DÉNES JÁNOS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Magyarország a mi országunk, és itt az ifjak számára tizenhatodik életévük betöltéséig tankötelezettséget ír elõ az oktatási törvény. A nevelésnek itt különféle módja és lehetõsége van, különösképpen most, hogy - demokráciánk lévén - a különféle egyházi, felekezeti, községi és állami iskolák mûködnek és mûködni fognak. Azonban a honvédségnek ez a sokszínûsége, mint ilyen, nincs. A honvédségnek a nevelése nem lehet ilyen sokrétû és sokirányú. A honvédség nevelését meg kell határozza az, hogy mi az a nemzeti, társadalmi, politikai akarat, amelyik ennek az országnak a kifejezése. Hát jelen esetben ennek az országnak a politikai akaratát végsõ soron ez a Parlament, ez az Országgyûlés fejezi ki. És ez a Parlament, ez az Országgyûlés 1990. május 2-án vagy 3-án meghozta az 1956. október 23-i forradalmi eseményekre hivatkozva azt az alaptörvényt, hogy 1956. október 23-a forradalom és szabadságharc. Ebben a dátumban már benne is van, hogy jelen esetben a magyar honvédségnek mi a fõ nevelési alapelve. És ebbõl következik az is, hogy miután Magyarországon a hadkötelezettség nem merül ki a sorkötelezettségben - hiszen tartalékos szolgálatra is kötelezhetõk az állampolgárok, sõt a tartalékos szolgálaton túl adott esetben általános hadkötelezettségre is - ebbõl következik, hogy igenis szabályozni kell azt, hogy nem lehet kívánsághangverseny, hogy akarok-é katona lenni, vagy nem akarok-e katona lenni. És itt jutunk el a polgári szolgálathoz és a fegyveres katonai szolgálathoz. Tekintettel arra, hogy olyan évtizedek vannak mögöttünk, amikor a nemzeti és társadalmi nevelés torz módon ment végbe, így nyilvánvalóan nem lehet nagylelkûen közelíteni a fegyvertelen, polgári, illetve a katonai hadkötelezettséghez, hiszen a társadalomnak, a nemzetnek és a hazának arra semmiféle garanciája nincs, hogy az egyedek mennyire önös, szûk, saját érdeket képviselnek. Ezért nem lehet vonzóvá tenni a polgári szolgálatot. De igenis lehetõséget kell adni a polgári szolgálatra annak, akinek olyan lelki, lelkiismereti, meggyõzõdésbeli elkötelezettsége van, hogy számára más út nem járható. Éppen ezért, hogy õ ezt a lehetõséget megkapja, az elsõ vizsgája abból adódik, hogy vállalja az evvel való, önmaga számára elõírt erkölcsi követelményekkel való nagyobb áldozatvállalást. Ez a nagyobb áldozatvállalás elsõsorban abból adódik, hogy nem lehet kedvezõbb helyzetben, mint az, aki vállalta a sorkötelezettsége révén a fegyveres szolgálatot is, és ennek következtében adott esetben - egy éles nemzetközi vagy katonai, hadászati helyzetben - az egészsége, testi épsége, sõt az élete feláldozásának a kockázatát. Tehát miközben a lelkiismereti és emberi jogokat teljesen tiszteletben tartjuk, olyan mércét kell emelni a polgári szolgálatot vállalók számára, hogy az teljes egészében biztosítsa azt, hogy csak valóban ilyen lelkiismereti felépítésû emberek éljenek ezzel a joggal, ezzel a lehetõséggel, sõt kötelezettséggel. Tudniillik mi nem helyezkedhetünk arra az álláspontra, amit Mécs Imre képviselõtársam érintett, hogy külföldi szolgálatot lássunk el, esetleg egészségügyi, lelki tevékenységet folytassanak a polgári szolgálatot teljesítõ magyar hadkötelezett állampolgárok, tegyük föl, a világ valamelyik lepratelepén. Mert nem valószínû, hogy a sok száz milliós Kína a megfelelõ létszámú polgári szolgálatot teljesítõ kínai hadkötelest fogja a lepratelepekre irányítani. (Közbeszólás balról: Mirõl beszél?) Tehát én inkább azt szorgalmaznám, hogy aki a polgári szolgálatot vállalja - és valamivel hosszabb idõre persze, mint a sorkatonai fegyveres szolgálat -, ne is mehessen külföldre, amíg a polgári szolgálat ideje le nem jár. Ugyanis rendkívül kényelmes volna katonáskodni címszó alatt polgári szolgálatként és valami elitista módon, összeköttetések révén külföldön tölteni le ezt az idõt. (Zúgolódás a bal oldalon.) A másik: a közvetlen katonaidõ a 18, illetve 12 hónapot teljesítõ fegyveres, jelenleg szolgáló sorkatonák esetében. Elõször is: a tárca, a honvédelmi miniszter úr a javaslatában igen elfogadható engedményekre következtetõ és a szavazást elõsegítõ javaslatot tett a mai legelsõ felszólalásában. A magam részérõl azt tudom elmondani, hogy én akkor voltam katona, mikor Farkas Mihály vezényelte a néphadsereget. A fiam pedig most katona, amikor Für Lajos a honvédelmi miniszter. Ami engem ért szörnyûségként Farkas Mihály kezébõl-szájából, annak a fordítottja jut most a fiamnak. Rólunk lehúzták a magyar jelvényeket, kaptunk vörös csillagot, pilotkát, pufajkát, usankát, sunka-nadrágot, scsít reggelire, és 36 hónapig voltam katona! És a legelkeseredettebb embereket nem a börtönben találtam, hanem azok között a katonatársaim között, akik 42 hónapig voltak katonák, mert '50 májusában vonultak be és májusban, amikor letelt a 36 hónap, nem volt számukra leszerelés. A fiam most visszakapja emberi, katonai méltóságát a hadseregben; fiam most azt játssza visszafelé pozitív irányban, ami velem szemben hazaáruló irányban és embertelen módon lejátszódott. Különben is el kell, hogy mondjam azt, hogy nagyon részletkérdésekrõl beszélgetünk most, hiszen csak az 1976-os törvény módosításáról van szó, és átmeneti idõszakról van szó. És az Alkotmány megszületésével új honvédelmi törvény is kell, hogy megszülessék. Én tehát ennek alapján azt javaslom, hogy szép lassan zárjuk le a részletes vitát is, hiszen egy átmeneti idõszakról van szó; az Országgyûlésre, a Parlamentre vár, hogy megalkossa majd mielõbb az új honvédelmi törvényt. Addig pediglen - azt hiszem - lesz annyi emberi tartás és méltóság egy sorkatonában - beleértve a saját fiamat is -, hogy eme idõszakban, amikor még teljes egészében nem tisztázódott az új szellem a honvédségnél, kellõképpen eleget tudjon tenni annak a kötelezettségének, amivel ennek a népnek, ennek a hazának, ennek az országnak tartozik. A magam részérõl a honvédelmi miniszter úr által beterjesztett, illetve a tárca által beterjesztett törvénymódosítási javaslatot a módosító javaslatok kellõ megfontolása után elfogadásra ajánlom, és kérem, a részletes vitát is mielõbb fejezzük be! (Szórványos taps a jobb oldalról.)