DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKgP): Igen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselõtársaim! Lényegében három kérdéskörrel szerettem volna foglalkozni, egy témakört érint mind a három témakör, nevezetesen a tulajdonjog kérdését. De miután Lotz Károly képviselõtársunk felvetette a 13. § 4. pontjának módosítását is, ezért ezzel kapcsolatban is kívánok néhány szót szólni. Elõrebocsátom, hogy lényegében ez a törvény privatizációról szól, de a hatását tekintve nem egyszerûen privatizál, hanem a reprivatizáció körében is lényegében olyan hatást gyakorol, ami az én megítélésem szerint a reprivatizálást - aminek logikailag meg kellett volna elõznie a privatizálást -, végül is bizonyos hatásait illetve lehetetleníteni fogja. Ezért sajnálatos módon lényegében kétszeresen is ellentmondásba kell kerülnöm önmagammal a felszólalásom kapcsán. Egyrészt mint a kormánykoalíció tagja, másrészt pedig mint az alkotmányügyi bizottság alelnöke is. Konkrétan arról van szó, hogy ha ez a törvénytervezet, akár még csak azokkal a módosításokkal is - kivéve Eörsi Mátyás módosítását - keresztülmegy a Parlamenten, akkor lényegében sokkhatását illetõleg a reprivatizálást nagyon meg fogja nehezíteni. Nyilvánvaló, hogy ezt az egész kérdéskomplexumot egyszerre kellett volna megoldani, vagy legalábbis a reprivatizálás kérdését elõrevenni, mert adott esetben, ha itt értékes üzletek eladásra kerülnek, ha ezek olyan házakban vannak, amelyeknek a reprivatizálása késõbb mégiscsak szóba kerülhet, akkor a tulajdonos már óriási hátránnyal, kárral fog csak hozzájutni ahhoz az ingatlanához, amelyet adott esetben reprivatizálni fogunk. Ha tehát most ezt a törvényt így mi keresztülvisszük, akkor gyakorlatilag a reprivatizálásnak komoly gátakat fogunk emelni. Rendkívül aggályosnak tartom ezért az igen tisztelt koalíciós társamnak, dr. Füzessy Tibornak azt a megjegyzését, hogy itt lényegében most privatizálunk, és nem reprivatizálunk, ezért ne beszéljünk a reprivatizálásról. A hatását tekintve igenis a reprivatizációra is kihat ez a jogszabály. Na most, ami a konkrét felvetésemet illeti, le kell szögeznem, hogy én mindenekelõtt teljes mértékben egyetértek Eörsi Mátyás képviselõtársunknak azzal a módosító javaslatával, hogy a nem állami tulajdonú ingatlanban lévõ üzleteket vegyük ki a privatizáció körébõl. Ha ez megtörténik, akkor lényegében a legnagyobb veszélyforrást elhárítottuk a reprivatizáció körében. Ha nem fogjuk megfogadni a tanácsát, akkor a reprivatizációt komoly veszélyek fogják érni. Ha a tisztelt Parlament ezt az érvelést nem fogadja el, erre az esetre nézve kell foglalkoznom a 10. §-sal, amivel már többféle szempontból foglalkoztak az igen tisztelt képviselõtársaim. Én mint az alkotmányügyi bizottság alelnöke kénytelen vagyok önkritikusan megemlíteni, hogy az alkotmányügyi bizottság a lehetõ legrosszabb megoldást választotta akkor, amikor a volt tulajdonost azonos vételi feltételek esetén csak második helyre sorolta. Mert gondoljunk arra, hogy például egy Váci utcai üzlet esetében, ahol nem maga az üzlet, hanem az üzlet használati joga jelenti a jelentõs értéket, én azt hiszem, nem túlzok, hogyha azt mondom, hogy sok-sok millió forintot, olyan összegeket tehát, amelyek igen tisztelt képviselõtársaimat velem együtt soha életünkben, sem mint képviselõket, sem mint képviselõi foglalkozáshoz közel álló területen dolgozó jogászokat vagy más szakmabelieket nem fognak szerencséltetni. Tehát azt kell, hogy mondjam, hogy ebben az esetben ugye, csupán azért, mert valaki a pártállambeli kapcsolatai révén, mondjuk, hozzájutott ahhoz, hogy a Váci utcában egy ilyen üzletet megszerezzen, mert máshogy nem lehetett az elmúlt idõben ehhez hozzájutni, pontosabban még pénzzel hozzá lehetett jutni, vagy szerencsével, de az esetek túlnyomó részében ez nem így történt, mi most még részeltessük abban a megkülönböztetésben, hogy elõnyben részesítjük az azonos feltételek melletti vásárlás esetén a szerencsétlen tulajdonossal szemben, aki nemcsak, mit tudom én, 40 éven keresztül nem jutott hozzá a bérhez, hanem még sújtjuk ezzel is, tehát nyilvánvaló, hogy ez a megoldás, ez a konstrukció rossz. De rossz azért is, mert az általános jogelvek szerint is, és ha mi piacgazdaságot építünk, akkor is a magántulajdon szentségébõl kell kiindulnunk, mert ha nem ezt tesszük, ebben az esetben, akkor mondjuk ki a társadalmi tulajdon elsõdlegességét, és akkor helyben vagyunk, de ha azt mondjuk, hogy mi piacgazdaságot kívánunk építeni, akkor nem lehet a magántulajdon szentségével ilyen mostoha módon bánni. Ezért én azt javaslom az igen tisztelt képviselõtársaimnak, hogy ha Eörsi Mátyás képviselõ úrnak az indítványa, hogy vegyük ki a privatizáció körébõl a magántulajdonú ingatlanokban lévõ üzleteket, elutasításra kerülne, akkor ne az alkotmányügyi bizottság álláspontját, hanem a gazdasági bizottság álláspontját tegye magáévá. Ami pedig Lotz képviselõ úrnak azt a felvetését illeti, hogy a 13. § (4) bekezdésébõl hagyjuk ki az idõbeli megkötést, az én megítélésem szerint ennek azért nincsen logikai alapja, mert hiszen, ha az üzletet a bérleti jog megkötésétõl, illetõleg megszerzésétõl számítva rögtön értékesíteni lehetne, ebben az esetben nyilvánvaló az, hogy itt olyan vagyonátjátszás elõtt nyitnánk ki a sorompókat, amelyet ez a törvény épp ezzel a rendelkezéssel kívánt megakadályozni, mert hiszen nyilvánvaló, ennek a kétéves megkötésnek az a lényege, hogy valaki adott esetben ne csinálhassa azt meg, hogy most a kapcsolatai révén elintézi, hogy - mondjuk - a Váci utcai édességboltba menjen vezetõnek, megkapja mint vezetõ az édességbolt tulajdonjogát, rögtön eladja ötmillió forintért, és akkor másnap elmegy kérném szépen valami egészen más területre az ötmillió forinttal. Nyilvánvaló tehát, hogy ezt a megkötést a törvény nagyon józanul mérlegelte. Én a kétéves megkötöttséget is - ilyen veszélyekre tekintettel - kevésnek is tartanám, ezért én Lotz képviselõ úrnak az idevonatkozó indítványát kérem elvetni. Még egyetlenegy témakör marad hátra, amelyrõl még nem szóltam az eredeti elképzeléseimhez képest, nevezetesen az általam elõterjesztett azon indítványom, miszerint a Katona Kálmán képviselõ úr által elõterjesztett módosító indítványnak azt a továbbfejlesztését, hogy a törvény ne csak a tulajdonos, hanem örököse kártalanításáról is rendelkezzék, miért kérem bevenni a törvénybe. Ugye, mindenekelõtt meg kell mondanom, hogy nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy tulajdonképpen nem kellene bevenni sem Katona Kálmán úr indítványát, különösképpen pedig az enyémet, hogyha itt egy kialakult biztonságos jogrend lenne már, mert hiszen ezekrõl a kérdésekrõl a mi polgári törvénykönyvünk rendkívül körültekintõen és egyértelmûen rendelkezik. De mégis felmerülnek ezek a kérdések. Nem véletlen az, hogy Katona Kálmán képviselõtársunk is felvetette már a tulajdonos kártalanításának késõbbeni meghatározását is, mert hiszen ezzel azt kívánta elérni, nehogy ez a jelenlegi törvény egy olyan hangulatot keltsen a lakosságban, vagy netántán az érintett ügyintézõkben egy olyan meggyõzõdést keltsen, hogy nem kívánunk a reprivatizációban - tehát nem a privatizációban, hanem a reprivatizációban - továbbmenni, tehát szinte, mintegy jelezni kívánta Katona képviselõ úr a nagyközönségnek azt, hogy nem kell aggódni ebben a körben, mert a Parlament gondoskodni fog ezeknek a tulajdonosoknak a kártalanításáról. Én azért kívántam ezt a gondolatot továbbfejleszteni az örökös zárójelbe tételével és a jogszabályba való bevételével, mert hiszen a közelmúltban éppen a még be sem terjesztett, de már oly sok vihart kiváltott földtörvénytervezet kapcsán merült fel, hogy vajon csak a tulajdonosra vagy az örökösére is ki fog-e terjedni a reprivatizáció vagy sem, és rengeteget beszélnek errõl ma országszerte, hogy az örökösre miért nem. Én tulajdonképpen az ezzel kapcsolatos közhangulat romlását kívántam azzal megakadályozni, hogy én külön is zárójelben kívántam feltüntetni azt, hogy az örökösrõl sem feledkezünk meg, tehát a törvényes örökösre is gondol a Parlament. Köszönöm igen tisztelt képviselõtársaim figyelmét, ennyiben kívántam volna azt felhívni. (Taps.)