MILE LAJOS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Néhány itt elhangzott megjegyzésre szeretnék reagálni. Elõször is Mécs Imre tisztelt képviselõtársam néhány kijelentésére. Úgy érzem, hogy az õ hozzászólásában volt egy olyan szembeállítás, amit semmiféleképpen nem szabad elfogadni. Õ kardcsörtetésrõl, handabandázásról beszélt, ennek én egy szelídebb szinonímáját használnám, itt az ország védelmi rendszerének és harckészültségének a biztosításáról beszélnék. Ezzel állította szembe a kulturális kapcsolatok építését, ezzel állította szembe a diplomáciai kapcsolatok bõvítését. A kérdés nem úgy vetõdik föl, hogy vagy biztosítjuk az ország védelmi rendszerét, vagy pedig a diplomáciában tevékenykedünk, hanem ez a kettõ egyszerre is mûködtethetõ: tehát természetesen az ország védelmi képességének biztosítása nem jelenti azt, hogy ez akár a kulturális kapcsolatok vagy a diplomáciai tevékenység rovására történne. Ezt a szembeállítást nagyon hamisnak gondolom. És még egy eszmefuttatása volt, ami engem azért is sértett, mert én is voltam katona. Akit, kérem szépen, a hadseregben fogdába csuknak, az nem biztos, hogy bûnözõ, sõt még az sem biztos, hogy ez bûnözõ hajlamú ember lenne, hiszen más kérdés a fegyelmet megsérteni, vagy ne adj+ Isten, a szolgálati szabályzatot megsérteni a hadseregben, és megint más kérdés esetleg a törvények ellen véteni. Tehát ezt a fajta kijelentést nem tartom helytállónak. Azt viszont, hogy a katonaidõbe bele kellene számítani a fogdában eltöltött idõt egy bizonyos határon túl, megint károsnak gondolom, hiszen akkor a fegyelmezõ hatása ezeknek a büntetéseknek a minimálisra csökkenne. A következõ kérdés Haraszti Miklós képviselõtársam hozzászólásában rejlett számomra. Az valóban igaz - én is abban a hadseregben szolgáltam még, amirõl Ön is beszélt -, hogy ebben a hadseregben egyfajta szembenállás, az ellenzékiségnek egyfajta megtestesülése volt. Valóban bennem is kifejlõdtek olyan gondolatok és érzések, amikor ott kellett szolgálnom, hogy tulajdonképpen én ennek az egésznek nemcsak a légkörével, hanem az eszmei sugallataival sem értek egyet, tehát egyfajta ellenzéki magatartás megfogalmazódhatott azzal a hadsereggel szemben. Amikor ezt a gondolatot tovább vitte Haraszti képviselõtársam, akkor elfelejtette azt hozzátenni, hogy ez a hadsereg legjobb szándékunk szerint már nem az a hadsereg. Tehát tulajdonképpen azt gonolom, hogy ugyanaz a fajta ellenzéki magatartás - most hívjam így -, ami akkor hitelesen fogalmazódott meg a hadseregben, talán most már anakronisztikussá vált, és itt azért ezt a cezurát meg kellene tenni, hogy a szembenállás esetlegesen más tartalmú lehet, mint volt ez, mondjuk, ezelõtt öt évvel. S jóllehet nem vagyok jó nevû alkotmányjogász, de szeretnék hozzászólni ehhez a "fiatal" és "gyermek" problematikához. Pedagógus voltam, tehát bizonyos mértékig megtehetem. Nekem az meg sem fogalmazódott a fejemben, így, ilyen szempontból nem vizsgáltam a kérdést, hogy itt ilyenfajta fogalomtisztázásra lenne szükség, hiszen én azt gondoltam, hogy elég egyszerû ésszel belátható a gyermek és a fiatal közötti különbség, a szóhasználatunk ezt jelzi is. A kisfiamat én csak jópofáskodásból szoktam fiatalembernek nevezni, de azt gondolom, hogy ezen túlmenõen itt egy behatárolt korosztályról van szó, amelynek a nevelésérõl szó esett. Tehát nem hiszem, hogy itt az Alkotmánybírósághoz kellene fordulni azért, hogy ezt a kérdést tisztázza, sõt hozzá lehet tenni esetleg, a sorköteles katonai fiatalok nevelésérõl van szó, és akkor azt hiszem, nincsen több félreértés. Még egypár gondolat ehhez a fránya nevelési kérdéshez. Én azt gondolom, hogy egy hadsereg harckészültségi állapotához a morális mozzanatok is hozzátartoznak. Aki volt katona közöttünk, az nagyon jól tudhatja, hogy milyen az erkölcs, milyen volt az erkölcsi, szellemi tartása annak a hadseregnek, amiben kénytelenek voltunk letölteni a katonaidõnket. Azt is szeretném még hozzátenni, hogy természetesen a hadseregben, úgy gondolom, nem gépeket kellene nevelni. Tehát nem olyan embereket, akik arra specializálódtak, hogy a kezelõszemélyzetet lássák el, tehát hogy gombokat nyomogassanak, vagy masszírozzanak, hanem az egész emberrel kellene valamit kezdeni a hadseregben is. Ehhez természetesen úgy gondolom, hogy egyfajta nevelõmunka is hozzátartozik, oktató-nevelõmunka, tehát komplexen értelmezem a fogalmat, hogyha nem mechanikusan cselekvõ embereket képzelünk el a hadseregben. Abban én semmi veszélyt nem látok, hogyha ennek a nevelésnek esetlegesen az lenne az eredménye egy eszményi állapotban, hogy hazájukat szeretõ, érzékeny, ne adj+ Isten, kulturált, értékekre érzékeny, és hazafiságra is érzékeny emberek kerülnének ki a hadseregbõl. Köszönöm, ennyit szerettem volna. (Taps.)