Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Délelõtt egyszer már néhány szóban megpróbáltam összefoglalni a tulajdoni kérdést. Többek között hivatkoztam Tardos Mártonnak arra a felhívására, hogy ebben próbáljunk összedolgozni. Most röviden próbáltuk értékelni az elhangzottakat, és azt kell megállapítanunk, hogy Tardos Márton szavai igenis meghallgatásra találtak, és azokat az intenciókat, amelyeket Eörsi Mátyás tervezete eredetileg megfogalmazott, és amelyikhez Horváth József csatlakozott, a Parlament óriási része, legalábbis a felszólalók többsége magáévá tette. Mi ennek rendkívül örülünk, ez azonban felveti azt a kérdést - és éppen ezért többé-kevésbé ügyrendi a felszólalásom -, nem lenne-e célszerûbb, ha a Kormány végiggondolná, hogy az itt kialakult konszenzusból az következik, hogy végsõ soron az az álláspont nyert nagyobb rokonszenvet a Parlament másik oldaláról is, amelyet mi terjesztettünk elõ. És nem lenne-e célszerûbb, ha egy összefüggõ, új törvénytervezetet terjesztene elénk, amelybe ezek a javaslatok már be lennének dolgozva, számolva azzal, hogy a Parlament támogatását ez a koncepció élvezi. Köszönöm szépen. (Taps.)

Homepage