DR. KUTRUCZ KATALIN (MDF): Én Szelényi Zsuzsa módosító indítványához szeretnék hozzászólni, tisztelt képviselõtársaim, de egy mondat erejéig hadd reflektáljak arra, amit Haraszti Miklós mondott. Azt mondta, hogy nem akar lelkiismeretvizsgáló bizottságokat. Én sem. (Taps balközépen.) Azt mondta, hogy ne hozzunk létre ilyen bizottságokat. Ezek a bizottságok az én szerény tudomásom szerint mûködnek. Tehát az egy félreértés, hogy ilyen bizottságot, amelyik valamiféle vizsgálódást végezhet a fegyver nélküli katonai szolgálat, illetve a polgári szolgálat engedélyezése tárgyában - ilyen bizottságot - mi hoznánk létre. Ilyen van. Meg kell mondjam õszintén, hogy nekem nincsenek ismereteim arról, hogy ezek a bizottságok eddig hogyan mûködtek. Tehát nem tudom, hogy jól mûködtek, vagy rosszul. Hogyha Haraszti Miklós azt mondja, hogy rosszul mûködtek ezek a bizottságok, és lelkiismeretet vizsgáltak, amit nem lehet - én ezt készséggel elhiszem neki. De azt is megmondom õszintén, hogy nem tudok állást foglalni pillanatnyilag abban a kérdésben, hogy kiváltható-e valamilyen módon egy ilyen jellegû bizottság? Abban azonban biztos vagyok, hogy ha van, tehát hogyha valaki egyáltalán megnézi, hogy a lelkiismereti okra való hivatkozás igaz-e, akkor ezeknek a bizottságoknak - ha vannak - úgy kell mûködniük, hogy azt nézzék, vannak-e olyan tények, amelyek a lelkiismereti okra való hivatkozást kizárják, és ennyit, nem többet. Tehát ha mûködik ilyen bizottság, akkor egyetlenegy dolgot tehet meg: hogy azt megnézi, van-e olyan tény, amely a lelkiismereti okra hivatkozást kizárja. Ha ilyen tényt nem észlel, akkor ezzel a történet be van fejezve, vagyis az engedélyt a polgári szolgálatra meg kell adni. Az én elképzeléseim szerint az engedélyt csak és kizárólag akkor lehet megtagadni, ha van olyan tény, amely azt bizonyítja, hogy a lelkiismereti okra való hivatkozás hamis. Ennyit - de a lelkiismeretet magát vizsgálni nem lehet. Tehát én úgy gondolom, hogy egyelõre nem tehetünk mást, mint ezeket a már létezõ bizottságokat - ha eddig rosszul mûködtek - megpróbáljuk jól mûködtetni, és elgondolkodunk azon, hogy a jövõre vonatkozóan ezek a bizottságok helyettesíthetõk-e pontosan, tételesen megfogalmazott szabályokkal. Tudniillik az én problémám az: én - büntetõjogász lévén - nagyon szeretném, ha tudnánk olyan jogszabályokat hozni, ahol pontosan, tételesen fel van sorolva minden, és akkor tulajdonképpen nincs is igazán döntési kényszer. Meg kell nézni, hogy adottak-e a feltételek vagy sem - ha adottak, akkor így döntünk; ha nem, akkor úgy döntünk. Sajnos, Szelényi Zsuzsa módosító indítványa egy ilyen döntésre nem alkalmas, sõt még jogszabályellenes is. A következõt tartalmazza ugyanis ez a módosító javaslat: azt mondja, hogy polgári és fegyver nélküli szolgálatra nem kaphat engedélyt, aki fegyveres testületnek tagja. Ez eddig rendben van. A következõ mondat: aki fegyvertartási engedéllyel rendelkezik - ez is nagyon rendben van. A gond csak azzal van, ami utána következik, mert ami utána következik, az semmire sem jó! Utána az van - hadd olvassam -: polgári szolgálatra nem kaphat engedélyt, akit erõszakos bûncselekmény miatt öt éven belül jogerõsen végrehajtható szabadságvesztésre ítéltek. Ezzel a mondattal nekem az a gondom, hogy 12 éve megváltozott a büntetõ törvénykönyv, és azóta a mentesítés hatálya mindenféle jogkövetkezményre kiterjed, kivéve a büntetõjogi jogkövetkezményeket. Itt ma egy nem büntetõjogi jogkövetkezményrõl van szó, és ez a szabály - ha hatályba lép - azt jelentené, hogy a mentesítés hatálya alá esett cselekményhez, illetve az elítéléshez hátrányos jogkövetkezményt fûzne. Én nem akarok itt most errõl a témáról kiselõadást tartani, de kérem, hogy aki kételkedik abban, amit mondok, szíveskedjék megnézni a mentesítésre vonatkozó szabályokat a felnõttkorúaknál és a fiatalkorúaknál is, és azt kell megállapítania ennek a vizsgálata során, hogy számtalan olyan ember nem kaphatna így engedélyt, aki nem köteles számot adni elõzõ elítéltetésérõl, mert mentesítés alá esik. Ez szerintem alapvetõ jogi hiba, amelyet - úgy gondolom - a jövõben majd meg kell próbálnunk közösen kiküszöbölni, de így ez a szabály pusztán ezen okból már nem fogadható el. A másik problémám ezzel kapcsolatban az, hogy erõszakos bûncselekményeket említ, de... - könnyen lehetne változtatni, hogyha büntetett elõéletet tennénk a helyébe -; de további probléma is van ezzel a javaslattal. Ez a további probléma például az, hogy az erõszakos bûncselekmények meglehetõsen nagy massza a büntetõjogon belül és beletartozik például ilyesmi is, hogy hivatalos személy elleni erõszak. Én nagyon remélem, hogy néhány év múlva nem kell ilyet mondanom, hogy hivatalos személy elleni erõszak miatt ítélhettek el olyan embereket - és éppen például végrehajtható szabadságvesztésre - akiknek én lelkiismereti okra hivatkozással igenis engedélyezném a fegyveres szolgálat megtagadását. Tehát ez a szabály - ha így fogadjuk el, akkor - éppen azok közül zárhatna ki - én nem tudom, próbáltam a statisztikáknak utánanézni, de nem sikerült olyan mélységben utánanézni, hogy konkrét adatokat hozzak fel, de -... egészen biztos vagyok benne, és szerintem ebben ellenzéki képviselõtársaim is biztosak lehetnek, hogy itt kerülhetne a szórásba olyan ember, akinek nagyon-nagyon indokolt lenne engedélyezni a polgári szolgálatot, és nem lehetne ezen szabály alapján! De továbbmegyek: minden további nélkül engedélyezni kellene ezen szabály alapján a polgári szolgálatot annak, aki például engedély nélkül tart fegyvert, és elköveti a lõfegyverrel való visszaélés bûncselekményét, pedig ez éppen egy olyan tény, ami hát igazán alkalmat adhat arra a feltételezésre, hogy ha valakinek tiltottan van birtokában lõfegyver, és azzal szórakozik, hogy esténként az erdõben a tilosban lövöldöz, akkor nehezen hivatkozhat arra, hogy õ nagyon nem szeret fegyvert a kezébe venni, de miután ugye, fegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik, engedély nélkül tartja a fegyvert. Hogyha ezt a szabályt életbe léptetnénk, amelyet Szelényi Zsuzsa javasolt+ (közbeszólás: Eddig benne volt a törvényben!)+ igen? - akkor elnézést+ akkor marad csak annyi kifogás, amenynyit eddig mondtam. Azt hiszem, az is elegendõ ahhoz, hogy azt javasoljam a tisztelt Háznak, hogy ezt a módosító indítványt ne fogadja el; és egyúttal azt, hogy gondolkodjunk együtt azon, hogyan lehet ezeket a bizottságokat jól mûködõvé tenni, hogyan lehet azt biztosítani, hogy ne lelkiismeretet vizsgáljanak, hanem azt vizsgálják, vannak-e olyan tények - hangsúlyozom még egyszer -, amelyekbõl egyértelmûen arra a következtetésre lehet jutni, hogy a lelkiismereti okra való hivatkozás hamis, és csak és kizárólag ebben az esetben döntsenek negatívan. Elnézést kérek, sokat beszéltem. Köszönöm figyelmüket.