ELNÖK: Megköszönöm Balsai István igazságügy-miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyûlés! Határozathozatalunk következik. Ismét egy olyan határozathozatalról van szó, amelyik nagy koncentrációt igényel, de az alkotmányügyi bizottság 501-es számú, a gazdasági bizottság 469-es számú, valamint a költségvetési bizottwság 465-ös számú javaslatának nyomonkövetése nagyon megkönnyíti közös munkánkat. A módosító javaslatokról az alkotmányügyi bizottság 501-es sorszámú jelentésének rendjében fogunk szavazni. Kérem, tehát mindenekelõtt azt kísérjék figyelemmel. Ha áttérünk másik bizottság jelentésére, mint vezérfonalra, külön jelezni fogom. Az alkotmányügyi bizottság jelentésének 1. és 2. pontja tartalmazza egyfelõl a gazdasági bizottság, másfelõl Lakos László és Pál László képviselõtársaim módosító javaslatait, amelyek egyaránt a törvényjavaslat 1. paragrafusának, az eredeti törvény 14. paragrafusa (1) bekezdésére vonatkozó részével foglalkoznak. Ezek a javaslatok egymást kizáró alternatív javaslatok. Képviselõtársaimnak tehát dönteniük kell, hogy támogatják-e valamelyiket, illetve amennyiben egyikõjüket sem támogatják, akkor az eredeti elõterjesztésnek a vonatkozó pontja érvényes. A gazdasági bizottság javaslatának a lényege, hogy az állami vagyonkezelõ szervezetek megnevezés helyett állami vagyonkezelõ szervezet fordulatot ajánl használni. A javaslat elfogadását az alkotmányügyi bizottság nem támogatja, a költségvetési bizottság viszont támogatja. Elfogadásával a Kormány nem ért egyet. Kérdezem az Országgyûlést, elfogadja-e ezt a módosító javaslatot. Határozathozatal következik. Most kérem szavazni! (Megtörténik.) Köszönöm. Az Országgyûlés 231 szavazattal 33 ellenében, 7 tartózkodással a módosítványt elvetette. A jelentés 2. pontjában szerepel Lakos László és Pál László javaslata, amelynek lényege: az állami vagyonkezelõ szervezet a tagsági jogok gyakorlását átruházhatja az állami vállalatokra, vagy valamely állami vagyonkezelõ szervezetre. A módosító javaslat elfogadását sem az alkotmányügyi, sem a költségvetési, sem a gazdasági bizottság nem támogatja, a Kormány sem ért egyet vele. Kérem állásfoglalásukat. Most! (Megtörténik.) Köszönöm. Az Országgyûlés 186 szavazattal 29 ellenében, 57 tartózkodással a módosítványt elvetette. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyûlést, elfogadja-e az eredeti törvényjavaslat 1. §-ának a módosítandó törvény 14. § (1) bekezdésére vonatkozó részét. Kérem állásfoglalásukat. Most kérem állásfoglalásukat! Megállapítom, hogy az Országgyûlés 166 szavazattal 27 ellenében, 80 tartózkodással, a javaslat szerinti megoldás mellett foglalt állást. Megkérem a tisztelt mûszakot, hogy állásfoglalásaink, a határozathozatal pergõbbé tétele végett térjünk át a 10 másodperces fordulókra. Köszönöm. A jelentés 3. pontjában szereplõ módosító javaslatot Török Ferenc képviselõtársunk visszavonta, döntés tehát nem szükséges. Most logikai okokból - amit, remélem, visszaigazolva látnak a továbbiakban - a jelentés 5. pontjáról kell dönteni, ahol Eörsi Mátyás a törvényjavaslat 3. §-ának elhagyását javasolja. Lényege: maradjon hatályban az eredeti törvény 17., 17/a, 17/b és 17/c §-a, így az átalakulással kapcsolatban érdemleges döntéseket ne az államivagyon- kezelõ szervezet hozza meg. A módosító javaslat elfogadását egyik bizottság sem támogatja, és a Kormány sem ért vele egyet. Kérem az Országgyûlés állásfoglalását. Most! (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyûlés 174 szavazattal 86 ellenében, 15 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elvetette. Tisztelt Országgyûlés! Engedjék meg, hogy a határozathozatalunkba egy kis szünetet iktassak, és köszöntsem valamennyiünk nevében a vendégpáholyban helyet foglaló Bertil Fiskesjö urat, a svéd parlament alelnökét, valamint az általa vezetett delegáció minden tagját. (Hosszan tartó taps.) Köszönöm. Folytatjuk a határozathozatalt. A jelentés 4. pontja - most válik világossá, miért kellett az 5. pontot elõrevenni - tartalmazza a gazdasági bizottság módosító javaslatát, amely az elõbb érintett 3. § bevezetõ mondatára vonatkozik. Lényege, a gazdasági bizottság javaslata tehát: törölni indítványozza az (1) bekezdésre való hivatkozást. Ugyanakkor a költségvetési bizottság 465-ös számú jelentése 1. pontjában szövegpontosítást tart szükségesnek ugyanitt, az alábbiak szerint. Idézem a költségvetési bizottság javaslatát: "A törvény 17. §-a helyébe a következõ rendelkezések lépnek, és a törvény a következõ 17/a, 17/b, 17/c §-sal egészül ki." Az alkotmányügyi bizottság a gazdasági bizottság javaslatát megtárgyalva annak elfogadását támogatta. Most megkérdezem igazságügy-miniszter urat, hogy a két megfogalmazás közül melyiket tartja pontosabbnak. Tehát a gazdasági bizottságét vagy a költségvetési bizottságét?