Tartalom Elõzõ Következõ

ELNÖK: Köszönöm szépen. Van-e még további észrevétel? Nincs. A felszólalás nem módosította Balsai igazságügy-miniszter úr indítványát. Szavazásra teszem föl az igazságügy-miniszter úr indítványát mint szövegpontosító kiegészítést. Kérem, hogy aki egyetért azzal, hogy "a törvény a kihirdetés napján lép életbe" módosítás kerüljön az alkotmányügyi bizottság által elõterjesztett szöveghez csatlakozóan, az szavazzon igennel. Kérem állásfoglalásukat. Most kérem szavazni! (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyûlés 215 szavazattal, 6 ellenében, 63 tartózkodással a keltezésre vonatkozó igazságügy-miniszteri szövegpontosítási javaslatot magáévá tette. Köszönöm. Most, tisztelt Országgyûlés, a törvényjavaslat egészérõl kívánunk dönteni. Legyen szabad itt visszautalnom az elõterjesztés ominózus 10. pontjával kapcsolatos elnöki állásfoglalásra. Miután minden érdekelt kimondotta a tartalmi egyetértést, hogy abban a kérdésben nem szükséges a szavazás megismétlése. Volt azonban formai fenntartás, az elnök a döntés felelõsségét amiatt vehette magára, mert tekintetbe vette a mostani döntésünket. Aki tehát az elnök formális döntésével nem ért egyet, az tulajdonképpen a mostani döntés alkalmával is kifejezheti egyet nem értését. Ezek után fölteszem a kérdést, hogy az Országgyûlés a már elfogadott módosító javaslatokkal együtt elfogadja-e a gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, hozzátéve, hogy az elnöki állásfoglalás tekintetében az elnök az ügyben nem kíván precedenst teremteni. (Az elnök a fõtitkárral tanácskozik.) Kérem, az elnök lelkiismerete megnyugtatásául tette ezt a bejelentést; precedenst nem kíván teremteni, s ennek a bejelentésnek csak az elnököt megnyugtató hatálya van, nincs jogi hatálya. Köszönöm szépen. Elrendelem tehát a szavazást a törvény egészérõl és az itt szavazattöbbséggel elfogadott módosításokról. Így egyértelmû a helyzet. Köszönöm. Kérem a tisztelt Ház állásfoglalását! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyûlés a Kormány által elõterjesztett törvényt az elfogadott módosításokkal együtt 176 "igen" szavazattal 77 ellenében és 27 tartózkodással elfogadta. Tisztelt Országgyûlés! Rátérünk következõ napirendi pontunk, a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseirõl szóló törvény módosításával foglalkozó törvényjavaslat megtárgyalására. A Kormány elõterjesztését . . . (sok képviselõ elhagyja a termet) Kérem, tisztelt képviselõtársaim, folytatjuk a tárgyalást. A Kormány elõterjesztését képviselõtársaink a 498-as számon kapták meg. Átadom a szót Morvay belügyi államtitkár úrnak, a törvényjavaslat elõadójának.

Homepage