DR. POHANKOVICS ISTVÁN ipari és kereskedelmi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõház! Tisztelt interpelláló Képviselõ! A Videoton sorsára néhány percben választ adni, és a négy kérdésre teljes részletességgel megfelelni igen tempós és fegyelmezett gondolkodást kíván. A Videoton mai helyzete talán még súlyosabb is annál, amint azt a képviselõ úr kérdése és az elmondottak tartalmazzák. Sajnálatos módon a vállalatot nem csupán a külsõ körülmények romlása, a hadi megrendelések csökkenése és a hazai import liberalizálása sújtotta. Kiütközött az is, hogy a korábbi vállalatvezetés által végrehajtott szervezetfejlesztések kuszának, nehezen áttekinthetõnek minõsíthetõk. Olyan szervezeti viszonyokat hoztak létre, amelyek nem tették lehetõvé a problémák naprakész ismeretét és kezelését, valamint súlyos adósságok halmozódtak fel. A vállalat mûszaki színvonala több ponton úgy ítélhetõ meg, hogy elmaradt a versenytársak szintjétõl. A helyzet súlyossága miatt az ipari és kereskedelmi miniszter legelsõ lépéseinek egyikeként a Videoton nyilvánvaló válságára megoldás keresése céljából egy új felügyelõ bizottságot nevezett ki, amelynek feladata volt a helyzet felmérése, a lehetséges kilábalási utak megkeresése. A Videoton Elektronikai Vállalat akkori vezérigazgatója hamarosan lemondott, megtartotta azonban a Külker Rt.-ben és a VIRT Társaságban az elnök-vezérigazgatói pozícióját. Ahogy azt említette, minden bizonnyal tudja, hogy október meghatározott napján ezekrõl a feladatokról is leköszönt, és átadta az utódnak. Megbízott vezérigazgató vette át a vezetést, aki végül is nem alakított ki olyan válságkezelési megoldást, ami megnyugtatónak tûnt volna a vállalat hatalmas adótartozását, a kapacitások ki nem használásából adódó foglalkoztatási gondokat, a sorbanállást és a rendeléshiányt illetõ kérdésekben. Az is nyilvánvalóvá vált a jövõ szempontjából, hogy a népszerûtlen intézkedések véghezviteléhez a dolgozók, a Videoton dolgozóinak bizalma nem volt meg az adott vezetõk iránt. Két fontos döntést kellett meghozni. Közvetlen minisztériumi irányítás mellett vállalati biztost nevezett ki az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium egy közgazdász személyében, aki - azt hiszem - október 2-i dátummal átvette a feladatot, meghatározott idõre, az átszervezés, átalakítás feladatára. Konkrét feladatai: a további romlási folyamatok megakadályozása, az ellenõrizhetetlenné vált folyamatok mederbe terelése, válságkezelés. A másik fõ feladata, hogy az Állami Vagyonügynökséggel együtt megindítsa a vállalatcsoport átalakítási, privatizálási folyamatát. A folyamat végcélja új külföldi tõkebefektetõk bevonása, külsõ tõkére és külsõ technológiára alapozottan a rendbetétel. Tanácsadó céget Nyugat- Európából kíván igénybe venni a minisztérium, illetve a privatizációs folyamat, a minisztérium által meghatározott feltételek szerint. A feltételek között szerepel a lehetõ legmagasabb foglalkoztatási szint biztosítása, a tõkebevonás és a piacszerzés. Folynak tehát az üzleti tárgyalások, de ezekrõl ma konkrétan többet mondani nem lehet. Maga az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium is tárgyal több nyugat- európai nagy nemzetközi elektronikai vállalat képviselõivel, hiszen a meghirdetett feladatokat nem általánosan, hanem zárt körben kívántuk meghirdetni. Rövid távon a legfontosabb kormányzati teendõk: a jövõbeni hadiipari export kilátásainak tisztázása - ugyanis számottevõ ellentmondások vannak a Varsói Szerzõdés országainak megfogalmazott igényei, és a várható, reális, pénzben is vállalt, ellentételezésekkel vállalt megrendelései között -, az eddig kiépített kapacitások sorsának rendezése ebben a hadiipari ágazatban. Rendezési módozatot kell találni az állammal szembeni tartozásokra, a felvett hitelek sorsának rendezésére. Nyilvánvalóan fel kell készülni a foglalkoztatási feszültségek mérséklésére. A sajtóban megjelent adatokban annak idején megfogalmazódott, hogy a 16 ezer fõs vállalat életében mintegy 30 százalékot lát adott pillanatban a piac, megrendelés, termelés által nem foglalkoztatottnak a vállalatvezetés. Arra is számít a Minisztérium, hogy az átalakuló vállalatcsoport további mûködésében - eltérõ, új szervezeti formák közepette - a vállalkozásra kész videotonos dolgozók is részt tudnak majd venni. Az átfogó válaszban, azt hiszem, megfogalmazódott mind a négy kérdésre némi válasz, a foglalkoztatási célt illetõen, a privatizációs célt illetõen, a piacváltozásban pedig a hadiipari termelést illetõen. Két mondattal visszatérnék még az általános problémára: a válságkezelés klasszikus esetét, az állóeszközök, vagyontárgyak, készletek pénzügyi mobilizálását kell mindenekelõtt szem elõtt tartani, hiszen a több milliárd forintot kitevõ sorban állást nem feltétlenül újabb hitelekkel kell száz százalékban rendezni, amikor az adott vállalat korábbi gazdasági életében megvalósultak olyan állóeszközök, olyan épületek, olyan építmények, amelyek értékükben ma sokkal inkább szolgálnának egy pénzügyi rendbetételi folyamatot, mint a tevékenység képviseletét. (Az elnök csengetéssel jelzi a rendelkezésre álló idõ lejártát.) Köszönöm a válasz elfogadását. Bocsánat, köszönöm a lehetõséget, hogy ilyen hosszan kifejthettem. (Derültség. Taps a jobb oldalról.)