DR. DEBRECZENI JÓZSEF, a sajtóprivatizációs bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bizottság elnökeként egy olyan ügyben kérek szót, amelyikrõl úgy gondolom, hogy nem csupán a bizottságot érinti, nem csupán a bizottság munkaképességét érinti, hanem az egész Házat - ha úgy tetszik - az egész Ház tekintélyét is. Amint azt Önök tudják, bizottságunk arra kapott nemcsak felhatalmazást, hanem azt tette kötelességévé az országgyûlési határozat, hogy vizsgálja meg a sajtó területén zajló privatizációs folyamatokat, külön megnevezve az országos és a megyei lapok eladását is. Ennek megfelelõen kezdtünk el foglalkozni a megyei lapok eladásával, amelyet az MSZP az ismert pályázata révén bocsátott áruba. Ennek megfelelõen egy levélben kértük az MSZP elnökségétõl a dokumentumokat, amelyeknek alapján nyomon követhetjük ezeket az eladásokat, és fel kell olvasnom a rövid választ, amely érkezett: "Tisztelt Debreczeni Úr! Tisztelettel kérjük, hogy közöljék annak a Magyar Közlönynek a számát, amelyben az a törvény megjelent, ami Önöket a kért gazdasági iratok bekéréséhez feljogosítja. A pályázók ugyanis kérték a pályázatok bizalmas kezelését. Máté László, a Magyar Szocialista Párt pénztárnoka." Válaszképpen a következõ levelet küldtük: "Tisztelt Máté Úr! Szíves kérésének eleget téve ezúton tájékoztatom, hogy a Magyar Köztársaság Országgyûlésének Házszabálya értelmében (idézem): »a hatóságok, hivatalok és intézmények vezetõi, valamint az állampolgárok kötelesek az országgyûlési bizottságok által kívánt adatokat rendelkezésükre bocsátani, illetõleg elõttük vallomást tenni, felvilágosítást adni, nyilatkozatot tenni.« 20. szakasz (2) bekezdés, Magyar Közlöny 1990/26. szám. Kérésemet megismételve üdvözlettel: Debreczeni József stb." A dátum: Budapest, 1990. szeptember 17. Több mint egy hónapja annak, hogy ez a levél elment, és azóta nem kaptunk erre választ. Én nagyon remélem, hogy csupán egy hivatalnok - hogy is mondjam - figyelmetlenségérõl vagy hanyagságáról van szó és nem arról, hogy bárki a Parlament által felállított bizottság kompetenciáját vagy legitimitását kétségbe vonná, különösen nem egy parlamenti párt! Bizottságunk ebben a helyzetben jelenleg mûködésképtelen. Úgy gondolom, hogy ezt a Ház nyilvánossága elé kellett tárnom. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)