DR. ISÉPY TAMÁS igazságügy-minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Igen tisztelt Elnök Úr! A módosító javaslatok és a törvényjavaslat sorrendjében haladnék. A 2. § (1) bekezdésével kapcsolatban a gazdasági bizottság a 404-es számú módosító javaslatával, az alkotmányügyi bizottság 453-as szám alatt elõterjesztett javaslatának 1. pontjában elõterjesztettekkel, a bizottsági jelentésben foglaltakkal egyezõen, a módosító javaslattal a Kormány egyetért. Ugyanehhez a törvényszakaszhoz dr. Orbán Viktor elõször 437-es, majd 459-es számon terjesztette elõ módosító javaslatát, tehát, hogy "ellenérték fejében", amit az alkotmányügyi bizottság nem támogatott. A 2. pont alatti elõterjesztéssel egyezõen, a módosító javaslattal a Kormány szintén nem ért egyet. A 2. § (2) bekezdésével kapcsolatban a Kormány egyetért a gazdasági bizottság 404-es és az alkotmányügyi bizottság 453-as szám alatti 3. pontban elõterjesztett indítvánnyal, tehát a törvényjavaslatnak olyan értelmû fogalmazásával, amely szerint "Az (1) bekezdésben említett használati jog a társadalmi szervezet külön törvényben meghatározott határidõig. . ." stb., a Kormány egyetért. A (2) bekezdést harmadik ponttal kívánta kiegészíteni Orbán Viktor, amit nem támogatott az alkotmányügyi bizottság. De ez az a javaslat, ami visszavonásra került. A nagyobb vitát inkább a 3. § (2) bekezdésével elõterjesztett módosító indítványok jelentik, mert ebben bizonyos ellentmondások vannak. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a gazdasági bizottság is, ezt a javaslatot. A felszólalások is elhangzottak. Egyetértettünk azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt kimaradjon a felsorolásból, mert ez a párttörvénnyel részben ellentétes. Dr. Szigethy István javaslatának is jelentõs mértékben igaza van, ugyanis a 3. § (2) pontját teljes egészében mellõzni kívánja a törvénybõl, habár az általa észlelt ellentmondás nem áll fenn ilyen értelemben. Ezek a társadalmi szervezetek nyilvánvalóan a kezelõi jog alapján hasznosították ezeket az ingatlanokat. A törvényjavaslat - kétségtelenül nem egyértelmû fogalmazással - azt mondja: ". . . a használati jogának körébe esõ ingatlanok hasznosításából származó bevételek. . ." Nyilvánvalóan nem a használati jog alapján hasznosította, hanem a korábbi kezelõi jog alapján. A javaslatnak ezzel az volt a célja, hogy a használati jogának körébe esõ ingatlanok hasznosításából, nem a késõbbi, hanem az elõbbi kezelõi jog hasznosításából származó jövedelem illeti az állami költségvetést. A baj ott keletkezik, hogy a Kormány végeredményben nem ellenezte a bizottsági viták során sem ennek a módosító javaslatnak az elfogadását, az indokok alapján, ugyanakkor az alkotmányügyi bizottság javaslatával egyezõen ellenezte a Kósáné dr. Kovács Magda által elõterjesztett módosító indítványt, valamint ellenezte a Havas Gábor és Solt Ottilia által elõterjesztett módosító indítványt is, hogy ez ne a ZÁVKI-t illesse, hanem a költségvetést, tehát ne a társadalombiztosítást. Az alkotmányügyi bizottság visszavonta a 460-as szám alatt elõterjesztettet, ezért - amitõl Szigethy István képviselõtársam félt, a joghézagtól - egy joghézag keletkezik, mert adva van egy megszûnt kezelõi jog, de a kezelõi jog megszûnése nem érinti harmadik személynek a törvény hatálybalépésekor az 1. §-ban meghatározott ingatlanra fennállott jogait. Lényegében befolyik a megszûnt kezelõi jog alapján most már a tulajdonost illetõ jövedelem, amit a használati jogának a körébe esõ ingatlanként a kezelõi jog alapján hasznosítottak társadalmi szervezetek. A 460-as számú módosító javaslat visszavonása alapján kiesik a társadalmi szervezetek felsorolása. A Kormány nem ellenzi, hogy minden társadalmi szervezetre kiterjed, és nem nevesítjük, de ebben a törvényben meg kell jelennie, mert ha a 4. § így marad, a 3. § (2) bekezdése kiesik, akkor megmarad egy törvényi hézag. Most mi lesz a használati jogának körébe esõ ingatlanoknak a korábbi kezelõi jog alapján a hasznosításból elért jövedelemmel. Felmerült, hogy az állami költségvetést illeti. A módosító indítványok elutasításának kérésével a Kormány teljes mértékben fenntartja, hogy a költségvetést illeti, de a törvény 3. § (2) bekezdésének a teljes elhagyásánál meg kell találni az átmenetet a törvényi szabályozásban: "ha a kezelõi jog megszûnése nem érinti harmadik személynek a törvény hatálybalépésekor egy meghatározott ingatlanra fennálló jogait, akkor valahogy be kell kerülni a törvénybe annak, hogy a "kezelõi jog alapján hasznosított + - ahogy a 460-as fogalmaz. Nem ellenezzük, hogy kikerüljön ebbõl a társadalmi szervezeteknek a nevesítése, és az kerüljön bele, hogy minden társadalmi szervezetre kiterjedjen, hiszen a párttörvény rendelkezései ettõl eltérnek. Akkor viszont a korábbi kezelõi jog alapján megkötött szerzõdésekbõl származó bevételek az állami költségvetést illetik meg." Ez feloldja azt az ellentétet, amit Szigethy képviselõtársam okkal indítványozott, viszont a most visszavont módosító javaslat mégis tartalmazta azt, amit a törvényjavaslat célzott: nem kívánjuk nevesíttetni a társadalmi szervezeteket, de így hézag marad a törvényben. A 4. § (2) bekezdése a 460-as számú módosító javaslattal ki kell egészüljön anélkül, hogy a társadalmi szervezeteket nevesítené. Erre kérem majd meghallgatni az alkotmányügyi bizottság elnökét, mert nem ellentétes az õ javaslatukkal. Annak ellenére, hogy a visszavonás történt, nem ellentétes a Szigethy-féle javaslattal, csak ez a törvényi hézag nyilvánvalóan valamilyen módon áthidalást igényel. A többi módosító javaslat vonatkozásában a bizottsági meghallgatások során már nyilatkoztunk. Az 5. § vonatkozásában az alkotmányügyi bizottságnak a 8. pontban rögzített nyilatkozatával egyetértünk. Dr. Horváth József 408-as számú módosító javaslatát, ami a 6. §-sal kapcsolatos, az alkotmányügyi bizottság, valamint a gazdasági bizottság egyaránt támogatta, a Kormány a módosító javaslattal egyetért. Az alkotmányügyi bizottságnak a 10. és 11. pont alatti nyilatkozatával kapcsolatban van bizonyos idõponti ellentmondás, mert egyszer október 31., egyszer november 30., de a Kormány bármelyik javaslatnak a megszavazását elfogadja, akármelyik idõpontot, akármelyik fogalmazást, arra a Kormánynak nincs észrevétele, ugyanakkor a dr. Gál Zoltán által elõterjesztett módosító javaslattal nem értett egyet.