PALOTÁS JÁNOS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Választanom kellene egy viszonylag rövid vagy egy többórás hozzászólás között; a rövidet fogom megkísérelni (taps), de nem könnyû ez a helyzet. Nagyon gyorsan fogok a lényegre térni, mégis egy mondat elõzményt engedjenek meg. Valamikor a Vállalkozók Országos Szövetségében néhány hónappal, egy évvel ezelõtt született errõl a törvénykörrõl egy olyan gondolat, kérem, ezt úgy kell privatizálni, hogy maguk a szerzõdéses üzemeltetõk, a benne lévõ vállalkozók az államnak, az állami tulajdonos kapcsán évek óta fizetnek bérleti díjat vagy szerzõdéses díjat, amelyben a tulajdonosnak fizetnek a tulajdonáért. Ez a legtöbb esetben megítélésünk szerint elégséges lett volna ahhoz, hogy ezen a jogalapon õk a vállalkozásnak tulajdonosaivá váljanak. Igaz ez akkor is, ha Torgyán képviselõtársam szerint az esetek döntõ többségében a vállalkozók a volt pártállamban, pártállami kapcsolataik alapján tollasodtak meg,vagy szerezték meg ezeket az üzleteket. Én úgy tudom - vállalkozói körökben ez a divatosabb -, hogy azt keresték, hány tízmillió forintot kell egy Váci utcai üzletért valamilyen módon összeadni. Én magam sok-sok olyan vállalkozót ismerek, aki a lakóingatlanáról lemondott, visszaköltözött a szüleihez stb., azért, hogy majd késõbb egy ilyen üzlet kapcsán újra lakáshoz juthasson. De ezzel igazából nem kívánok vitatkozni. A lényege ennek a koncepciónak az volt, hogy akik már hosszabb ideje, tíz éve fizetnek ilyen díjat, azok a tulajdont megfizették; akik rövidebb ideje fizetnek bérleti díjat, azoknak a most kialkudott és versenytárgyaláson megszerzett díjaikban benne van a tulajdonosnak szóló részlet. Ha tehát meghatározunk egy idõintervallumot, mondjuk tíz évet, aki már három éve fizeti és hét évig még vállalja ugyanezt a fizetést, innentõl kezdve nem egy fölösleges állami vállalatot, hanem az állami tulajdont váltja meg és tíz év múlva ezen a díjon tulajdonossá válna. Ez a gondolat nem igazán nyert elfogadtatást a környezetben, inkább egy privatizációs program született ez év nyarának közepén. Én még ennek a programnak is nagyon örültem, elolvasva 16 paragrafusát, amelyben sok hiányosság volt, de azért még kezelhetõ volt. Egy lépés - vitathatatlanul az elsõ lépés - lett volna vagy lenne, ha valami ilyesmit ez a Parlament elfogadott volna. Természetesen nem tartottam hibátlannak. Többek között nagyon hiányoltam belõle azt a bátorságot, amit Schamschula György képviselõtársunk elmondott. Az én megítélésem szerint ugyan a bérleti jog privatizálható - lehet, hogy az én felkészültségem nem igazán jó -, de amiért hajlandóak fizetni, az forgalomképes, és ha valaminek van kereslete, akkor az végül is eladható. Mégsem ez a jó megoldás igazán. Minden olyan esetben, ahol erre lehetõség van, az üzlethez értelemszerûen sokkal jobban hozzákapcsolódó üzlet megvásárlását is ebben az elsõ lépcsõben lehetõvé kellene tenni. Én nagyon erõsen támogatom Schamschula György képviselõtársam eme módosító javaslatát. Természetesen pontosítani kell a végrehajtás technikáját, mert azokban az esetekben, amiket õ mondott, amikor, sajnos, az ingatlankezelõ vállalatoknál van a tulajdon, ezért csak a kezelõi jogot lehet eladni - nálam az ingatlankezelõ vállalat nem egy olyan anonim fogalom, ha kell, õt is meg lehet szüntetni+ (taps)+, abban a pillanatban állami tulajdon lesz, és az üzlethelyiség eladható. Az a jogi technika pedig, hogy hogyan lehet az ingatlan egy részét kiszakítani, azért ma már társasházból egy kicsit több van annál, semhogy ez igazi problémát jelentene. Ahogy maga a törvényjavaslat felsorolja sok helyen, hogy értelemszerûen hol nem lehet a törvény hatályát kiterjeszteni, elvenni egy üzlethálózat valamilyen üzletét - egy szálloda földszintjén lévõ szállodai üzletet a szálloda tulajdonosától elvenni és privatizálni -, úgy kiküszöbölhetõk azok a visszás helyzetek is, hogy a Parlament büféje alapján a Parlament valamely tulajdona ne kerüljön eladásra, hisz minden további nélkül lehet a bérleti jogot privatizálni. Valószínûleg forgalomképes lenne, és nekem meggyõzõdésem lenne, hogy sok-sok vállalkozó valamivel jobb minõségû szolgáltatást is tudna nyújtani egy így privatizált parlamenti büfében. (Taps.) Mégis, további gondom, további gondjaink voltak ennek a törvényjavaslatnak a kezelése során. Nem a javaslat alapjával, hiszen abban a pillanatban, ahogy nyilvánosságot kapott, hogy egy ilyen, 16 paragrafusból álló törvényjavaslat elkészült, a Vállalkozók Országos Szövetségében, nálam, naponta több tucat vállalkozó jelent meg, aki ebben érintett: mondjuk el, mi van benne, hogy elvileg együtt gondolkodva a Parlamenttel vagy a jövõt formáló képpel, valamilyen módon õk is kezelni tudják ezt az elképzelést. Én azt hiszem, 1990 júliusában ennek eleget tudtunk tenni, akkor el tudtuk mondani, hogy mi van benne. Elindultak a napok, a hetek, és ezt követõen jutottunk el ahhoz a helyzethez, hogy ma megmondani nem tudom pontosan, de az alkotmányügyi, törvény-elõkészítõ és igazságügyi bizottság jelentése 88 módosító javaslatról alkot véleményt. Nagy valószínûséggel ma ennél sokkal több van napirenden. Én ugyan matematikával sokat foglalkoztam, mégsem sikerült a második hét után fenntartani azt a tudásszintet, hogy véleményt tudjak alkotni, mi lesz ebbõl. Az akkor beadott több tucat módosító javaslat alapján a különbözõ módosításokat különbözõképpen fogadhatja el a Parlament, ebbõl kifolyólag olyan nagy variáns szám jöhetett ki, ami után a vállalkozóknak korrekt információt adni - mi lesz itt - sajnos, mi nem tudunk, nem tudtam. Bár ez mindennapi munkám, mégis meghaladja a képességeimet. Nem tudom, amikor a Parlament végig fogja szavazni ezeket a módosító javaslatokat, mi jön ki belõle. Ennek tudatában álltam el attól, hogy magam is törvénymódosítási javaslattal éljek, mert nem tudom, mely pontokhoz, mely pontok variánsához kellett volna ragaszkodnom. Hiszem, tán lesz egy törvényünk, ami egyszer már kizárt néhány döntést, és annak az eredményeképpen valószínûleg Tardos Márton képviselõtársamnak lesz igaza: nagyon gyorsan, szakembereknek és jól kell majd reagálni rá, hogy valahol ez mûködõképes legyen. Én mégis azt hiszem, nem szabadna olyan döntésre jutnunk, olyan megoldásra, hogy ne induljunk el, ne kerüljön sor valamilyen privatizációra. Ezen a területen annyira értelemszerû lenne, hogy szûnjön meg az állami vállalkozás -mint vállalkozás - a kereskedelemben, vendéglátásban, szolgáltatásban vagy legalábbis annak döntõ részében. Higgyék el, rengeteg olyan indok hangzott el itt az elmúlt napokban, ebben a Parlamentben, amely minden oldalról külön-külön kezelhetõ vagy megtámadható. Ha azt a logikai sorrendet fogadja el a Parlament, amely a különbözõ indokokkal szûkítené az üzletek privatizációs körét, akkor mit lehet bevonni ebbe a körbe? Megítélésem szerint bátran bevezethetnénk a törvényt, mert a végén, ha az összes szûkítõ javaslatot elfogadom, talán harminc üzlet maradna meg, amit privatizálni lehet ebben a gondolatmenetben. A tágítás területének is jogos kifogásai voltak ellenben. Elhangzottak itt olyan kifogások is, amelyeket én nem tudok támogatni, és mindenképpen szeretném az ilyenekre felhívni a Parlament figyelmét a szavazások elõtt. Például úgy mondja, hogy amennyiben az állam hajtja ezt végre, megfosztja, mondjuk, az önkormányzatot az õ forrásaitól, az õ tulajdonától. Kérem, ha mi azt mondjuk, hogy ebben a körben a privát tulajdon, ami mûködõképes, tapasztalt és egyáltalán elképzelhetõ, akkor kit fosztunk meg? Amúgy sem az önkormányzaté, amúgy sem az államé lenne! Tehát azt a gondolatot fönntartani, hogy majd valamikor az állam helyett lépjen be elõbb egy önkormányzat, és majd, ha úgy gondolja, folyó költségvetéseit lehet finanszírozni abból, hogy elad olyan tulajdonokat, amelyek eredetileg sem voltak jó helyen közösségi tulajdonban, ez nem jó gondolatmenet az én megítélésem szerint. Ebben az esetben az önkormányzatoknak az államadósság egy részével is valamit kezdeni kellene. Ez nem az a megfosztás! Amit privatizálni kell, ami privát tulajdonhoz tartozik, azt ott kell hagyni. Mindenképpen szeretném felhívni a Parlament figyelmét egy olyan pontra, amely a forgalomképesség korlátozásának feloldását javasolta. Nincs értelme, semmilyen közgazdasági tartalma, sem jogi védettsége a forgalomképesség korlátozását egyetlen percig is fenntartani. Nem tudom, mirõl vitatkozott a Parlament, ha e területen igazából bekövetkezett nálunk a rendszerváltás. De ha valakik, valahol, versenytárgyaláson, versenyben, az államtól megvásároltak valamit, annak az ellenértékét kifizették, akkor még egy másodperccel is tovább gondolkodni azon, hogy õ mit tesz vele, hogy fog ezzel valamilyen módon tovább gazdagodni, az nem ennek a rendszerváltásnak a gondolatmenetébe tartozik. (Taps.) Kérem, õ versenytárgyaláson nyerte meg, a versenytárgyalásnak az volt a vége, hogy akik arra a meghirdetéskor a legjobb kondíciókkal rendelkeztek, a legmagasabb összeget megfizették, erre letették a garast, ennek a kötelezettségeit vállalták. És én abban a társadalomban reménykedem, hogy õk még képesek lesznek ezt még nagyobb haszonnal, még nagyobb hatékonysággal, még jobban mûködtetni, mint ahogy azt annak idején a meghirdetõ tette. Ezért nyerték meg õk a versenytárgyalást. Én úgy érzem, a vállalkozási gondolat nagyon súlyos torzítása az, ha egy ilyen korlátot a törvényjavaslat fenntart. Torgyán képviselõ úr egyik-másik gondolatára utalva: én szeretném még ennek kapcsán a Parlament figyelmét egy igen nagy veszélyre felhívni. Többedszer mondom, most is állítani szeretném, hogy ennek a Parlamentnek ma kikerülhetetlen kötelessége, hogy állást foglaljon a gazdaságban a reprivatizáció gondolata mellett vagy ellen, hogy ezt lehet vagy nem lehet, ha lehet, milyen technikával, ha nem lehet, milyen technikával. Ebben a társadalomban tulajdonreform és privatizáció nélkül nem fogunk tudni elõremenni egyetlen lépést sem. Ez a társadalom állni fog, nézni fogja a mellettünk elhaladó feladatokat. Márpedig, ha nem rendelkezünk, nem mondjuk ki az egységes elveket a reprivatizáció kapcsán vagy annak elvetésében, akkor például a Kisgazdapárt képviselõi - gondolom én a felszólalások alapján - minden privatizációs programot meg fognak semmisíteni, anullálni fognak, hiszen a privatizáció elvileg az õ területükön, az õ gondolatmenetükben lehetetlenné teszi az azt követõ reprivatizációt, ha az egyszer napirendre kerülne. Teljesen igaza volt Torgyán képviselõtársamnak, amennyiben a privatizáció bármely elemében döntünk, akkor ez a Parlament azon a területen a reprivatizáció kérdését kizárta. Ezt megteheti, véleményem szerint meg kell tennie, de ki kell mondania. Enélkül ugyanis valóban annak az állandó és folyamatos ellentmondásnak fogjuk magunkat kitenni a Parlamentben, hogy jogállamiságot épít-e az a képviselõtárs, aki úgy gondolja, hogy privatizálni kell, anélkül, hogy figyelembe venné, mik történtek 10-20-30-50 évvel ezelõtt. Magam nem vitatom, többedszer elmondom, hogy jogsértések történtek. Egyetlen egyet vitatok: lehetséges-e, van-e technikája a jogsértés rendezésének oly módon, hogy a társadalmunk tovább haladjon? Én úgy érzem, hogy ennek a technikáját valakinek be kellene már mutatni. E technika bemutatása nélkül minden ezirányú felvetést súlyos demagógiának tartok. Köszönöm szépen. (Nagy taps a jobb és a bal oldalon.)

Homepage