai alapján. Ez azt jelenti, hogy a lerakás csak a jogszabályban elõírt védõtávolság megléte esetén történhet, azon belül csak kivételesen, az érintett lakosság hozzájárulása alapján. A feladat tehát véleményem szerint nem az, hogy sehol ne történjék hulladéklerakás vagy törmeléklerakás bányagödörben, hanem arról kell gondoskodnia együtt a környezetvédelmi szakhatóságnak és az érintett önkormányzatnak, hogy az elõírások betartásával történjék meg a hulladékok lerakása és kezelése, és elsõsorban az önkormányzatok kötelessége annak ellenõrzése és végrehajtása is, és egyben érdeke is. Tájékoztatom a tisztelt Országgyûlést, hogy a minisztériumunk rövidesen egy olyan szakmai tájékoztató anyagot fog eljuttatni valamennyi önkormányzathoz és polgármesterhez, amelyben összefoglaljuk mind a kommunális szilárd, mind a folyékony hulladékokra vonatkozó elõírásokat azzal a céllal, hogy ezzel is segítsük az önkormányzatokat nemcsak a helyes döntésben, hanem a kezelés ellenõrzésében is. A harmadik kérdés, ami a rekultivációval volt kapcsolatos, ez részben tartozik tárcánkhoz, másrészt pedig a bányahatóság révén az Ipari Minisztérium, a földhivatalok révén pedig a Földmûvelésügyi Minisztérium illetékességi hatáskörébe tartozik. A rekultivációt - mint utaltam már rá - a bányatörvény és a földtörvény szabályozza. A rekultiváció végrehajtásának módja minden esetben elõírásra kerül már a bánya megnyitásakor is, és annak a végrehajtását, amennyiben a bánya belterületen van, akkor a helyi önkormányzat, illetve annak építési hatósága; amennyiben külterületen van, a földhivatal köteles ellenõrizni, bevonva természetesen a bányahatóság képviselõit is. A gond akkor szokott keletkezni, amikor olyan kis jelentõségû anyaglelõhelyek rekultivációjáról van szó, amelyhez a jelenlegi szabályozás értelmében nem kell bányahatósági, bányamûszaki hatósági engedély. Ilyen esetben az engedély hiányában a kontroll lehetõsége is korlátozott. Jelzem azt, hogy ez ügyben már megkerestük az érintett minisztériumokat egy olyan jogszabálymódosítás tárgyában, hogy ne legyen kivétel az engedélyezési eljárás alól. Az kétségtelen, hogy az ellenõrzése a rekultivációknak sok esetben elmarad, azonban - mint utaltam már rá - ez esetben saját érdekében a helyi önkormányzatnak kell a szükséges intézkedéseket megtennie, a szankciókat meghoznia. Konkrétan a kerepestarcsai helyzetrõl. Az ottani állapotok valóban tarthatatlanok. A képviselõtársam által említett három hulladéklerakó közül az egyiket a községi tanács kezeli - most már helyi önkormányzat -, és sajnos ez a legkevésbé szakszerû, õrzés, kerítés és ellenõrzés nélküli szeméttelep Kerepestarcsán. A második, már az említett, a Fõvárosi Közterület-Fenntartó Vállalat által üzemeltetett lerakó, a hatóság szerint mintaszerûen van kezelve. Ezzel kapcsolatban gondok tudomásunk szerint nincsenek, sõt a feltöltését információink szerint hitelesített lakossági hozzájárulással kezdték meg. A harmadik lerakót üzemelteti a tsz, és itt vannak gondok az égetéssel. Ezekkel kapcsolatban már több hatósági eljárás is folyt a tsz ellen. A kerepestarcsai helyzetrõl egyébként már szeptemberben lakossági bejelentést is kaptunk, és ennek alapján utasítottuk az illetékes köviziget, hogy vizsgálja ki ezt a problémát és tegye meg a szükséges intézkedéseket. Mint mondtam, szeptemberben jött a bejelentés, az eljárás pillanatnyilag folyik; és remélem, olyan határozat születik, amely az említett problémák megszüntetését garantálni fogja. Egyébként a három terület rekultivációja rövidesen megkezdõdik, hiszen már csak négy hektárnyi terület feltöltése van hátra. Hasznosítás után pihenõpark, illetve erdõ lesz a területen. Ennyit a konkrét ügyrõl, és kérem a képviselõtársamat mindkét téma elfogadására. (Taps.)

Homepage